I. Sweet little sister

577 27 3
                                    

Felkaptam a szakadt hatizsákomat, megráztam a hajam, elköszöntem a szüleimtől és becsaptam magam mögött az ajtót.
Mikor megérkeztem Friscoba, fogalmam sem volt, hogy hova kell mennem mert Lars nem adta meg a pontos paramétereket csak azt mondta, hogy várjam meg "a" parkban szóval leültem egy padra és vártam a csodára.
Van nálam száz dollár és pont elegendő ruha. Szerintem nem kell aggódnom...
Szórakozottan lóbáltam a lábam és már elég nagy volt a kísértés, hogy felbontsam azt a híres-neves California bort, amit apa küldött Larsnak.
Végül sóhajtva és kelletlenül elindultam a legközelebbi telefonfülkéhez.
Az orromat lógatva, lassan sétáltam. Izgultam. Az új város, a rég nem látott bátyám... Féltem. Mi van, ha nem fog örülni nekem?
A gondolataimból egy, az orrom előtt hirtelen elsuhanó valami szakított ki.
- Nem tudsz vigyázni, kiscsaj?! - szólt rám a száguldozó, aki immár tőlem két méterre állt.
- Bocs, de ez nem gördeszkás park! - fordultam felé.
Hosszú, hullámos haja volt és igazán vicces tekintete, amire akaratomon kívül elmosolyodtam. Magas srác volt. Nem mondanám, hogy izmos, de elég "stabilnak" tűnt. Metallica feliratos pólót viselt és szakadt farmert.
Ő is csak mosolygott és a kezébe kapta a gördeszkáját.
- Ismered a Metallicat? - szaladt fel a szemöldököm.
Végre! Hátha ez a srác tud nekem segíteni!
- Aha... - vigyorgott. Nem is tudom, nem tűnt valami okosnak...
- Személyes kapcsolataid nincsenek véletlenül? - húztam tovább a dolgot kíváncsian.
- Éppenséggel... lennének... Grupi vagy? - nézett rám hunyorítva.
- Öhm... Nem, dehogy. De találkoznom kell velük.
- Ahha... - emelte meg a szemöldökét értetlenül.
- Szóval... segítesz?
- Pontosan mit akarsz?
- Találkoznom kell Lars Ulrichal. - mondtam tárgyilagosan.
- És miért?
- Nem mindegy az neked?
- Nem. - nevetett ki.
- Akkor ne segíts! Menj csak gördeszkázz tovább! - fontam össze a karom és hátat fordítva elindultam a telefon fülke felé.
- Sok sikert! - nevetett ki és elhúzott.
- Pff! Mocsok Friscoiak... - morogtam magamba. Los Angeles sokkal jobb volt...
Én nem voltam idevalósi. Csak egy egyszerű nyugati parti punk vagy valami rocker vagy egy fura hibrid. Bőrdzsekivel, bakanccsal, most éppen Kisses pólóban. A hajam lenőtt volt és kócos, a farmerom a bátyámé. Már akkor is szét volt szaggatva mikor megkaptam tőle.
Tárcsáztam a cetlire firkantott számot és vártam, amíg kicsöngött.
- Halo. - szólt bele egy fiatal férfi hang.
- Lars ott van? - csaptam a közepébe.
A másik oldalon mozgolódás támadt.
- Valami csaj az... Larsot keresi... Remélem nem megint egy kamu terhesség... - hallottam, hogy az illető elemelte magától a telefont és még suttogott is, de így is mindent hallottam.
- Itt Lars Ulrich. Ki beszél? - jött a másik oldalról az a jól megszokott kisfiús mégis gőgös hang.
- Itt Anna Ulrich és a méltóságos úr elfelejtett kijönni elém a parkba! - mondtam mosolyogva.
- Anna?! - Lars szerintem most kapott egy kissebb agyvérzést...
- Igen. Na, jössz értem?
- James ott van a parkban. Nem találkoztatok?
