Életeken át (BL történet! 🏳️‍🌈) BEFEJEZETT

20. fejezet

- Csinálj valamit! Segíts! - könyörgött Manna Nidannak.
- Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt - mondta és letérdelt a férfi mellé. A mágus kérésére mindenki hátrébb lépett, majd lehunyta a szemét. A zöld lángok pedig elkezdték beteríteni Mork egész testét. Nidan hosszú percekig térdelt ott, minden erejét bevetve. Majd fáradtan a földre csuklott. Mindenki némán, lélegzet visszafojtva várta mint mond a mágus.
- Megtettem mindent amire képes vagyok. A sérülése súlyos, most már minden rajta múlik.
- És most hogyan tovább? - kérdezte Neska.
- Itt az ideje, hogy haza térj! - mondta Nidan Dandelionnak.
- Mi van ha nem fogadnak el királyuknak? Hisz apámat szolgálták.
- Felesküdtünk, hogy a mindenkori királyt szolgáljuk majd, és az most ön felség! - hajolt meg egy királyi katona, és a többiek is követték.

Pár nappal később sor került a temetési ceremóniára. Nidan azt kérte addig még hagy maradjon Erik helyett amíg Argust el nem temetik. Voltak akik háborogtak a ceremónia miatt. Volt aki a katonákat, volt aki a lázadókat és volt aki a királyt nem akarta méltón eltemetni. Dandelion úgy rendelkezett, hogy mindenki tisztes temetést érdemel.
- Lehet, hogy apám egy szörnyeteg volt, de emlékezzetek rá ki volt mielőtt a mágia megmérgezte az elméjét. Becsületes és dicső király, aki szerette a népét. Temessük hát el azt az embert.
Végül szónoklata mindenkit meggyőzött. Nidan és az idős mágus vezették le a szertartást, majd a kék és zöld lángok felcsaptak, a máglyán lévő testek hamuvá lettek.
Dan összeszorított állkapoccsal figyelte, ahogy az apja végleg eltűnik ebből a világból. Nem tudta mit érezzen. Milliónyi gondolat cikázott a fejében. Gyászolt. Nem azt a férfit akit ismert, aki semmibe vette, folyton megverte, aki nem engedte, hogy utolsó napjaiban az anyjával legyen. Azt a férfit aki lehetett volna ha az élet máshogy alakul.
- Vigyázz rá! - mondta Nidan az öreg mágusnak.
- Igyekszem majd.
- Akár egy új mágus...
- Dandelion megtiltotta. Azt mondta nincs szükségünk több mágiára.
- Értem - mondta Nidan és fájdalmas pillantást vetett a hercegre. Nem elég, hogy ennyi haláleset, a legjobb barátja elvesztése de még a mágusok kihalása is az ő hibájából történik. Nidan megsimította az öreg vállát.
- Itt az idő. Elmondhatatlan öröm volt számomra, hogy még egyszer láthattalak.
- Számomra is.
Nidan megfordult és elsétált. Csak egy helyet tudott elképzelni a távozásra. Ott legyen vége mindennek, ahol utoljára boldog volt.
Ahogy a fához ért újra elöntötték az emlékek. Lehunyta a szemét és próbálta felidézni az emlékeket. Az esküjüket, Pai mosolyát. Végig simított a fa törzsén.
- Köszönöm! - suttogta. - Erik most már rajtad áll, hogy végleg véget érjen. Vidd magaddal! - fogta meg a nyakában lógó medált. - Többé ne legyen hatalma senki felett!
- Búcsú nélkül akartál távozni?
- Dandelion! - fordult meg meglepetten Nidan - Mit keresel te itt?
- Ugye nem hitted, hogy hagyom, hogy egyedül menj ezen végig? Ès persze... ott akarok lenni, amikor Erik felébred.
- Hát persze! - mosolyodott el Nidan - Itt az idő.
- Félsz?
- Nem. Boldogan távozom. Mindent megtettem, hogy helyre hozhassam a hibáimat. Jobb végkimenetelben reménykedtem. Azt hittem a halálom után apád, ugyan az az ember lehet mint előtte. Sajnálom Dandelion.
- Tudom, hogy miért tetted amit tettél. Tudom, hogy nem ez volt a célod. Ne hibáztasd magad érte. A helyedben én is ezt tettem volna.
Nidan elmosolyodott, lehunyta a szemét. Mèly levegőt vett, kész volt eltávozni.
- Várj! - lépett oda Dan, és megragadta a fiút. Nidan meglepetten pislogott.
- Valami baj van?
- Szeretnék adni valamit.
Nidan megemelte a szemöldökét.
- Èn nem vihetek magammal semmit.
- Ez... Hát ... Én beszéltem a mágussal. Azt mondta van egy módja, hogy... Ha megiszom ezt... - emelt ki egy  kis üvegcsét a zsebéből. Nidan szeme kikerekedett. Azonnal felismerte mit tart Dan a kezében.
- Megtennéd értem?
- Nem tart sokáig a hatása, nem lesz sok időd, csak annyi, hogy mielőtt távozol megtehesd amihez eddig nem volt merszed.
- Várj, én még... - Nem készültem fel. Akarta mondani, de addigra Dan az üvegcse tartalmát az utolsó cseppig kiitta.
- Á! - kapott a fejéhez. Majd össze szorította a szemeit. Mikor újtra felpillantott szemei kéken fènylettek. Körbe pillantott, majd tekintete Nidanon állapodott meg. Oldalra fordított fejjel méregette a fiút.
- Pai! - lehelte Nidan. A férfi bólintott. - Èn vagyok az, Nidan - lépett közelebb és a Pai kezéért nyúlt.
- Hát tényleg rám találtál - suttogta a férfi lágyan.
- Hisz megesküdtem - Nidan könnyei kiszabadultak a szemhéja alól. Leírhatatlan érzés volt számára újra Paiial szemtől szemben állni, még ha most egy másik testből is nézett vissza rá.
- Pai! - lépett közelebb. - Nem sok időnk van. Èn... - félbe szakadt a mondat, mert a férfi hirtelen magához rántotta és az ajkát az övére tapasztotta. Szenvedélyes csókban forrtak össze. Mikor a szájuk elszakadt egymástól Nidan szorosan ölelte magához Pait.
- Szeretlek! - suttogta
- Örökké! - válaszolta, majd újra egymás karjaiba fonódtak.
Mindketten utat engedtek a könnyeiknek.
A következő pillanatban Erik kinyitotta a szemét. Tudta, hogy Pai és Nidan már nincs ott, nem volt hajlandó Dant elengedni.
- Erik, te vagy az? - kérdezte a herceg.
Erik szorosabbra fonta körülötte a kezeit Dandelion dereka körül, csak bólogatott a férfi mellkasába bújva. Egy szót sem tudott szólni.
Dan megragadta az arcát és magához húzta. Mohón csókolta, a fiú kezei felsiklottak Dandelion nyakán, selymes tincsei közé túrt.
- El sem hiszem, hogy itt vagyunk! - ölelte magához Dan. Pár percig csak alltak egymás karjaibközt. Végül a herceg hátrébb lépett.
– Menjük vissza!
- Kaphatok egy percet? – kérte Erik.
- Persze! – mosolyodott el Dandelion és kisétált a fa takarásából. Erik egyedül maradt.
Leszedett egy sárga virágot és megfogta a fa törzsét.
- Dandelion mellett szeretném leélni az életem! – suttogta a kívánságát.