Életeken át (BL történet! 🏳️‍🌈) BEFEJEZETT

15. fejezet

  Erik dühe hamar elröppent, órákkal később már viccesnek tartotta a hajnali ébresztőjét.

Mennyire megijedtem. Dandelion milyen arcot vágott, miután fellöktem – nevetgélt magában.

A herceg azonban nem tartotta ilyen szórakoztatónak a helyzetet. Teljes némaságba burkolózva töltötte a napot.

Erik úgy döntött, nem hagyja, hogy a kettőjük közt javulni látszó kapcsolat visszatérjen oda, ahonnan indultak. Ezért próbálta minél inkább szóra bírni a herceget. Több– kevesebb sikerrel.

Körbe járták a Hegyhát legmagasabb pontját, többször is. Mindhiába. Barlangnak nyoma sem volt. Végül arra jutottak, hogy a mellette lévő csúcs, talán magasabb, mint ahol most keresgélnek, így neki vágtak, hogy azt is átkutassák.

Erik figyelte az előtte sétáló férfit. Próbált kitalálni egy beszédtémát, amivel megtörheti a közéjük telepedő csendet.
– Öhm! Dandelion herceg! Kérdezhetek valamit? – szólt utána.

A férfi megtorpant egy pillanatra, majd folytatta az útját.
– Ha nagyon muszáj – dörmögte.
– Van beceneved? – kíváncsiskodott.

A herceg felemelt szemöldökkel fordult a fiú felé?
– Micsodám? – értetlenkedett.
– Beceneved. Tudod, ahogy a családod és a barátaid hívnak.
– Dandelion a nevem. Miért hívnának máshogy?
– A hozzád közelállók, hogy szólítanak?
– Nem állok közel senkihez – vágta oda erélyesen, majd hátat fordított és továbbállt.
– Most már mindent értek – bólogatott Erik. A hercegtől egy dühös pillantást kapott viszonzásul. – Akkor majd adok neked becenevet, én!
– Nincs rá szükségem.
– De akkor, hogy szólítsalak? A Dandelion olyan hosszú, valami rövidebb kellene.
– Ne szólíts, sehogy! A legjobb az lenne, ha hozzám se szólnál.
Erik figyelmen kívül hagyta a herceg zúgolódását.
– Dan! – rikkantott– Vagy Dany. Melyik tetszene jobban?
– Te meg akarsz halni? – mordult a herceg miközben előkapta a tőrét és a fiú felé szegezte.
– Oké! Ne idegeskedj! Azt hiszem jobb lesz a Dan! A Dany olyan kedvesen hangzik, és hát te, nem vagy az.
A herceg Erik felé mozdult, úgy tűnt menten a fiúnak ront. Erik védekezőn a kezeit a magasba emelte, de egy másodpercig sem érzett félelmet, sőt mosolyát, hogy elrejtse összeszorította az ajkait.
– Az ördögbe már! – dühöngött a herceg, miközben tovább sétált.

Erik sietve, vigyorral az arcán követte őt.
– Dan! Igen ez jó lesz. – suttogta.
– Tartsunk pihenőt! – bökte oda mogorván a herceg.
A fiúnak nem kellett kétszer mondani, rögvest végig dőlt a fűben. Dandelion tűzrakó helyhez kezdett ágakat gyűjteni. Közben Erik csak vígan heverészett, a tájat kémlelte maga körül. A hasára fordult és végigsimított a lágy füvön maga alatt. Visszafordult a hátára és az eget is jól megnézte magának.
– Itt minden zöldebb. – jelentette ki. Majd mélyen beszívta a levegőt. – És tisztább. Imádom az erdő hideg, friss illatát.
Dandelion semmit nem reagált, a hallottakra. Ez a fiút cseppet sem érdekelte, tovább fecsegett.
– Csendesebb is – lehunyta a szemét. Az erdő zaja megdobogtatta a szívét. A madarak vidám csicsergése, a szél dallama, amit a fa leveleivel komponált, nyugalmat árasztott szét a mellkasában.
– Pf. Szóval ahol te élsz, az színtelen, büdös és hangos? Teljesen érthető, hogy vissza akarsz menni.
Erik felkacagott. Csilingelő hangja betöltötte a levegőt. Dan arcán látszott a döbbenet.
– Azért ennyire nem drasztikus az eltérés. Oda tartozom, persze, hogy haza akarok menni. Ha a helyembe lennél, te nem akarnál vissza jutni, ide?
Erik felült, hogy lássa a férfit, várta a válaszát. A herceg a fadarabokat rendezte kúp alakba, fel sem pillantott a fiúra.
– Hm – mondta miközben rántott egyet a vállán.
– Hm? Milyen válasz ez?
– Ha elkerülnék egy helyre, ami szebb, mint ez, talán nem akarnék vissza jönni.
– Nem hiányozna semmi és senki? – kíváncsiskodott tovább Erik.