Szerelem vagy szenvedély? -Szalai Ádám Fanfiction- |Befejezett|

(II.) 4. rész

*Szalai Ádám*

-Ádám? Mit akarsz te itt? - kérdezte tőlem meglepődve, miközben kinyitotta nekem a kaput.

Nem szóltam semmit sem, csak magamhoz húztam és megöleltem. Habozott, de végül visszaölelt, és a vállamba fúrva a fejét sírta el magát.

-Menjünk be, jó? - erre csak bólogatott.

Negyon otthonos kis lakás. Igaz, látszik rajta, hogy egy ideje nem volt takarítva, de ez érthető. A ház tükrözte Réka személyiségét. Letisztult volt, egyszerű, mégis különleges. Olyen, mint ő.

-Mondjad, mit szeretnél? - kérdezi.

-Beszélni veled.

Bementünk a nappaliba. Ugyan olyan volt, mint a ház többi olyan része, amit láttam.

-Miről van szó?

-Lehet, hogy nem fog könnyen érinteni a téma, de tudd, hogy én csak segíteni akarok.

-Akkor sejtem, hogy miről van szó...- sóhajtott nagyot.

-Hogy vagy?- őszintén, fogalmam sem volt, hogy hogy kezdjem el a beszélgetést. 

-Komolyan érdekel?- kérdezte meglepve.

-Persze, hogy érdekel. Miért olyan meglepő ez?

-Egy ideje már senkit sem érdekel, hogy mi van velem. Senki sem beszél velem, és ez mind az én hibám. A Priskinnel való kapcsolatom tönkretette az életem. Mindenkit eltaszítottam magam körül miatta, hiba volt. És senki sem akar velem beszélni, még Lili, sőt, még a testvéreim sem...

-Mind ez Priskin miatt? Mi történt pontosan? 

-Nem, nem miatta van, hanem azért, mert hülye voltam. Lilit az első randink napján hívtam fel, pár nappal anyu temetése előtt. Segített kiválasztani a ruhámat, de aztán letettük. Másnap azt kérdezte, hogy hogy sikerült a randim... veled - nem kicsit lepőttem meg ezen a mondatán, de azért hallgattam tovább- Ekkor megmondtam neki, hogy Tomival randiztam, mire felkapta a vizet, és azt mondta, hívjam ha észhez tértem. Nem hívtam, mostmár késő...- ekkor újra elkezdett sírni. Megintcsak magamhoz öleltem.

-Sose késő, Réka. Ha az igazi barátd, meg fog bocsátani. A kapcsolatodba nem szólhat bele, még skkor sem, ha neki nem szimpi a srác. Ha meg nem volt igaz a barátságotok, nem kár érte. Elmeséled, hogy mi történt a testvéreiddel?

-Igen. Anyu temetése Londonban volt, mert ott halt meg, és Dávid, a bátyám nagyon nem akarta, hogy egyedül repüljek oda, úgyhogy hívtam magammal Tomit. Elmondtam nekik, hogy egy fiúval megyek, de azt nem mondtam kivel. Természetesen ők it azt hitték, hogy veled. Mikor beállítottam vele, összevesztünk. Soha életemben nem veszekedtem még úgy vele, pedig volt egy pár alkalom. Anyu temetése után pár órával ott is hagytam Londont, ezzel együtt őket is. Egyik családtagommal sem beszéltem azóta... pedig abból már nincs sok- mindenki nekem szurkol?

-Réka, kérlek nézz rám- könny áztatta gyönyörű szemeit rám vezette, igaz, nem nagyon akarta, de mégis megtette- sajnálom, hogy nem voltam itt veled. Sajnálom, hogy nem kerestelek, ha meg tettem volna, akkor most nem itt lennénk. De tudd, hogy ezután mindig ott leszek veled. Ha baj van, hívj nyugodtan, ha tudok, segítek. Rendben?

-Igen. Köszönöm.

-Nincs mit megköszönnöd. Szívesen segítek neked.

Meglepődtem, mert amikor elképeltem a találkozást azt gondoltam, hogy el fog küldeni, és nem azt, hogy egyből kinyílik nekem. Persze örültem, hogy végül így történt. Nem hiszem el, hogy mindenki magára hagyta. Ők nevezik magukat barátnak? El se hiszem...

Éppen a konyhában tevékenykedek, teát főzök neki. Csak egyszer égettem meg az ujjam... na jó, kétszer... de mindegy.

Hamarosan haza kell mennem, megígértem Dzsudzsinak, hogy elmegyek vele vásárolni... komolyan mondom, többet jár a plázába, mint egy lány... Hosszú út áll előttem, szóval nem biztos, hogy sokáig tudom húzni az indulást.

-Réka... nekem lassan mennem kell. Magadra hagyhatlak, vagy maradjak?- kicsit rosszul érintette.

-Ha menned kell, menj. Nem tarthatlak itt. Megértem, hogy dolgod van.

-Köszönöm, hogy megérted. Ha hívsz, jövök. Okés?- tudnom kell, hogy hívna-e ha kellek.

-Igen, persze- ezt a szemembe nézve mondta, így elhittem- kikísérlek.

Az ajtónál csak egy öleléssel és egy ,,sziával" búcsúztunk egymástól, nem is vártam mást. Már a kapunál jártam, amikor meghallottam gyönyörű hangját.

-Ádám, várj!- jött utánnam- nem tudnál mégis maradni?...

Sziasztok! :)
Elég reggel sikerült publikálnom ezt a részt, de sebaj :D
Iskola előtt volt egy ,,kis" időm, írni volt kedvem, ez lett belőle :D

Kitartást mára, akinek már mennie kell! :)

xoxo Dóri              2017.01.03.