Bad Idea, Right? | Charles Leclerc | ✔️

28. Rémálom

Az aznapi időmérőn Charles negyedik helyre tornázta fel magát. Az én álláspontom szerint többet is kitudott volna hozni magából, de mégis a garázsában, mikor letelt az időmérője, szó szerint kitört a káosz úgy örült mindenki a sikerének. Én pedig csak értetlenül álltam a hatalmas káosz közepén, és próbáltam felfogni, hogy mi is történik. Charles nem az első lett, ami azt jelentette, hogy a futamon rohadtul nem fog az első pozícióból indulni, mégis a csapata úgy reagált a negyedik helyére, mintha az első lett volna. Egyetlen rosszálló pillantást sem kapott, nem morogtak rá, nem szidták. Hanem egyszerűen örültek az elért pozíciójához. Amikor kiszállt az autójából, pedig lelepték őt, és büszkén elkezdték veregetni a hátát, meg sután ölelgetni. Mintha megnyerte volna a világbajnoki címet. Ha a negyedik helyért ennyire büszkék rá, akkor mit csinálnak vele mikor első? Hol marad a szánalmas tekintet? A szarozás? A csalódott pillantás? A szégyen? Ne szólj hozzám! Ismételten megmutattad, hogy mennyire nem vagy idevaló! Egy szánalmas kis csitri vagy, aki mégcsak a pódiumra sem tudja feltolni a seggét, mert annyira szar! Ne kerülj a szemem elé addig míg nem leszel képes nyerni egy kibaszott futamot. Még nevetni sem tudok rajtad, annyira rohadt ostoba vagy. Bárcsak soha megsem születtél volna. Annyira könnyebb lenne nélküled az életem. Megint miattad veszítettem. Holnapig reggelig ajánlom, hogy szerezd meg a pénzt, amit miattad buktam.

A garázs előtt álltam és a távolból figyeltem az egész kellemetlen jelenetet. Hihetetlennek tartottam, és ha nem láttam volna élőben, el sem hittem volna, hogy tényleg ennyire örülnek neki. Talán megkaptam a választ, hogy Charles miért nem akarja itthagyni a Ferrarit. Mert a csapat már a családja volt. Vagyis annak látszott.

- Csak a negyedik lett! – suttogtam magam elé, miközben rosszállóan, összefont karokkal álltam és csak néztem ahogy ölelgetik őt. Hányhatnékom volt az egész jelenettől. Amikor én lettem negyedik egy versenyen, az apám két hétig hozzám sem volt hajlandó szólni. – Mégis minek örülnek akkor ennyire neki? – kérdeztem saját magamtól, csak az volt a baj, hogy nem csöndben, hanem hangosan. Komolyan azért voltam mérges, mert örültek neki? Igen, rohadtul! Arra számítottam, hogy épp olyan gyűlölködő pillantást kap majd a csapatától mint én az apámtól. Valaki mondja már a szemébe, hogy mekkora egy szar!

- Annak, hogy pontokat szerzett, és nem esett ki. – a kérdésemre a válasz piros overállt viselő, fekete hajú, napbarnított bőrű sráctól érkezett, akinek spanyol akcentusa rögtön beleégett a fülembe. Carlos Sainz pont abban a pózban állt mint én, csak az ő arcán nem volt semmiféle rosszindulat miközben a csapattársát nézte, mint az én arcomon. – Ez nagy siker mindenki számára. – felhorkantottam. Elég szar lehet magukról a véleményük ha ezt nevezik sikernek.

- Szánalmas. – forgattam meg a szemeimet, szám pedig úgy nézett ki mint aki épp citromba harapott.

- Megkérdezhetem, hogy ki vagy, hogy itt lehetsz a garázsnál? – kérdezte. Ekkora csodának számított, ha a csapaton kívül valaki a garázsnál volt. Én magam se tudtam, hogy mit keresek pont a Ferrarinál, mikor rühelltem az egész bagázst.

- Lényegtelen. – vontam meg a vállam, bunkón.

- Ahhoz képest, hogy Charles rajongója vagy, nem nagyon örülsz a sikerének. – láttam, hogy oldalról végigmér. Fejemen még mindig ott virított Charles sapkája. Mint egy lassított filmben úgy fordultam a spanyol felé, szemeimből pedig csak úgy pattogtak a szikrák. Hogy én vagyok Charles rajongója? Még a gyomrom is forogni kezdett, ahogy ezt magamba kimondtam. Rajongó...én...Charles rajongója. Előbb rajonganék Lance Strollnak mint Charles Leclercnek, pedig az előbbitől is feltudnék mászni a falra.

- Ennyire engem még senki nem sértett meg! – sziszegtem a fogaim közt, ökölbe szorult kezekkel. Carlos arcára fagyott a mosoly, és értetlenül pislogott felém.