- Nem! Azt se tudom ki az a James! - azon kívül, hogy tudtam, hogy bandatag és ő az énekes.
- Gördeszkával van. Hosszú hajú, hülye feje van! Nem túl nagy park megtalálod! Ne legyél már béna.
Akkor leesett.
- Hosszú, hullámos haj, kb. egy nyolcvan és Metallicas pólója van? - kérdeztem, hogy biztosra menjek.
- Igen!
- Indulok, csá! - raktam le a kagylót és rögtön elkezdtem keresni a tekintetemmel Jamest.
Milyen egy úri név. James... Nem rossz...
Szaladgáltam körbe körbe aztán megláttam egy csapat gördeszkás srácot egy padon össze csoportosulva, közöttük az én emberemmel.
- James! - ordítottam már öt méterről.
Mindannyian furálóan néztek rám, bár ez sem tudott zavarni.
James felállt és deszkával a kezében odajött hozzám.
- Mégis csak kell a segítség? - vigyorgott.
- Anna Ulrich. Lars húga. - nyújtottam a kezem.
Egy pillanatra eltátotta a száját és elfogadta a balomat.
- James Alan Hetfield. A bátyád énekese. - vigyorgott tovább.
A szorítása erős volt. Eléggé durva, mondhatni és elég sokáig tartotta a kezünket.
- Lars azt mondta, hogy elkísérsz hozzá.
- Tényleg? - húzta fel a szemöldökét.
- Igen. Szóval légy szíves... - mutattam a kaviccsal leszórt járdára.
- Oké, gyere! - pattant fel a deszkájára és intett a haverjainak.
Sajnos San Franciscot nem ismertem annyira ezért csak szaladtam James után és reménykedtem benne, hogy tudja mit csinál. Az utcán egy-két rajongó megismerte szóval már az is lassított minket, amíg ő ott jópofizott meg autogrammokat osztogatott.
- És... jól megy a banda? - kíváncsiskodtam.
- Ja... asszem... - vont vállat és előre lökte magát.
- Lars sokat iszik? - csúszott ki belőlem.
- Öhm... khm... attól függ, mi számít soknak... - vigyorodott el.
- Szóval tulajdonképpen fürdik az alkoholban? - mosolyodtam el.
- Az enyhe kifejzés... - nevetett fel.
- Együtt laktok?
- Igen. Mind a négyen, egy kéróban.
- Akkor számítsak nagy mocsokra?
- Jobban teszed... - vont vállat mosolyogva. - Egyébként miért jöttél, ha szabad ilyet kérdeznem?
- A turné miatt.
- Ezt, hogy érted? - torpant meg egy pillanatra.
- Elmegyek veletek a turnéra. - közöltem, mintha ez teljesen természetes lenne.
- De... - készült belekötni az állításomba.
- Lars "személyi asszisztense" leszek. - mosolyodtam el.
- Tehát... te viszed neki a kávét, te viszed utána a ruháit és lesuvikszolod a cipőjét?
- Körülbelül... - nevettem.
- De ez, hogy jött... az ötlet... mármint...
- Szerettem volna munkát és ezzel együtt világot is látni... Lars egyszer elszólta magát, hogy kéne neki egy "szolga ". Én készen állok a feladatra. Nagyon menő lesz, hogy a Metallicaval turnézhatok... - mondtam lelkesen csillogó szemekkel.
- Ahha... - bólintott kedvetlenül. - Tehát, elkísérsz minket a turnéra... - összegezte sóhajtva.
- Nyugi, nem fogok zavarni. Csendes vagyok és nincs sok szükségletem. - mondtam nevetve mintha egy kutyát akarnék eladni.
- Nem is veled van a baj... De tudod, mi néha eléggé őrültek tudunk lenni... - húzta a száját és egy panelház felé kezdtünk el manőverezni.
- Csak nem drogoztok? - kérdeztem inkább könnyelműen mintsem aggódva.
- Nem! Nem, dehogy! - szabadkozott gyorsan és a lépcsőház ajtó előtt termett, aztán udvariasan kinyitotta előttem. - De tudod az alkohol is egy eléggé kemény cucc...
