Csak egy szám /Carlos Sainz ff./ ✓

tizedik

Lydia

-Szóval Estebannak van barátnője?- tisztáztam hangosan az előbb hallottak lényegét.

-Igen! Egyedül kellett a buliban lennem, érted? Nekem. Egyedül!- játszotta a sértődöttet.

-Mindjárt megsajnállak.- csóváltam a fejemet.

-Öcsik merre vannak?- kérdezte miközben a hotelszobám ajtaját nyitottam ki.

-Már apáékkal a pályán. Este jönnek majd hozzám.

-Értem. Carlossal találkoztál már?

-Nem, még nem.- mosolyodtam el Carlos gondolatára.

-Itt van a szobája a folyosó legvégén. Menj, köszönj neki, ha még itt találod!- kezdett el tolni az ajtó elé.

-Mi? Nem, Mick!

-Mégis miért nem?- vonta fel szemöldökeit.

-Mert...ki kell pakolnom a bőröndömből.- biccentettem az említett tárgy felé.

-Az ráér este is!- majd kinyitva az ajtót, kilökött azon. Igen, szó szerint kilökött. Lassan és ötször is átgondolva, hogy mit teszek közelítettem meg Carlos szobáját, ahol odaérve bekopogtam a szobába. Pár másodperccel később egy napszemüveget a fején viselő Carlos jelent meg előttem.- Szia!- intettem zavarban.

-Princesa, hát itt vagy!- húzott be a szobába, miután körbepillantott a folyosón.- Végre!- susogta halkan, majd arcát a nyakamba fúrva ölelt magához, míg én derekát öleltem át. Olyan jó érzés volt érezni, hogy megint a közelemben van...

~

-Akkor most bemutatsz nekik?- utalt a mellettem sétáló spanyol kettő öcsémre.

-Gyere át este, akkor ott lesznek!- vettem le napszemüvegét fejéről pipiskedve, majd az én hajamba tettem.- Ezt most megtartom!- nevetgéltem.

-Hé, ez nem ér! Én is kérek valamit tőled!

-Mégis mit?- tártam szét kezeimet. Nem volt nálam semmi olyan, amit akkor neki tudtam volna adni szuvenír gyanánt.

-A hajgumidat!- mutatott kezemre, mintha már előre kitalálta volna, hogy mi lesz a válasza.

Ezt nem a tini párok szokták csinálni? Jó, csak túlgondolom, nagyon is.

-Tessék!- húztam fel kezére a legtágabb hajgumit, amit a csuklómon találtam.

-Köszönöm!- dobott felém egy puszit.

-Akkor este átjössz?

-Persze! Addigra meg is veszem a csokit nekik, te is kérsz?

-Ha már így felajánlottad Carlos bácsi, akkor persze!- nevettem fel. Ez a Carlos bácsi nagyon hülyeség volt, de annál jobb és belsősebb poén. Jó, csak Mick tudja még, arról nem tehetek, hogy minden létező kis dolgot kiszed belőlem.

~

-Beni! Utoljára mondom el, hogy nyomás fürdeni!- mutogattam hevesen, miközben öcsém elé álltam.

-De Lyd, nem akarok, majd később.- nyekergett. És én még azt hittem, hogy kettejük közül ő a jó fiú.

-Benedict!- morrantam rá, mikor kopogást hallottam meg.- Egy perc és jövök!- lelkesültem azonnal be.- Szia Carlos bácsi!- nyitottam neki ajtót, majd semmi szó nélkül berobbant mellettem a szobába.

-Baszki én megijedtem, úgy beszéltél szegény gyerekkel!- tárta szét kezeit, melyekben látható volt a három darab édesség.

-Nem akar elmenni fürdeni.- panaszkodtam.

-Lyd, ő kicsoda?- lépett mellém Jack.

-Ő kérlek szépen benneteket, Carlos bácsi a Ferrari egyik pilótája.- mutattam be ünnepélyesen barátomat. Chhh barátomat.

-Ferrari?- kiáltott fel sértetten, vagy még magam sem tudom megmondani hogyan Jack.

-De Carlos, jófiú!- vontam vállat.- Egy Ferraris is lehet jófej!

-Én Benedict vagyok!- lépett elé magabiztosan.

-Én Jack!- ment testvére mellé azonnal Jack.

-Hoztam nektek csokit Prücskök!- nyújtotta feléjük, amit ők boldogan el is vettek, majd elfogyasztották.- És neked is egy Princesa!- adta a kezembe.

