Ha Akarnám... (BEFEJEZETT)

11.Örülök, de félek is egyszerre

...Nagyon megijedtem, mert ott állt két rendőr az ajtónkban!
Úristen talán kiszabadulok? Talán újra láthatom anyát, és a napot az égen? Elmélkedésemet a rendőr szakította félbe:
- Kisasszony maga Luna Fly? - Igen. - feleltem remegve az örömtől, vagy a félelemtől? Magam sem tudom...de miért félnék? - Akkor jó hírem van a számára. Visszavisszük az édesanyjához. Már öt hónapja kere... - kezdte el, de nem tudta befejezni, mert Scott leütötte őt is, meg a társát is. - Hogy a francba találtak meg? Gyerünk kislány ne állj úgy ott, hanem igyekezz, és tűnjünk el innen, és nem érdekel, hogy haza akarsz menni, mert most már hozzám tartozol, és nem vehet el tőlem senki - mondta, de én nem tudtam megmozdulni.
Nem hiszem el, hogy esélyem volt haza menni, de ez a kretén leütötte a megmentőim! Mégis hogy gondolta? - Mi van? Süket vagy? Azt mondtam hogy menjünk! Nem hallod? - erre csak nemet intettem a fejemmel, és megszólaltam:
- Haza akarok menni te kretén állat! Scott szemei szikrákat szórtak:
- Hogy mondtad? Nem érdekel, hogy te mit akarsz! Itt az lesz, amit én mondok, és punktum! Na vonszold szépen a feneked, és szállj be a kocsiba - mutatott a kint álló autóra.
Én, mintha nem hallottam volna, meg sem mozdultam. Erre Scott felkapott, és a vállán cipelt ki az autóig, próbáltam ellenkezni: csapkodtam, ütöttem, karmoltam, de mintha meg sem érezte volna, bedobott az autóba, és bekötött, majd bepattant az autóba, és szélsebesen kezdte csapni az országutat, és vitt az ismeretlenbe, akaratomon kívül.
Egyszer csak éreztem, hogy elnehezülnek a szempilláim, és akárhogy küzdöttem ellene, mégis elnyelt a sötétség. Elaludtam, egy kocsiban, a semmi közepén, mellettem egy elmebeteg sofőrrel.