A Pincérfiú

47.

~Jimin szemszöge~

Ahogy a pincérnőnk az asztalunkhoz ért és lerakta elénk az édességeket, én azzal a lendülettel pattantam fel és álltam elé.

-Valami baj van? -remegett meg hangja. Még meg meri kérdezni??

-Vedd le a maszkod Brooke. -mondtam halál nyugodtan, de mégis komoly volt a hangom.

-M-Miről beszél? -nyelt egy nagyot. Kis ribanc.

-Vedd le a maszkod! Ha nem, én fogom!

-S-Sajnálom, tényleg nem értem magát! -kezdett el hátrálni tőlem, de hiába én egyre jobban közeledtem hozzá.

-Látom nem értesz a szép szóból! Vedd le a maszkod! -emeltem meg hangom, de továbbra sem tette amit mondtam. Végül türelmem elfogyott, így én téptem le arcáról, nem törődve vele hányan néznek most minket. -Úgy tudtam! -dobtam el az anyagot.

-Jimin, én..

-Nem! Most én beszélek! -már szólaltam volna meg, mikor Binna aggodalmas sikoltása csapta meg a fülemet.

Azonnal hátrafordultam, de amit láttam az lesokkolt. Jungkook a földön feküdt és nyakát szorongatva, mint aki fulladozik. Leborultam hozzá és próbáltam elvenni kezét a nyakától ugyanis az már piros volt, de a feje isnkezdte átvenni a lilás színt.

-Allergiás reakció! -állapítottam meg. -Van itt egy orvos?? -kiabáltam körbe, közben légzésem egyre hevesebb lett. Nem veszíthetem el.

-Valaki segítsen már! -ordítottam megint mire megjelent mellettünk egy 30-as éveiben járó férfi, és egy injekciót szúrt szerelmem karjába.

Lihegve néztem ahogy rendeződik lélegzetvétele, majd köhög egy párat.

-Jungkook! -öleltem szorosan magamhoz, utat engedve könnyeimnek. Ő erőtlenül de visszaölelt. -Azt hittem elveszítelek..! -szipogtam.

-Ilyenekre ne is gondolj! Soha nem hagynálak magadra! -simogatta a buksim.

Egy idő után eltoltam magamtól, és a férfira néztem.

-Nagyon köszönöm! -szorítottam őt is magamhoz.

-Semmiség fiatal ember! Örülök, hogy jól van!

Halványan rámosolyogtam, amit viszonzott is. Még utoljára meghajolt és elment, én pedig visszamentem Kookhoz. Úgy tűnik jól van.
Ekkor esett bele látókörömbe Brooke, aki óvatosan hátrált. Lenéztem az asztalon lévő süteményre, majd vissza rá. Ekkor állt össze a kép.

Brooke volt az oka, hogy Jungkook-ot kirúgták. Most pedig szinte meg akarta ölni! Az volt a célja, hogy eltűntesse Jungkook-ot a képből! Hogy szabad legyen útja felém!

„Egy nap megtudod kivel kezdtél ki Park Jimin" -visszhangzottak szavai a fejemben. Hogy lehettem ekkora idióta, hogy nem vettem észre?

-Te voltál nem igaz? -intéztem halk szavaimat a lányhoz. -Miattad rúgták ki Jungkook-ot!

-Végre rájöttél Jiminie? Nem is kellett olyan sok idő! Tudod, vannak barátaim akik könnyen elintéznek mindent. Ahogy azt is tették! És ezt is! -mutat végig ruháján. -Tudtam, hogy ma dupla randitok lesz, így az egyik barátnőm megkérte a főnököt, hogy hadd lehessek pincér. Sőt. Én "ajánlottam" fel az egész dupla randi ötletet.

-Nem értem, te honnan tudtad.. -be se tudtam fejezni. Brooke a hátam mögé nézve utalt a kettő jó madárra mögöttem. Ezt nem hiszem el!

-Ti is benne voltatok? -mondtam halkan, míg szemem már a könnyektől csillogott. Bezzeg most nem tudtak megszólalni. -Azt kérdeztem ti is benne voltatok??! -már szinte tőlem zengett az étterem.

Taehyung elkapta rólam tekintetét, még Binna eddig is a padlót nézte. Nem hiszem el, hogy megint elárult a saját barátom.

-Hihetetlenek vagytok! Főleg te Taehyung! Én megbocsátottam neked, de te megint eljátszottad a bizalmam! -csordult ki első könnycseppem, amit szépen sorban követett a többi is. -Hányszor kell még összetörnöd?? Hm?? Hányszor?! Most legyen nagy a szád te kis kurva!!

-Jimin elég! -szólt közbe Binna, szinte azonnal odakaptam a fejem.

-Te hallgass te kis csitri, mert neked nem osztottam lapot! -köptem felé a szavakat. -Soha többet nem akarlak látni! -sziszegtem a volt legjobb barátomnak, majd kiviharzottam. Persze Jungkook is jött utánam, de én próbáltam lehagyni. Most csak egyedül akartam lenni.

Elrohantam egy régi játszótérhez, és leültem a padra. Gyerekként mindig itt játszottunk Tae-
Mégcsak a nevét sem vagyok képes kimondani.

-Jimin! -hallottam meg párom kiáltását, de nem szenteltem neki különösebb figyelmet, még le nem telepedett mellém. -Jimin...

-Hagyj...

-Figyelj, tudom ez most nehéz..-

-Nem kell a sajnálkozásod Jungkook. Nem kell, hogy azt mondd "Minden rendben lesz". Most veszítettem el a két legjobb barátom, és majdnem téged is...Semmi nem lesz olyan mint régen...

-Nézz rám..-nyúlt állam alá, így magára emelve tekintetem. -Tudom min mész keresztül, és azt is hogy nehéz. Úgy érzed mindent elveszítettél, de tévedsz. Én még itt vagyok. És itt leszek. Mindig, veled. Soha nem foglak elhagyni. És tisztában vagyok vele, hogy kiherélnéd azt az embert aki ezt a mondatot kitalálta, de minden rendben lesz. -bíztatóan mosolygott, nekem meg a könnyeim potyogtak attól amit az előbb mondott.

-Megígéred? -kérdeztem szipogva, de egy értetlen tekintetet kaptam válaszul. -Megígéred, hogy mindig mellettem maradsz?

-Megígérem. -suttogta ajkaimra, majd rájuk tapadt.