"Bombák robbanását túlordítva
Most ígéretet teszek;
Bármilyen hullámok ostromolnak
Szakadatlan kitartok a kedvedért
Bombák robbanásánál is hangosabban"
Ez a történet valós, reális problémákat feszít keresztre;
Mentális gondok, depresszió, ne...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jungkook
Amint körbenéztem ebben a tágas előtérben aminek küszöbét Jiminnel öt perce sem volt, hogy átléptük, már rossz előérzetem támadt, főleg amiatt, hogy ez a nő mennyie meg volt lepve váratlan jelenlétünk végett, s ahogy végül letette a kagylót, zavartan ránk is nézett.
Mintha nem lett volna elég egyértelmű, hogy kik vagyunk, még úgy gondolja ő tesz szívességet azzal, hogy figyelembe veszi a jelenlétünket?!
Ribanc.
- Az igazgató azonnal fogadja önöket, bár éppen egy tárgyaláson van az új kollekcióval kapcsolatban, de tíz perc múlva végez. Harmincadik emelet, ötös szoba! - mosolyogta betanult kedvességgel hangjában, és mozdulataiban, aminek hála komorabb lettem, mint eddig, bár tőle csak egy értetlen szemöldökvonást kaptam.
- Köszönjük! - hajolt meg Jimin lendületesen, fél szemmel rám pillantva, ezzel oldva a feszültséget, így el is érte, hogy a nő inkább rá figyeljen száz százalékosan, őszinte mosolyra húzva vékony ajkait.
- Szívesen!
- Menjünk! - morrantam fel hátat fordítva, határozottan elindulva a lift felé, amíg Jimin mellettem nem kötött ki.
- Megpróbálnál emberként viselkedni, kérlek?Beszélgetni jöttünk, nem pedig a hatalmunkat fitoktatni! Ne mérjük meg kinek a keze ér el hosszabbra ha nem muszáj! - frusztrált, s egyben kérlelő hangsúlyától, angyali mimikáitól már automatikusan lemondó szemforgatásba kezdtem ahogy átléptük a húsz személyes lift küszöbét.
- Csak nézz körül! Itt semmi sincs rendben! - horkantottam, mire Jimin értetlen reakcióját kaptam válaszul, ám egyelőre túlzott mértékben rá se bagóztam, mert lefoglalt a tükörnek háttal támaszkodó fiú, ki lehajtott fejjel, karjait maga köré fonva jártatta jobb lábát a vörös szőnyegen.
Egyik szemöldökömet felvonva mértem őt végig, újra és újra, direkt lassan és feltűnően, aminek hála szaggatottan szívta magába a levegőt, mígnem végül felnézett rám.
Felmorrantam.
Tekintetünk egyből összefonódott, és mivel nem volt meglepve, biztosra vettem, hogy előbb kiszúrt magának, mint én őt.
- Nem rúgtak ki? - biccentettem felé, Jimin értetlen arcát figyelve szemem sarkából.
A fiú íriszei sötéten megvillantak.
- Nem tudom miről beszél! - tettetett értetlenséggel mért végig akárcsak az első találkozásunkor, bár közel sem volt annyira széthullott és ellenséges, csupán közönyös, mint aki tényleg nem tudja miről beszéltem.
- Arról, hogy még mindig itt vagy.
- Semmi köze nincs hozzá! - vonta meg mindkét szemöldökét jelentőségteljesen, és immáron a jól megszokott ellenségeskedéssel mély orgánumában.