-Köszi! Felezünk?- mosolyogtam rá, miközben széttéptem a csomagolást. Carlos szintén mosollyal az arcán bólogatott. A letört darabot felé emeltem, hogy kivegye a kezemből, viszont ezt ő nem így gondolta. Lehajolva szájával vette el az édességet a kezemből, de eközben szája akaratlanul is hozzáért ujjaimhoz, mire éreztem, hogy erősen pirulni kezdtem, ezért újra Beni irányába indultam és betuszkoltam a fürdőszobába, ahol szenvedések közepette, de sikeresen megfürdött, így már illatozva lépett ki a helyiségből.

Mikor úgy láttuk, hogy a két öcsém elaludt lehalkítottuk a tv-t és az ágyamban egymástól megtartva azt a bizonyos távolgásot néztük azt.

Kezembe vettem az éjjeliszekrényen lévő üvegpoharat, majd ittam belőle pár kortyot, mivel Carlos mellett úgy kiszáradt a torkom, mintha egy sivatag kellős közepén lennék.

Viszont ahogy tettem vissza a poharat az eredeti helyére, nem figyeltem eléggé, khm szokásomhoz híven, és nagyon a szekrény szélére tettem a poharat, ami végül a földön kötött ki darabokban. Carlos felém kapta a fejét, majd röhögést visszafolyta állt fel, hogy segíteni tudjon, azonban mellkasánál fogva visszanyomtam az ágyba, jelezvén, majd én megoldom.

Még szerencse, hogy Beni és Jack úgy alszanak, mint Mick. Sőt ők még mélyebben, mint Mick.

Leguggoltam a darabok mellé, majd lassan és óvatosan felszedtem a tenyerembe és már el is hittem, hogy nem vágja el a kezemet, azonban ahogy a kukába borítottam, pár helyen seb éktelenkedett a tenyeremen. A fürdőbe siettem, hogy lemossam a tenyeremből csordogáló vért.

-Megvágtad magad?- jött után Carlos, majd mögém állva átkarolt és úgy vette kezeibe vérző végtagomat.

-Csak egy kicsit.

Gyengéden átmosta a sebek helyét, utána pedig a tükrön keresztül szemeimbe nézett, mire én elkaptam róla tekintetemet, mivelhogy addig arcát tanulmányoztam.

-Van gézed? Vagy valami amivel beköthetem?- fordított magával szembe, és azelőtt nem is gondoltam volna, hogy olyan közel állunk egymáshoz.

-Ni...nincs.- ráztam fejemet.- De nem is kell rá, nem vérzik annyira.

-De nem is fáj?- erre bizonytalanul megráztam a fejemet, mindig is alacsony volt a fájdalomküszöböm.- Nekem nem tudsz hazudni Princesa!- a pólója alljához nyúlt és egy egyszerű mozdulattal letépett belőle egy hosszú csíkot, mire én kitágult szemekkel néztem fel rá.

-Mondd, te normális vagy?

-Nem.- ingatta fejét.- De érted bármit...- motyogta halkan és valószínűleg arra számított, hogy nem fogom meghallani, azonban jó hallásomnak köszönhetően pontosan értettem, hogy mit mormogott orra alatt. A pamut anyaggal körbetekerte kézfejemet, majd a kötés mellé nyomott egy csókot.

-Köszönöm Carlos!- nem tudom milyen indíttatásból, de lábujjhegyre álltam és egy cuppanós puszit hintettem arcára, amit ő nagy mosollyal az arcán fogadott. Ölelésbe vont, derekamat szorosan karolta, míg én a nyakába csimpaszkodtam. A tükörben pont szembe voltam magammal és láttam arcomon, hogy boldog vagyok. Végre boldognak éreztem magam, úgy igazán, mint ahogy azt régen éreztem. Vajon Carlos miatt? Vagy ő csak keveset tesz hozzá az egészhez? Mondjuk ez hülyeség, még én is bevallom. Carlos rengeteget tesz a boldogságomhoz, minden apró cselekedetével, gesztusával, bókjával. És ha kell, apámmal is szembeszállok, ha nem képes elfogadni a tíz évet. Hisz valljuk be, a kor csak egy szám. És ha szeretsz valakit, úgy igazán, akkor nem azzal fogsz törődni, hogy mennyi idős. Vagyis ez az én álláspontom. De nem, én nem szeretem Carlos Sainz-ot...

Instagram: dina_writer_
Tiktok: dina__writer

A legboldogabb születésnapot kedves Carlos!❤️