- Nem hinném, hogy tartanom kéne a részeg fejetektől. Larsot már számtalanszor láttam részegen. - vigyorogtam és beléptem a kopott épületbe. - Ameddig ő ott van addig nincs mitől tartanom. Néha kijön belőle az anyasárkány... - vontam vállat egy félmosollyal.
- Ohh... értem... - mondta miközben beszálltunk a liftbe. Pár másodperc kínos csend után végül felértünk a negyedikre. - Hát, akkor... Üdv a Metallica barlangjában... - mutatott a a kopott ajtóra és már kopogott is.
- Huhh... - harapdáltam az ajkam idegesen.
- Cliff, nyiss ajtót, nem érek rá!!! - jött az ajtó mögül Lars kényes hangja.
- Ne félj! - bíztatott mosolyogva James.
Aprót biccentettem és már kezdtem volna a picsogást, amikor kinyílt az ajtó.
- Sziasztok! - állt az ajtóban egy vékony, magas srác. Nyugodt mosoly volt az arcán, sörös üveg a kezében és nagy hajkorona a fején. Na, ő például szimpatikus!
- Szia! Anna Ulrich. - mutatkoztam be mosolyogva.
- Örvendek, Anna, Cliff Burton. - vigyorgott. - Szóval... Lars húga?
- Sajnos... - csóváltam a fejem nevetve és a tekintetemmel Lars fehér potrohát kerestem.
- Áh... megérkezett a kis Ann... - ásított valaki mögöttem.
Megpördültem a tengelyem körül és végre igazi öröm csillogott a szememben.
Neki ugrottam a törülközőbe pólyált bátyámnak és szinte sírva ölelgettem.
Végül ő is megenyhült és finoman átölelt a derekamnál fogva.
- Hiányoztam? - vigyorgott büszkén.
- Csak ha én is neked... - húztam össze a szemem.
- Szóval, igen... - ölelt át újra.
Mikor vége lett a csöpögős családi jelenetnek, egy újabb tag lépett ki az egyik hálószobából. A haja nagy göndör felhőként állt össze-vissza, eltakarva az arcát.
Öhm... Kirk? Azt hiszem ő az...
- Mi a fasz van itt emberek? - sóhajtott erőtlen hangon. - Egyesek most szeretnék kialudni a másnaposságot, ha nem baj! - csapta hátra a nagy hajzuhatagot és rögtön nagyra nyílt a szeme.
- Ez ki? - fintorgott.
- Anna Ulrich. - nyújtottam kezet ezúttal készülve a "Wao, Lars húga?" kérdésre.
- Kirk. - motyogta felém fordulva aztán ásítva visszacsoszogott a szobájába és egy nyújtózkodással egybekötve magára csapta az ajtót, üresen hagyva a balomat. Még ilyet...
A srácok végül leültettek a koszos konyha asztalhoz és faggatózni kezdtek.
Végül tisztán informálódtam a bandáról és az itteni szituról, a turnéról, aztán Lars is meg tudott egy-két dolgot az otthoniakról.
- Hol fogok aludni? - kérdeztem álmosan mikor éjfélkor befejeztük a csevegést.
- Velem és Jamesszel. - vezetett be a Kirkkel szomszédos kisszobába, ahol körülbelül arra volt elég hely, hogy két ágy, egy éjjeliszekrény és néhány gitár elférjen. És ennyi is volt csak benne.
- Az az én ágyam, oda pakolhatsz. - mutatott a jobb oldali "ágyra".
Kipakoltam a cuccaimat, ejtettem egy gyors mosakodást a fürdőszoba csapnál, aztán a kinyúlt pólómat és melegítőmet felvéve lefeküdtem a Lars által összefetrengett koszfészekbe és az ő szagmintáit elemezve, amit a párnában hagyott, elaludtam. James és ő később jöttek aludni. Én már nem voltam ébren.

OneWhere stories live. Discover now