Szerelem vagy szenvedély? -Szalai Ádám Fanfiction- |Befejezett|

30. rész

*Dobrossy Réka*

Már éppen csengettem volna, amikor megláttam, hogy felesleges, hiszen Ádám most támaszkodik a szomszéd kerítésének. Most vagy nagyon részeg, vagy nagyon rosszul van. Szerintem inkább az utóbbi, bár a pálinkás videó óta ki tudja...

A lényeg, hogy mindenképpen segítenem kell neki, hiszen mindjárt elájul! Odamentem hozzá, és megpróbáltam eltámogatni a házig. Alig bírt járni a lábán, látszott rajta, hogy vagy most ájul el, vagy fél perc múlva. Gondoltam, hogy nincs messze a háza, ezért könnyen el tudom odáig támogatni. Na igen, de ha az erő viszonyokat nézzük, akkor az olyan volt, mintha egy törpe cipelne egy óriást. De muszáj megpróbálnom, nem hagyhatom csak így itt. Egyébként ahhoz képest, hogy milyen kis utcáról van szó, nagyon sok ember eljött mellettünk, de egyiknek se jutott volna eszébe segíteni... Mikor már kezdtem volna feladni, akkor valaki leparkolt mellettünk, kiszállt a kocsijából, és a segítségemre sietett. Együtt már mindjárt könnyebben tettük meg a távolságot. Igaz, alig pár lépés volt, de lehet egyedül nem bírtam volna. Ádi továbbra is bírt járni, csak nagyon nehezen. Szerintem fel sem fogta mi folyik körülötte, de ez e jelen körülmények között teljes mértékben megérthető.

Végre valahára odaértünk a házhoz. Megpillatottam a zsebéből kilógó kulcscsomót, ez valamivel megkönnyítette a bejutásunkat  házba. Másnál ez mér teljes siker. De az nem én vagyok.

Most őszintén: A kb 40 kulcs közül ki találta volna ki, hogy melyik a kapu, majd a bejárati ajtó kulcsa? Jó, rajtam kívül valószínűleg mindenki. De nekem mind két esetben az utolsó kulcs volt, amit kipróbáltam. Idő közben szegény srác majd megszakadt a focista testsúlya alatt, aki idő közen teljesen ránehezedett.

Mikor végre megtaláltam a kulcsot, úgy érzem, hogy az a segítőm számára hatalmas felüdülés volt. Jobb híján lefektette a kanapéra, én pedig a konyha keresésére indultam.

Körülbelül ennél is akkora szerencsém volt, mint a kulcsoknál... Az utolsó helyiség volt az. Vittem egy pohár vizet a focistának, aki valószínűleg a saját létezéséről nem tudott.

-Ő most elájult, vagy elaludt?- kérdeztem a srácot, aki mindvégig ott állt Szala mellett.

-Nyugi, csak alszik- válaszolt mély, férfias hangon. Annyira ismerős nekem ez...

-Köszönöm a segítséget. Nélküled nem is tudom, hogy mit tettem volna...-kezdtem volna hálálkodni, de félbeszakított.

-Nem tesz semmit, szívesen segítettem- villantotta meg a szexi mosolyát, amivel valószínűleg minden lányt le vesz a lábáról.

-Ne haragudj, hogy ezt kérdezem, de honnan vagy ennyire ismerős nekem?- teszem fel a kérdést, ami már régóta fúrja az oldalamat.

-Ó, tényleg, de bunkó vagyok- csapott a homlokára- be sem mutatkoztam...

Sziasztok! :)
És igen, megint egy félmondattal lett vége a résznek :D
Nem hagyhattam ki :D
Remélem azért tetszett nektek <3
Muszáj megkérdeznem: Mit gondoltok, ki segített Rékának? Új szereplő vagy egy régi, visszatérő? És esetleg valami konkrét tipp? ;)

-Dóri