Bad Idea, Right? | Charles Leclerc | ✔️

96. A kibékülés

Charles Leclerc szemszöge

-       Na ide figyelj Kis Haver – amióta Junie úgymond kezdett ráérezni arra, hogy a világ sokkal poénosabb ha nincs állandóan kézen tartva, hanem tudja használni a lábait és a kezeit is mászáshoz, nem tudott a seggén maradni, és állandóan azért küszködött, hogy tudjon két lábra állni, majd úgy hajtani Mimit. A macskám annyira kivolt már készülve, hogy állandóan a lábamba akart kapaszkodni. Ez szép is lett volna, de a másik lábamat meg Junie közösítette ki, ugyanis valahogy eljutott a kis agyáig, hogy azzal ha belém kapaszkodik könnyebben feltud állni. – Viselkedj szépen, mert elpostázlak az apádnak. – fogtam meg egy határozott pillanatban, hogy végre legalább egy percre legyen nyugta Miminek tőle. Junie rögtön tapsikolni kezdett, mint mindig amikor hirtelen felvettem, aztán apró kezét betette a szájába és jól összenyálazta, végül pedig elkezdett a nyálas kezével hadonászi. – Hóó...ez még mindig Pierre nyála – olyan gyorsan tettem le a kölyköt a szőnyegre, mintha tényleg valami fertőzés lett volna. De aztán végül csak hozzáértem a nyálas kezéhez, mert a kissrác felém tartotta, jelezve azt, hogy segítsem már két lábra állni. – Olyan vagy mint egy háziállat. – két kezét erősen szorítottam, Ő pedig mint aki épp balettozni tanul megindult előre, természetesen a nappali azon részére ahol Mimi épp békésen próbált regenerálódni.

-       Az én fiam nem valami háziállat, Leclerc! – szólt ki a vendégszobából felháborodva Nina. Na, úgy látszik végre felébredt. Csak megforgattam a szemeimet, majd tovább sétáltattam Juniet.

-       Akkor olyan vagy mint egy házi baba. – mosolyodtam el, és nagyon lassan próbáltam elengedni a kezét, hogy megnézzem meddig bír egyedül menni. Igazából gonosz voltam, ugyanis nagyon bírtam mikor seggre ült majd rögtön lefele görbült a szája és elkezdett olyan igazi kisbabásan sírni.

Leguggoltam és tisztes távolságból figyeltem ahogy Junie elkezd totyogni Mimi felé, aki mikor meglátta a gyereket, hatalmas zöld szemei kitágultak, a szőrét pedig borzolta is fel, majd nagyon lassan felállt és tolatni kezdett. Erre Junie csak vérszemet kapott, és a szőnyegre is huppant, de ahelyett, hogy sírt volna, négykézláb elkezdett mászni Mimi után. Úgy ahogy Junie én is négykézlábra vetettem magam, miközben hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy kit mentsek meg. A macskámat, vagy a keresztfiamat. Mimi közelebb volt hozzám, ezért utána nyúltam, majd magamhoz is szorítottam, de pont abban a pillanatban kopogtak az ajtón. Danit vártam, ugyanis azt mondta, hogy minél előbb visszajön, csak Maxnek kell segítenie valamilyen Red Bullos ügyben. Ezért nem is értettem, hogy miért kopog, mikor ő nyugodtan bejöhetett. A kopogás azonban nem szűnt, ezért nagy nehezen talpra álltam, és leakartam tenni Mimit, de a macska úgy kapaszkodott a pólómba, hogy esélyem se volt megszabadulni tőle. Ráadásul Junie meg úgy követte a lábam mintha egy préda lennék a számára. Katasztrofális helyzet alakult ki, miközben kinyitottam a bejárati ajtót. Mimi épp akkor karmolt bele a mellkasomba, amitől felszisszentem, Junie pedig akkor ölelte át a lábam és olyan erősen szorította meg a nadrágom, hogy majdnem lehúzta azt. A bejárati ajtóban pedig Pierre állt. Mon Dieu.

-       Szia! – köszönt egy kissé meglepődve. Igazából pár másodpercig fel sem fogtam, hogy ki is áll a lakásom bejárati ajtajában. Feladtam a harcot Mimivel szembe. Engedtem, hogy az még egyszer utoljára belém karmoljon, majd a vállamon keresztül átugorjon le a padlóra, amitől Junie úgy megörült, hogy elengedte a lábam. – Zavarok? – kérdezte érdeklődve, én pedig feltűnőmentesen megigazítottam a nadrágomat, amit a Sátán gyereke majdnem lehúzott rólam. Kellett pár másodperc mire összeszedtem magam és felfogtam, hogy kivel is nézek éppen farkasszemet.

-       Te mikor nem? – eszembe sem volt kedveskedni vele. Még akkor sem ha gyereke az én keresztfiam volt. És akkor sem ha Dani mindenáron segíteni akart neki. Én nem fogok neki megbocsájtani. Miért is tenném? Mert bírom Juniet? És? Junieból még normális embert lehet faragni, na de Pierreből? – Mit keresel a lakásomnál, Gasly? – förmedtem rá, és máris azon voltam, hogy becsukjam előtte az ajtót. – Megint ég a picsád, és gondoltad ismételten megvádolsz valami baromsággal? – miért akarja nekem állandóan tönkre tenni az életem? Megérzi, hogy az életembe most minden klassz? A boldogságomra irigykedik.