Fék Nélkül

1. fejezet

Rachel vagyok, Rachel Morton. Egyenesen New York-ból át telepítve, erőszakkal. A szüleim elváltak és az anyámmal élek, ő nem akart abban a házban maradni ahol apámmal éltek egész kicsi korom óta, azt mondta zavarnák az emlékek, így végül elmentünk. Nehéz volt apámtól elválnom, de így is el kellett, mert ma új életet kezdek. Az egyetem miatt is muszáj volt ide költöznöm Los Angelesbe, gyönyörű hely, nincs ellene kifogásom. Mikor éppen segítettem anyámnak bepakolni a cuccokat, egy üzenetre lettem figyelmes.

|Rachel Morton, önt tájékoztatjuk e nap, hogy 12:00-18:00 óra között kötelessége be költöznie a Los Angeles-i Murphy King fő iskola kollégiumába. Köszönjük a megértését. Várjuk szeretettel!|

Pompás. Valamiért félelmet kezdtem el érezni, de biztosan minden rendben lesz. Muszáj lesz nyugtatnom magam ezzel, vagy be pánikolok, és hülyeségeket fogok beszélni. Sokszor előfordult már, kislány koromban kezdődött a pánikolás. Ezt még nem mondtam el senkinek, csak a szüleim tudják.
Nagyon boldog voltam mikor fel vettek a fő iskolára, bár nem csalódtam mert mindig is kitűnő tanuló voltam, és vagyok is. Így akarom folytatni ebben a három évben is, valóra fogom váltani az álmom, hogy sikeres doktor nő legyen belőlem. Az anyám mindig azt mondta, hogy szórakoznom is kéne a tanulás mellett, hogy pasizzak, hogy éljem az életem. De őszinte leszek, sosem izgatott ezek közül egyik sem. Aki sikeres akar lenni, jó tanuló, biztosan mindent megtesz azért, hogy a jövője ne vesszen kárba. Az iskola mellett bepróbálkozom a kórházban is segíteni, minden sikeres ember így kezdte mint én fogom. Az apám mindig azt mondogatta nekem, hogy az legyek ami szeretnék, és ne mások döntéseiből éljek. Ahogy vissza emlékezek a szavaira, egyre jobban kezdenek elfelejtődni ezek az emlékek róla. Ő az autóiból él, vagyis dolgozik mellette, de az autó versenyzés volt az álma mindig is, ezt is sokszor mesélte nekem kislány koromban. Mindig azt hallottam tőle, hogy bárcsak autó versenyzésből élt volna meg, csak akkor szokott  versenyekre járni mikor éppen rá ér, legtöbbszor csak ül a lelátón, és onnan nézi a versenyt. Sokat tanultam tőle az autókrol is, ő tanított meg vezetni még mikor elkezdtem két éve. De már nagyon régen mesélt nekem róluk, hogy miből állnak össze, mi található a belsejükben, mi található a külsejükben. Azt hiszem az anyám ezért ábrándult ki belőle, hiszen az apámnak az autók az élete, mióta az eszemet tudom. Anyám megunta ezt ennyi év után, és rájött, hogy ő nem ezt akarja. Nekem hiányzik az apám, nem titkolom. Remélem minél hamarabb meglátogat majd minket itt Los Angelesben, és csinálunk együtt valamit. Szomorú, hogy már nem vagyunk egy család, de ennek így kellett történnie. Most a tanulmányaimra kell koncentrálnom, hogy valóra váljon az álmom. Ha bele gondolok sosem kellett panaszkodnom a szüleimnek az iskoláról-

- Megjött az üzenet, hogy be kell költöznöd a kollégiumba? -zökkent ki anyám a gondolataimból. Ő is megadta az e-mail címét, biztosan neki is jött az üzenet.

- Igen, össze dobok valami ehetőt ebédre aztán elmegyek. -tettem le az utolsó dobozt a nappaliba. Anyám szeret főzni, és én is. Már kislány koromban figyeltem, hogy hogyan főz, így tanultam meg tőle.

- Hagyd csak kicsim, majd én megcsinálom.-kedvesen megsimogatta a fejem tetejét.

Tehát igen, önállóan és fegyelmezetten viselkedtem egész eddigi életemben, de mégis helyettem akarnak cselekedni, hogy nekem legyen a jó. A tanáraim is hasonlóan viselkedtek a közelemben,   legtöbbszor csak nekem volt kész a házi feladatom ezért azt mondták, hogy nekem a mai órán nem kell dolgoznom. De én akkor is megcsináltam azt amit a többiek, mert nem éreztem különbséget köztem és az osztály között, ahogy soha semmilyen más emberek között sem.

**

Miközben ettünk az anyám fura kérdésekkel faggatott, "Kíváncsi vagy milyenek ott a fiúk?" "Vajon itt találod meg életed szerelmét?" "Szerinted a tanárok jól fognak ki nézni?". Őszintén szólva egyik kérdése sem érdekelt, annyira nem, hogy válaszolni sem tudtam rájuk. A legtöbben csak kuncogtam egy jót. Miután végeztünk anyám kikísért az autómhoz, plussz segített a két bőrönddel is. Elbúcsúztunk, ami egy kicsit nehezebben ment mint gondoltam, de sikerült. Megnéztem az időt, 14:30, tökéletes bőven van még időm. Az üzenetben megadták a címet is, beütöttem a GPS-be és már indultam is.

Miközben vezettem, sajnálatos módon elgondolkodtam anyám kérdésein...