Blind and Frozen I-III. Befejezett

III./4. Micsoda parti! (Part 2) +16

MADDOX

Az ujjaim tördelve kutattam tovább a jövőt, hátha csak elkerülte valami a figyelmem, azonban nagyon tűnt, örökre elvesztettem őt. Ennyi jutott volna? Az lehetetlen.

A hátam a kanapé támlájának vetettem, miközben igyekeztem elérni azt a látomást, amit egy kicsivel több mint egy hónapja mutattam neki. Azt, amiben szerepelt egy kislány, aki... aki a mi gyerekünk. Eirini.

Nem adom ezt a jövőt. Ha kell, addig fogok küzdeni, amíg vissza nem kapom Vesperát, vele együtt pedig azt a gyönyörű kislányt, akit láttam. Akartam Vest, akartam Eirinit. Ha Ves nincs, Eirini sincs. Nem veszíthetem el őket, ahogy ezt a szívmelengető jövőképet sem fogom veszni hagyni. Minden egyes kibaszott másodpercéhez ragaszkodom!

A szemhéjam felpattant, amikor az ajtó kinyílt. Izgatottság költözött a lelkembe, amkor Ves belépett rajta, és halkan behajtotta. Kisírt, feldagadt szemekkel pásztázott engem, szomorúan figyelt bánatos, kék íriszével.

Felugrottam, mint egy kicseszett nyúl, és már előtte is voltam. Szó szerint odarántottam magamhoz, és átöleltem. A kezét átfonta a derekamon, az arcát nekidöntötte a mellkasomnak. Sűrűn kapkodta a levegőt, halkan itatta az egereket.

A testemen egy váratlan melegség haladt át, a gerincem is belebizsergett. Tudtam, a képességét használja, de nem érdekelt. Győződjön meg róla, hogy nekem tényleg ő az egyetlen. Az érzések nem hazudnak. A bennem uralkodó káosz és aggodalom egyvelege sem, ahogy a megkönnyebbülést is érezheti, ami akkor bújt elő, amikor megpillantottam őt.

– Eltűntél – súgtam neki, miközben a hátát simogattam. – Mindenhonnan. Talán... hoztál egy döntést, ami... befolyásolja a jövőt?

– Tessék? – húzódott el tőlem, és szipogott párat. – Miről beszélsz?

– Miért jöttél vissza? – kérdeztem kétkedve.

Vett egy nagy levegőt, majd benyúlt a farzsebembe, és kihalászott magának egy zsebkendőt. Máskor biztos mosolyogtam volna, de jelenleg éppen felőrölt a kínzó aggodalom.

– Azért, hogy megbeszéljük – felelte, miután kifújta az orrát. – Rájöttem, az nem megoldás, ha elbújok sírni a kocsidba.

– Tényleg nem – állapítottam meg, és megfogtam a tenyerét, hogy a kanapéhoz húzzam. – Hiszel nekem?

– Gondolkodtam – szuggerálta a szőnyeget –, és szerintem lehetetlenség a szerelem érzetét szimulálni.

– Na, ne mondd! – kulcsoltam össze az ujjainkat. Nem húzódott el.

– Tényleg úgy történt, ahogy mondtad?

– Igen – bólintottam. – Figyelj! – utasítottam, majd koncentrálni kezdtem. Ahogy a látomásokat, az általam átélt történéseket is képes vagyok megmutatni, bár, nem sokat gyakoroltam, így még elég bénán ment. Azért reméltem, ő is látta. – Na?

– Szóval szerinted szépek voltak azok a lányok? – Természetesen leszűrte a lényeget. Egy fáradt sóhajt hallattam.

– Azok voltak – ismertem el –, de ez nem jelenti azt, hogy a karjaikba akarok hullani, ahogy azt láthattad is.

– Jól van – motyogta, majd rám emelte kék szemét. – Te fordított esetben hogyan reagálnál?

– Ha körülvenne téged egy csomó, nagy farkú faszi? – érdeklődtem töprengve. – Szerintem megverném őket. – Végre felnevetett! Akkor talán nem tervez szakítani.

– Én is megverhetem azokat a csajokat?

– Felőlem – rántottam vállat. – A vörössel kezdd, az a legrámenősebb!