Csak egy szám /Carlos Sainz ff./ ✓

tizennyolcadik

Lydia

Hiányoztak... Basszus olyan nyomott hangulatom volt, hogy az hihetetlen és akkor még nem is bírt apa ajtót nyitni a kopogó személynek, mivel elment bevásárolni,a valaki az ajtó előtt pedig még mindig nem hagyott alá a kopogással. Pizsamában mentem le az ajtóhoz, mert igazából tökre nem érdekelt, hogy ki áll az ajtó előtt. Viszont, mikor kitártam az ajtót azt hittem, hogy azzal a lendülettel be is csapom. De a tisztelet a fontos...

-Lydia kedves!- mosolygott rám Wyatt Turner. Na ki emlékszik rá?

-Szia Lyd!- intett Adrian. Beverem a képét, ha mégegyszer Ő így hív.

-Jó reggelt... Apa most nincs itthon.

-Tudok róla, pár perce beszéltem vele. Azt kérte, hogy addig üljünk le a nappaliba.- félreálltam az ajtóból.- És hogy vagy Lydia?- ült le a kanapéra Wyatt. Persze beszélgess velem, hogy még véletlenül se tudják visszamenni a szobámba.

-Jól, köszönöm!- amúgy semlegesen, de ezt nem fogom az orrukra kötni. Hiányoznak a többiek, apa tegnap jelentette be, hogy a Holland nagydíjra nem mehetek el. Persze szuperül vagyok.-És ti?

-Megvagyunk.- biccentett.

-Á sziasztok!- jött be a lakásba apa. Lepakolta a vásárolt dolgokat, majd le is ült körünkbe.- Akkor beszéljünk.

-Történt valami?- húztam össze szemöldökeimet.

-Kicsim figyelj!- fordult felém.- Wyattnak a közelben van elintéznivalója és mivel anyádék amúgy sincsenek itthon meghívtam őket hozzánk, hogy ne kelljen nekik szállást fizetni.

Ne akadj ki Lydia!

-Értem.- bólogattam nagyot nyelve.- És meddig?- érdeklődtem.

-Csak pár napig.

-Rendben. Szerintem én most felmegyek és... és nem tudom.

-Jól vagy Kicsim.

Amint a szobámba értem, becsuktam magam mögött az ajtót, levetettem magam az ágyamban és az egyik párnába fúrtam a fejemet. Érdekes pár nap lesz. Kis idő után kezembe vettem a telefonomat és láttam, hogy jött egy üzenetem Carlostól, amit mosolyogva nyitottam meg.

Carlos: Hogy vagy Princesa?

Me: Legszívesebben elhagynám az országot. Te hogy vagy?

Carlos: Egész jól. Miért, mi baj van az országgal?🤔

Me: Adrian.

Carlos: Szívem kérlek fogalmazz érthetően.

Me: Adrian apjának valami dolga van a városban és itt fognak vendégeskedni nálunk.

Carlos: Hogy tessék?

Me: Jól olvastad.

Carlos: Elhozlak onnan.

Me: Mivan? Dehogy. Apa így is ki volt akadva múltkor.

Carlos: Lyd, rád fog mászni...

Me: Nem fog. Vagyis remélem.

Carlos: Kitekerem a nyakát, ha egy ujjal is hozzád mer érni, abban biztos lehetsz.

Me: Nem fog semmit csinálni. De értékelem a védelmező éned.😊

Carlos: És ha mégis?

Me: Te leszel az első akinek írok.

Carlos: Ez nem is kérdés. De én attól még féltelek Princesa.

Me: Nem kell Carlos. Komolyan. Vigyázok magamra.

Carlos: Oké... Hollandiában találkozunk?

Me: Na igen... Nem leszek ott.🥲

Carlos: Ne már Princesa.😕

Me: Sajnálom! De Monzába mindenképpen elvitetem magam.

Carlos: Rendben!

-Lydia!- hallottam meg apa kiáltását.

-Tessék?- kiabáltam neki vissza.

-Gyere le, kérlek!- nagyot sóhajtva vettem kezembe a telefonomat újra.

Me: Mennem kell, hív apa.

Carlos: Menj csak és vigyázz magadra! Ja meg írj, ha bármi van!❤️

Me: Oké, szia!❤️

Mosolyogva siettem le a nappaliba, ahol még mindig úgy ült a társaság, mint mikor felmentem a szobámba.

-Megmutatod Adriannak, hogy hol lesz a szobája, kérlek? Az emeleti vendégszoba lesz az övé.

-Hát persze.- mosolyogtam hamiskásan. Utáltam a helyzetet. Intettem Adriannak, hogy kövessen, aki készségesen meg is tette azt. Feszülten lépdeltem előtte a lépcsőn.- Ez lenne az.- nyitottam be a helyiségbe, ahova a fiú be is lépett és körbepillantott.

-Tökéletes, köszi!- mosolygott rám.- A te szobád van ezzel szemben, igaz?

-Igen.- sajnos.

-Rendben.- bólogatott nagyokat.

-Akkor magadra is hagylak kipakolni, vagy mit tudom én.

-Igazából nem zavarsz.

-Rendet kell tennem a szobámban.- ingattam meg fejemet.- Ja és a fürdő a folyosó végén van.- ezzel a mondattal pedig már vissza is mentem a szobámba, ahol ügyelve becsuktam az ajtót.
Bevallom kicsit tartottam Adriantól, de amilyen befolyásos az apja, csak nem olyan neveletlen gyerek.

Az pedig, jog, Carlos ennyire féltett és védelmezett iszonyatosan jól esett.

Szinte egész nap próbáltam a szobámban maradni és csak mikor nagyon szükséges volt akkor hagytam el. Azonban este miután a szobámban pofátlanul egyedül megvacsoráztam kopogtak az ajtómon. Már bőven egy toppban és egy rövidnadrágban pörgettem a közösségi oldalakat, így nagyon, de nagyok reméltem, hogy nem Adrian az.

-Szia!- dugta be a fejét. Adrian...

-Helló!

-Nem jöttél le vacsorázni.- na nem mondod Sherlock.

-Hát nem.

-Jól vagy azért?- lépett egyet közelebb.

-Aham.- bólogattam.

-És nincs kedved beszelgetni?- lépett közelebb, miközben láttam ahogy tekintetét végigvezette rajtam. Még a hideg is kirázott.

-Igazából elég fáradt vagyok.- mondtam ki az első kifogást, ami eszembe jutott.- Most inkább aludnék ha nem baj.

-Persze, akkor inkább aludj. Majd holnap beszélünk.

-Rendben, jó éjt!- húztam magamra a takarójmat és úgy látszott veszi a lapot, miszerint jó lenne ha lelép.

-Jó éjszakát!- mosolygott majd becsukta maga mögött az ajtót.

Lekapcsoltam a villanyt, majd újra kezembe vettem a telefont és folytattam a közösségi oldalak böngészését, végül pedig Carlos Instagram oldalán kötöttem ki. Megint...

Instagram: dina_writer_
Tiktok: dina__writer