Életeken át (BL történet! 🏳️‍🌈) BEFEJEZETT

4. fejezet

Erik minden tőle telhetőt megtett, hogy egész éjszaka ébren tudjon maradni. Nagy bögre kávét főzött, amit egyébként nem szokott inni, hogy biztosan éber maradjon. Rettegett, hogy ha, lehunyja a szemét vissza kerül abba az álomba. Nem akarta azt az érzést, első kézből megtapasztalni Nidan összetört szívének fájdalmát. Ablakot nyitott, és leült az asztalához. Azt tervezte rajzolásba fojtja bánatát. Bedugta a fülhallgatót a fülébe és maximum hangerőn indított zenét. A legkevésbé romantikusakat kereste ki. Ahogy ceruzát fogott azt vette észre, hogy a kezei remegnek.

– Mi történik velem? – suttogta. Ilyen hatással még egy álma se volt rá. Persze előfordult, hogy még órákig kattogott rajta. Mikor a véres rémálmai voltak, inkább a szülei ágyába bújt, de most ez más volt. Az, hogy szomorú, az enyhe kifejezés. Mintha minden darabokra hullott volna benne. Rajzolni kezdett. Egybe kulcsolódó kezek kezdtek körvonalazódni a papíron. Nidan és Pai kezei mielőtt Pai végleg elment. Erik megrázta magát, el akarta üldözni a fájdalmas gondolatot. Ledobta a ceruzát és az ablakhoz lépett. Kitárta amennyire tudta, lehunyta a szemét és nagyot szippantott a kicsit hűvös tavaszi levegőből.

– Be. Ki. Be. Ki – mantrázta. Miközben mélyeket lélegzett.

Semmi nem segített, se a zene, se a friss levegő. Beállt a tükör elé, nézte a kócos haját, amit a feszültsége miatt már össze-vissza túrt. A sírástól kicsit megpuffadt szemeit.

– Szánalmas vagyok. Hogy gyászolhatok valakit, aki csak a fejembe létezik?

– Erik!– jött egy halk suttogás a háta mögül.

Erik ijedten fordult meg, de nem volt ott senki. Hátrált pár lépést, majd a hang ismét szólította. Erik szíve a torkában dobogott. A kezei úgy remegtek, mint a nyárfa levelei a szélben.

– Nem, nem, nem, nem, nem! –hadarta pánikolva és az éjjeli szekrényéhez sietett. Kivett egy gyógyszeres dobozt, és azonnal bekapott két tablettát. A halk suttogás folyamatossá vált. Erik legszívesebben átszaladt volna a szüleihez és közéjük bújik, mint ahogy gyerekként tette, mikor hallucinálni kezdett, de nem akarta magát még szánalmasabbnak érezni. Ezért inkább a takarója alá mászott és befogta a füleit. Ez sem volt sokkal kevésbé megalázó, de legalább nem látta senki.

– Sajnálom! – rimánkodott Nidan. – Az egész az én hibám.

– Te rohadt kis féreg! – hörögte gyűlölettel teli hangon Argus.

Nidan a földön térdelt keze zölden izzott. Argus pár lépésre állt tőle, de tudta, mire megmozdul Nidán már le is sujt.

– Esküdt tettél! Vagy már elfelejtetted? Az életeddel kell fizetned az árulásodért! – ordította Argus

– Bárcsak vissza fordíthatnám, de nem megy, bárhogy is próbáltam. Ezt nem bocsájtom meg magamnak. Esküszöm, hogy nem tudtam. Annyira sajnálom! – mondta.

A keze meglendült és olyan erővel csapott a medálra amekkorával csak képes volt. Még hallotta Argus kiáltását. Majd mindent vakító fény árasztott el, a testét éles fájdalom járta át. Érezte, ahogy a csontjai porrá tőrnek. Egy másodpercnyi elviselhetetlen kín.

– Á! – Erik hatalmas fájdalmak közepette ébredt. Az egész testét átjárta a lábujjától a feje búbjáig, mindene olyan merev volt, mozdulni sem bírt, csak kiáltani tudott. A külvilágot is alig érzékelte. Hallotta, hogy szülei a nevén szólították, de mintha a távolból jött volna a hangjuk. Az elemésztő szenvedésre tudott csak koncentrálni.

Pár órával később egy kórházi szoba ágyában ébredt.Szája kiszáradt, nyelni sem tudott, torka fájt.

– Mi történhetett doktor úr? – kérdezte az anyja a köpenyes férfit. Nem messze által Eriktől, valószínüleg nem vették észre,hogy magánál van. – Valamelyik gyógyszer mellékhatása? Görcsöt okozhatott?