Csak egy szám /Carlos Sainz ff./ ✓

tizenhatodik

Lydia

Elmondhatatlanul élveztem a napot.

Végül Landot is sikerült rávennünk a városnézésre, így egész nap csak lézengtünk. Viszont nem sokszor kerültem Carlos társaságába, valahogy csak elkerültük egymást a nap folyamán. Igaz egy társaságban voltunk de én Naomit és Micket fárasztottam, mivel nem akartam Lando és Carlos bizalmasnak tűnő beszélgetésébe belefolyni, ami igazán hosszan eltartott.

Ebédre egy laza étterembe ültünk be, ahol újra rá kellett jönnöm arra, hogy imádom a hasamat. Simán beillenék Magyarországra! :)

Este kilenc tájt értünk vissza a nyaralóba, ahol én személy szerint rögtön becéloztam volna az ágyat.

-Nincs kedvetek medencézni egyet?- tette fel a kérdést vidáman Lando.

-Nem fáradtál el eléggé?- kérdezett vissza ex csapattársa, vagyis Carlos.

-Nem.- rázta meg a fejét halál komoly arccal, majd változtatott arckifejezésén és könyörgő szemekkel térdelt le Carlos elé.

-Héló én lehet, hogy ez nem akarom látni.- vágtam furcsa fejet, mire Lando csak leintett.

-Carlos, légyszi!- pillázott felé.

-De akkor a többiek is!- vezette végig a tekintetét rajtunk, viszont elég szúrós pillantást sikerült küldenem felé, mivel azon nyomban hozzafűzte;- Kivéve Lydet, persze.- bólogatott.

-Így már okés.- mosolyodtam el.- Na jó szórakozást a bármihez is, de én most ledőlök.

~

Mikor azt mondtam, hogy ledőlök akkor nem hittem, hogy valóban sikerül elaludnom.

Nagyjából három órával később ébredtem fel arra, hogy a többiek még mindig a medencénél hangoskodnak. Már éjfél is elmúlt... Lassan kikeltem az ágyból a már átvett pizsamámban és lassú de biztos léptekkel indultam le a társasághoz, mivel elkezdtem hiányolni a társaságot.

-Felébredtél Szívem?- kiáltott felém Mick, mikor meglátott az ajtón kifelé jövet.

-Nem aludtam.- vontam vállat.

-Carlos volt fent nálad.- nézett rám jelentőségteljesen.

-Ch jól van. Ha tudnátok milyen jót aludtam.- próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire meglepett a tudat, hogy Carlos járt fent nálam, miközben én esetleg éppen róla álmodtam...

Leültem az egyik napozóágyra, majd a medencében labdázó fiúkat kezdtem kémlelni. Így alkalmam nyílt Carlos csupasz felsőtestére pár csodáló pillantást vetni. Ez az ember maga a művészet!

-Ne légy ennyire feltűnő!- beszélt hozzám halkan Naomi, mire rá kaptam tekintetem, ezzel láthattam vigyorgó arcát.

-Mi? Én, nem is...- ellenkeztem azonnal.

-Ne is tagadd.- rázta fejét, majd mosolyogva visszafordult a fiúk felé.

Rá hagytam a dolgot, mivel nem is szerettem volna tovább firtatni.

-Hallod Esteban, nem megyünk fel?- emelkedett fel Naomi és a kezét nyújtotta párja felé.- Elég fáradt vagyok már.- mondata közben sunyi pillanatásokat küldött felém, amit abban a pillanatban nem is tudtam hova elhelyezni.

-De, mehetünk.- bólogatott Esteban és nem sokkal később be is mentek az épületbe.

Talán tíz perc tehetett el, mikor Esteban egy csörgő telefonnal a kezében tért vissza.