Fék Nélkül

6. fejezet

                             Brian

Szerencsére pont takarodó előtt értem vissza a kollégiumba. A szöszi, akinek a nevét halkan hallottam Emily szájából, azt hiszem Rachel, sietősen be rohantam vele az épületbe a karjaimban tartva. Mrs. Carrington a portás nő rosszalló tekintetét elkerültem, nem volt hozzá kedvem. Az első évem valami fergeteges volt ebben a porfészekben. Tavaly ki akart engem dobatni a kollégiumból, mert idézem "Az ön magaviselete nem való egy ilyen környezethez." Kérdezem én, Milyen környezethez? Olyanban amiben a diákok a wc-ben dugnak ahelyett, hogy be járnának órára? Jó nem panaszkodom, velem is történt már pár ilyen incidens. De nem napi szinten! Ez már undorító. A fiú részleghez érve eszembe jut, hogy talán rossz ötlet volt elhurcolni ide a csajt. De nem tehettem mást! Ki volt ütve, vagyis ki VAN ütve, és egész végig engem méregetett az isten tudja miért. Bár nem tagadom, tetszett. Muszáj voltam jól cselekedni, még ha ez nem is vall rám. A szobámba érve gyorsan  lefektettem Rachelt az ágyamba. Be csuktam az ablakot mert hidegek már az éjszakák, és be takartam a csajt. Néztem ahogy alszik. Néztem, ahogy az egyik szőke hajtincse belelóg az arcába, majd azt lassan elsimítottam onnan. Le ültem az ágy szélére. Az arcát megvilágította a hold fénye, így jobban megnézhettem őt. Gyönyörű bőre van, makulátlan arca selymes, és puha. Az ajkai elnyíltak, miközben szuszogott. Megengedtem magamnak, hogy lejjebb is nézzek. A közepesnek tűnő domburulatai egy ideig elvették a figyelmemet. Majd a derekára tévedt a tekintetem. Karcsú volt, mint a nádszál. Kicsit mocorgott, és helyezkedett. Mintha érezte volna a jelenlétem. Abba hagytam a stírölést, majd a nagy szekrényből ki vettem egy plédet és leterítettem a padlóra. Ezt követte a takaró, és a párna is. Elfáradtam. Azt hiszem már jóval előbb felkelek mint Rachel, vagy éppen, hogy a kornyikálásával fog felkelteni. Le feküdtem, de lassan jött az álom a szemeimre. Az anyámra gondoltam, mint mindig miután lefekszem. Kis koromban, mikor aludni készültem, mindig be jött hozzám mesét olvasni. Azt hiszem az az idézet Erin Watt-tól mostmár beteljesült, "Semmi sem csillog örökké." Talán szégyellem, hogy könyvet olvasok pasiként, de ha egyszer ez ragadt rám anyámról. Plussz a szemeim is. Egy apró mosolyra húzom a szám, majd be csukom a szemem. Lassan álomba merülök, azon gondolkodva, hogy Rachel milyen szexi lehet miközben vitatkozik.

|06:30|

A reggeli zuhanyzások mindig ugyan olyanok. Viszont most más. Rachel még az ébresztőm csörgésére se ébredt fel. Azon gondolkodom, hogy hozzak e Rachelnek reggelit a Lo'Ris-ból. Végülis jó ötlet lenne, talán nem utálna meg a következő két évben. Azt hiszem van baj. Mégis hogy jut eszembe ilyen? Miért akarok megfelelni ennek a csajnak? Nem is ismerem! Valami azt súgja, hogy megkell neki felelnem. Soha nem éreztem ilyet. Ez nem én vagyok! Én nem vagyok ilyen, én nem törődök. Miért akarom, hogy gondoljon rám? Azt hiszem lesz min törnöm a fejem egész nap. Ki lépek a zuhanyzóból, majd a törülközőmet a derekamra tekerem. Végig sétálok a szobán a szekrényemig ruhát keresni. Azonban egy éles női sikoly megrémített.

- Mit keresek én itt!? Hol vagyok!? Brian!? - pánikolva nézett szét a szobában. A karikás szemei csak úgy virítottak. Kicsit sajnáltam is, de ez elég viccesnek bizonyult.

- Nyugodj meg szöszi! Tegnap este ki ütötted magad. - feltartottam a kezeim nyugtatás képpen, majd felé közelítettem kuncogva. Hozzám vágta a párnámat.

- Mit műveltél velem!? - ordibált.

- Megmentettelek. - fogtam meg a közelgő párnát. Bajos a kiscsaj. - Megkéne köszönnöd! - mosolygom.

- Francokat!

- Ez fájt! - le biggyesztettem az alsó ajkam, és szomorú arcot vágtam. Rachel csak a szemét forgatta. Meglepően megnyugodott. Mégegyszer körbe nézett a szobában. Szerintem még csak most fogta fel, hogy hol is van valójában.