"Bombák robbanását túlordítva
Most ígéretet teszek;
Bármilyen hullámok ostromolnak
Szakadatlan kitartok a kedvedért
Bombák robbanásánál is hangosabban"
Ez a történet valós, reális problémákat feszít keresztre;
Mentális gondok, depresszió, ne...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jungkook
A Nap sugárzóan vakító fényével mindent megvilágított körülöttem.
Elbambulva bámultam ahogy megcsillant ablaküvegemen a fény, ezzel szinte kiégetve retináimat, nem mintha ez engem különösebben érdekelt volna, főleg, hogy túl fáradt voltam még ahhoz is, hogy elpillantsak a szobám valamelyik másik pontjába.
Reggel nyolc óra körül járhatott az idő, és ennek a ténynek következménye végett tudtam, hogy nekem már réges-régen ki kellett volna kászálódnom innen, hogy készülődhessek, ám a helyzet jelenleg az volt, hogy túlságosan is tartottam az ismeretlentől.
Namjoon ránk bízta ezt az ügyet, rám és Jiminre, mégis úgy éreztem, hogy ez a hatalmas nyomás mi mellkasomat majd szétfeszítette, egyre csak szorosabban húzza meg bénító köteleit, hogy már az egész testem bizsergett és zsibbadt ahogy levegő után kaptam. Nem tudtam mi várt ránk, teljesen meg volt kötve a kezem, mert az amit Jimin elmondott megdermesztett, és kétséget generált bennem.
Összerezzenve nyúltam a telefonom után ahogy az hirtelen rezegni kezdett a polcomon, reflexszerűen ültem fel, hunyorogva húzva el a zöld kagylót ahogy megláttam ki keres.
- Igen?
- Neked is jó reggelt! - horkantotta sértődötten társam, morgós hangom miatt valószínűleg, amíg én végleg felkeltem és a fürdőszobám felé csoszogtam. - Állj csak meg! - döbbent meg. - Csak azt ne mond, hogy most kászálódtál ki az ágyadból Jeon Jungkook?! - horkantotta ahogy valószínűleg leesett neki miért is volt olyan a hangom amilyen.
Felháborodva és hitetlenkedve teremtett le egyből, én pedig ásítva hangosítottam ki morci gépet, és a készüléket a mosdókagyló szélére pakoltam ideiglenesen, hogy nyugodtan tudjak vécézni.
Melegítőmet lehúzva hajtottam fel a vécé ülőkét, laposakat pislogva, mégis megkönnyebbülten felsóhajtva ahogy elengedhettem húgyhólyagomat oly' görcsösen szorító vizeletemet.
Jimin méltatlankodóan morrant fel;
- Remek! Megtisztelve érzem magam, hogy ennyire visszhangzik a locsolócsöved, örülök, hogy egészséges vagy, és jól működnek a veséid Jungkook! - fejemet hátrahajtva, lehunyt szemekkel vigyorodtam el. - Jézusom, a Niagarán kevesebb víz folyik le baszd meg! - nyüszítette vagy fél perc után, én pedig halkan felmorranva húztam fel végül a nadrágomat, a vécé tartályhoz nyúlva pedig lenyomtam a gombot.
- Hol jársz?
- Hihetetlen vagy bassza meg, komolyan mondom! Most parkoltam le a lakásod előtt, lent megvárlak! - sóhajtotta. - De siess!
- Veszek neked kávét! - jelentettem ki mosolyogva mielőtt megnyomtam volna a piros telefonkagylót, végignézve magamon a tükörben ahogy megengedtem a csapot, hogy kezet mossak.
Nem voltam egy kigyúrt állat sose, valahogy nem vált életcélommá, hogy az agyam helyére is izmokat építsek, ám éppen elegendő izom lógott rajtam ahhoz, hogy jól, és egészségesen nézzek ki. Egy pillanatra befeszítettem karjaimat, majd mellkasomat és hasamat, elégedetten biccentve tükörképemnek.
