Fék Nélkül

2. fejezet

|15:30|

Gondolataimból az utcán sétáló diákok kezükben bőrönddel zökkentettek ki. Ennyire közel lennék? Be fordulok a következő bal kanyarnál a GPS szerint, áh igen már látom. Amint észrevettem tátva maradt a szám, a hatalmas intézmény csak úgy elém tárult. A többi diák valószínűleg rutinosan sétál az udvarban. Leparkolok. A parkoló nem tűnt annyira zsúfoltnak, két, három autó foglalt helyet körülöttem. Veszek egy mély levegőt mielőtt kiszállok az autóból.

Egy utolsó mély levegő mielőtt az életem egy magasabb fokozatra helyezem. A kocsi kulcsomat a zsebembe csúsztattam majd kiszálltam az autóból. Ki vettem a két bőröndöt a csomagtartóból, bár nem annyira ment egyszerre vinni a kettőt, viszont nem akartam még egyszer vissza fordulni.

- Segíthetek? -fordultam meg a hirtelen megszólításra. Egyszerűen, gyönyörű. Egy velem egyidős lánnyal találtam szembe magam, sötét barna haját megvilágította a napfény, makulátlan arcáról alig tudtam le venni a szemeim, az alakját pedig nagyon irigyeltem. Egy csodálatos ember állt előttem.

- Köszönöm, de boldogulok. -hagytam, nem akartam le foglalni ezzel.

Talán túlzásba viszem. Azért egy barátnőt kéne találnom, hiszen teljesen egyedül mégsem lehetek. Megkönnyebbülnék a jelenlétében.

- Ugyan már segítek, látom, hogy nem nagyon boldogulsz. -mondta egy kedves mosollyal, majd megfogta az egyik bőröndömet, és elindultunk a bejárati ajtó felé. Vajon ő is elsős? Vagy felsős? Talán végzős. Biztos ami biztos, megkérdezem.

- Köszönöm! Mondd, őőő..

- Emily -mondta még egy kedves mosollyal.- Emily Conor, de valaha Enderson voltam. -nyújtotta felém a szabad kezét. Már most bírom.

- Rachel Morton -ráztam vele kezet. - Emily, szabad kérdeznem hányadikos vagy és, hogy melyik szakra jársz? -ez a kedvesség, és nyugodtság amit a jelenlétével sugároz valami varázslatos.

- Szép neved van Rachel. Az orvosira jelentkeztem, és fel is vettek. Elsős vagyok ezért nagyon félek, szinte mindentől. De tudod, most egy kis bátorságot vettem magamon, és megkérdeztem a parkolóban a legcsinosabb lányt, hogy segíthetek e neki mert láttam, hogy szüksége van rá. -egy ezer vattos mosolyt villantott nekem miután nevettem egyet. Ezt már szeretem, úgy látszik nem én vagyok az egyetlen aki a bátorság mérőjét próbálja fejleszteni. Az ajtóhoz értünk közben, a hatalmas nagy bejárati ajtóhoz. Együtt léptünk be úgy, mintha most lennénk végzősök.

- Te sem panaszkodhatsz a kinézetedre Emily, egyébként én is elsős vagyok. -mosolyogtam rá. "Ennek örülök", ennyit kaptam válasznak.

Megálltunk, és szét néztünk. A hatalmas épület belülről hirtelen kisebbnek látszott, azt hiszem ez a becsapás benne. Jobbról van egy púlt, ami mögött egy alkalmazott áll és éppen telefonál, előttünk pedig két lift, ami valószínűleg a fiú, és a lány kollégiumhoz visz. Intettem Emilynek, hogy menjünk oda az alkalmazotthoz segítséget kérni. Kedves, és aranyos idős hölgynek tűnt.

- Jó napot! -köszöntünk egyszerre Emilyvel.- Én Rachel Morton vagyok ő pedig Emily Conor, az orvosi szakon vagyunk. -tájékoztattam a hölgyet. Úgy tűnt, mintha zavarnánk a papírmunkájában. Miután elhallgattam lassan felnézett ránk össze ráncolt szemöldökkel, majd valamit be pötyögött az asztali gépébe, és ránk se nézve megszólalt.

- Igen, Morton és Conor, önök egy szobában lesznek. A jobb oldali liftel menjenek fel, arra van a lány kollégium, és a tizenötös szoba lesz az önöké.-hátra fordult, és az a rengeteg kulcs közül ami a falakra van rá függesztve, kereste a miénket.