Csak egy szám /Carlos Sainz ff./ ✓

negyedik

Lydia

-Gyere Princesa, nem harapok!- paskolta meg maga mellett az ágyat a spanyol, ahova lassan bemásztam. Zavarban voltam de szerencsére a sötét miatt ezt Carlos nem láthatta, így nem volt meg annak az esélye, hogy azzal is cikizzen másnap. Távolabb feküdtem tőle, akármennyire is késztetést éreztem arra, hogy közelebb bujjak hozzá, de nem szerettem volna tolakodó lenni. Még akkor sem értettem, hogy mi volt ez a nagy váltás, mivel reggel, hangsúlyozom reggel még ki nem állhatott, most pedig segített, hogy ne legyek egyedül. Soha nem fogom megérteni a férfiakat...- Ha esetleg szeretnél, ide jöhetsz hozzám!- beszélt lágyan.

Nem mondtam semmit, csak kezeimmel Carloshoz húztam magam, majd fejemet mellkasára hajtottam, ahol hallottam szívének ütemes dobbanásait. Kezeit derekam köré csavarta ezzel magához lakatol egy időre.

-Miért viselkedtél vele úgy?- hangsúlytam ki az úgy szót.

-Mert tényleg olyannak tűntél először.- mondta bizonytalan hangon, mire rá emeltem tekintetem.- Jó igazából, csak azt hittem, hogy amúgy sem kerülhetek közel hozzád apud miatt.

-Apropó apa. Kérlek ezt ne mondd el neki, meg senki olyannak, akitől esetleg megtudná.- kérleltem.

-Ez természetes.

-Nagyon nem örülne neki...- motyogtam.

-Mert rivális vagyok?- simított egyet hátamon.

-Inkább azért, mert tíz évvel idősebb vagy, mint én, és tudod, hogy milyen apa. Vagyis nem, nem tudod. Nagyon kiakadna.

-Titok marad Toto előtt, ne aggódj!- hihetetlenül nyugtató volt az ölelése, és nem akartak elhinni, hogy ezt tényleg bevallottam magamnak.- Jobban vagy?- lágy hangja miatt kirázott a hideg. Mi történik velem?!

-Igen! Köszönöm, hogy segítettél!

-Ezt ne köszönd! Csak ne haragudj rám az miatt, ahogy beszéltem veled.- belegondolva kurvára hülye helyzetben voltunk, mivel nagyjából kettő napja ismertük egymást és már vele aldutam. De ami még durvább volt, hogy nem éreztem azt, hogy helytelen lenne. Biztonságban éreztem magam.

-Akkor rosszul esett, de kihevertem.- legyintettem.

-Tényleg sajnálom!- szorított jobban, mire szívem is hevesebben kezdett verni. Az nem lehet, ugye? Hogyan lehetne? Hisz egész végig köcsögösködött velem. Azt tudtam, hogy könnyen esek szerelembe, na de, hogy ennyire! Ez csak valami vicc!

-Ne sajnáld, legalább őszinte voltál!- mondtam ki, amire gondoltam. Kényelmetlen lett a póz,  amiben feküdtem, így érezhetően megfeszült testem, ami valószínűleg Carlosnak is feltűnt, mivel újra csendesen hozzám szólt. Mindennél többet ért, hogy olyan gyengéd volt velem.

-Ha nem kényelmes helyezkedj nyugodtan.- vette le rólam kezeit.- Csak...- majd hirtelen lenyelte a mondtad véget, mintha meggondolta volna magát.

-Csak?

-Csak maradj a karjaim között...- mondatát nem akarta befogadni az agyam. Testem bizseregni kezdett, de nem akartam ezt érezni.

-Oké!- motyogtam, mivel nem tudtam mást kinyögni és ez volt a legértelmesebb dolog, ami eszembe jutott. Háttal feküdtem neki, ilyen kis kifli, nagy kifli pózban. Átkarolt, majd a hasamat kezdte simogatni. Meg nem tudtam volna mondani, hogy mikor éreztem utoljára ilyen törődést, mint ott Carlos szobájában.

Kellemes volt minden az időjárás ellenére is. Carlos mellett nyugodt voltam annyira, mint mondjuk Mick mellett ennyire egyszer sem. Ő is mindig nagy segítségem volt, de vele általában végigbaromkodtuk az ilyen estéket és nem aludtunk. Carlossal más volt, és ez valamilyen szinten megijesztett.

Nem akartam, hogy más legyen, mint a többi férfi, mivel nem volt jó az első benyomásom róla. Nem akartam, hogy más legyen, mivel tíz év van köztünk, aminek legfőképpen apa nem örülne. És nem akartam, hogy más legyen, mivel kettő napja ha ismerjük egymást. Ez egészséges egyáltalán?

De nem is értem, mit pörögtem ennyit, a témán, hisz Carlos most az egyszer segített, vagyis egyszerű alkalom volt, ami nem fog megismétlődni. Nem ismétlődhet meg.

-Alszol?- suttogta Carlos a nyakamba. Lehelete csiklandozta a bőrömet. Kicsit kíváncsi voltam, hogy mit csinált volna, ha nem válaszolok alvást színlelve, de ahhoz is túl kíváncsi voltam, hogy szeretne-e mondani valamit.

-Nem.

-Megnyugodtál?- fene már azt a törődő énjét.

-Már akkor, mikor behoztál ide.- vallottam be és az este folyamán sokadjára pirultam el. Nem szoktam én ennyit pironkodni.

-Akkor rendben!- simogatta továbbá is hasamat. A pillangóim eszeveszett mozgásba kezdtek.- Álmodj szépeket Princesa!

-Jó éjt Carlos!

Olyan nyugodt volt minden, hogy egy darabig direkt nem csuktam le szemeimet, hogy még élvezni tudjam a pillanatot. Nem telt el sok idő Carlos már a nyakamba szuszogott, és csak azt sajnáltam, hogy nem láthattam alvó énjét. Abban viszont biztos voltam, hogy a pizsamában lévő kócos hajú Carlos sokkal jobban megfogott, mint a tökéletesen beallított hajú utcai ruhás. Így sokkal közelebbinek éreztem magamhoz, mert így nem láthatta mindenki.

Nekem sem önszántából mutatta meg ezt az énjét, vagyis ezt csak én gondolom így, sajnos Carlos fejébe nem láttam bele. Mindenesetre szerencsésnek érezzem magam.

Instagram: dina_writer
Tiktok: dina__writer