Életeken át (BL történet! 🏳️‍🌈) BEFEJEZETT

2. fejezet

Az előző esti álomtól még mindig görcsbe rándult Erik gyomra. Félve hajtotta a fejét a párnájára, rettegett a folytatástól. Ami azonban a legnagyobb zavart okozta a lelkében, az a fa alatt történtek volt. Az érzések amiket az óta nem tud magában lecsitítani. Forgolódott egy ideig, de végül elnyomta az álom. Csakhogy az álma nem ott folytatódott, ahol abba maradt.

Nidan belépett a hálóterembe, Argus háttal neki egy tükörben állt, fehér, arannyal átszőtt királyi palástjában, apja koronáját kezében lógatta.

– Jól vagy? – lépett barátja mellé és nyugtatásképp a vállára tette a kezét.

Argus megfordult. Arca gyűrött volt. Szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. Nidán biztos volt benne, hogy a leendő király napok óta nem aludt.

– Nem akarom ezt viselni – emelte fel apja koronáját – Túl cirádás, egyáltalán nem illik hozzám.

– Azta! Én meg azt hittem nagy a baj – mosolyodott el Nidan és közelebb lépett. A tükör felé fordította Argust, átvette a koronát és a férfi fejére helyezte. – Hm! – húzta el a száját, ahogy végig mérte. Tényleg nem illett barátjához a fejék, még méretben sem volt az igazi.

– Majd mikor rád alakítják, talán levetethetnél róla...

– Nekem ez nem kell! – vágott a szavába Argus. – Olyan nagy kérés az új királynak, egy új korona?

– Azt hiszem nem. – Nidan az ablakhoz sétált. Figyelte a napsütötte kilátást. A zöld rétet, ami a kastély előtt terült el. – Mit szólnál ha sétálnánk egyet?

Ahogy a folyosón vonultak, Nidannak a szokásokhoz híven egy lépéssel lemaradva kellett az uralkodó mögött haladnia. A koronázás még nem történt meg, de a király halálát követően, még ha nem is hivatalosan, de Argus örökölte meg apja címét és a vele járó minden terhet is. Aki mellett elhaladtak, az mélyen meghajolva köszöntötte őt. Argus egyenes háttal lépdelt. A palástja ujja kivillant az elfehéredett, ökölbe szorított keze. Mihelyst beértek a fák rejtekébe, Nidan intett a testőröknek, hogy maradjanak hátrább, meghagyva nekik egy kis szabad teret. Argushoz sietett és elé lépett. A férfi arcizmai megfeszültek. Előre meredő tekintettel úgy állt mint egy kőből kifaragott szobor. Nidan elmosolyodott és a vállára tette a kezét. Argus az érintéstől megrezzent kissé, de csak a tekintetét fordította a mágus felé.

– Lazíts és lélegezz! – mondta lágyan – Most csak mi vagyunk itt.

Argus vállai megereszkedtek és hangosan fújta ki a levegőt.

– Mi a baj? – kérdezte Nidan

– Minden rendben.

Nidan szája mosolyra szaladt. Születésük óta jól ismerte barátját, tudta jól mikor nem mond igazat.

– Mit szeretnél csinálni? – nézett körbe – Lenne kedved valamihez?

– Le akarok ülni. – vágta rá a másik.

– Hát akkor... – mutatott a mellettük lévő pad felé Nidan és már el is indult, mikor Argus megragadta a csuklóját és megállította.

– Nem oda.

– Akkor mégis hova szeretnél?

– A fűbe a réten.

– Ó! Rendben, akkor menjünk!

Nidan a rét felé vette az irányt, de pár lépés után megtorpant mert látta, hogy Argus nem követi.

– Mi a gond? – szólt hátra.