One

XI. Grow up, bitch!

It's 2021 guys wtf. Hogy kerülök én még ide, és mi ez? Hát egy kaki történet még kakibb folytatása. Nem is tudom olvassa e ezt még valaki... 2018 sem most volt,mikor félbehagytam mert egy fasz vagyok, és most valami állatias vágy miatt, és valami beteg ihlethullám miatt folytatom😐. Nem tudom mi történik, de vannak terveim a sztorival, bár nem hiszem, hogy van még aki olvassa azért jó étvágyat, hozzá és köszönöm az eddigi kedveléseket és kommenteket, mert nagyon jól estek az ilyen visszajelzések!
A történet egyébként ugyanott folytatódik, de nem tudom mennyire tudok hű maradni az eddigi hangulathoz. Remélem összejön 😬
Megégyszer köszönöm, és hát meglátjuk mi lesz ebből! 😅

/James/
A reggeli idillnek hamar végeszakadt, mikor a nagy kajálások közepette már éppen Ann adta a számba a rántotta falatokat és végre nem úgy nézett rám mint, akit a pokolra kíván, erre megcsörrent a telefon amit mindenki érdektelnül fogadott, így Lars vette fel.
- Mi az ábra, Bob? Aha... Itt vannak... Jaja... Mivan?! - itt gondterhelt kifejezés ült ki az arcára,mire mindenkinek megállt a szájában a falat. - Egy hét?! Nemár, az semmire nem elég... Ez már biztos? Oké... Csá! - tette le.
- Egy hét, srácok, és turné. - temette az arcát a tenyerébe. - Lassan cuccolhatunk.
Az asztalnál ülők enyhe csalódottsággal, de kicsit sem meglepetten fogadták a hírt, hisz erre eddig is számítottunk, de Ann végig szótlan volt és a tányérját bámulta, miközben mi tervezgetni kezdtük a közelgő dolgokat. Lassan mindenki beszállingózott a szobájába, vagy elment beszámolni az ismerősöknek, így csak mi ketten maradtunk az asztalnál.
- Nyugi, az még sok idő - mosolyogtam bíztatóan, de láttam, hogy az arca sírásra torzult. - Baby... - öleltem át szorosan. - Ann baby... Vissza fogok jönni... Tudtad, hogy előbb-utóbb eljön ez is...
- Ohh, James... - nézett fel rám a könnyektől csillogó, mosolygó szemekkel. - Nagyon szeretlek! - vékonyodott el a hangja, ahogy nagy lendülettel magához szorított.

/Ann/
Nagyon csalódott voltam... Egyre csak azon elmélkedtem, hogy milyen lesz nélküle... Mi lesz, ha valamelyikünk félre lép? Mi lesz, ha a turnén történik valami... úristen, bele sem merek gondolni...
Most hogy az időpont ennyire közelinek és megmásíthatatlannak tűnt elkezdtem egyre több hibalehetőséget felvetni magamban és magamon érezni a hónapokig tartó magány árnyékát.
Reggeli után James Kirkel videójátékozott én pedig kiültem a teraszra és hagytam, hogy a gondolatok szabadon rallizzanak a fejemben.
Kis idő múlva nyitódott az ajtó és James magasodott fölém.
- Mi van, baby? Ne legyél már ilyen szomorú, kihasználjuk az időt amég lehet, oké?
Nem is figyeltem rá, majd ennyi csúszott ki a számon:
- Mi lesz a gruppikkal? - pillantottam rá, kontrollálva a kétségbeesett hangomat.
- Hát... Mi lenne? - dadogta határozatlanul.
- Most komolyan! - szóltam rá élesen.
- Nem lesz semmi, Ann! Ne idegesíts már. Szeretlek, hű vagyok hozzád, nem foglak átverni.
- Kizárt, hogy kibírsz több mint fél évet,ember! - nem tudom mi ütött belém, de szinte már előre haragudtam rá és vártam, hogy a szemembe mondja, hogy "Meg fogok baszni minden csajt aki az utamba kerül, bazdmeg!"
- Most mi ütött beléd, Ann?! Majd kiverem, oké? Azt szabad? - csattant fel és kis gondolkodási szünet után vérben forgó szemekkel nézett rám - És te ki fogod bírni vajon?! Vagy elég egy Dave Mustaine féle macsó, és már azt se tudod hol vagy, mert hagyod magad bedrogozni!?!
Megdöbbenve néztem rá, mert mélyen legbelül tudtam, hogy ebben van valami, de rögtön védekezni próbáltam:
- Talán azért, baszod, mert megcsaltál és elhúztál egy másik csajjal! És én még mindig itt vagyok, pedig kibaszottul nem érdemled meg, mert leszarsz mindent, amit mondok, néha lefekszünk, vagy bulizunk és olyankor minden jó, addig amég az irányításod alatt vannak a dolgok, aztán ki is égett a kommunikáció! - daráltam vékony, hisztis hangon.
James lélegzete elállt és kikerekedett szemekkel nézett rám. Nem tudott mit szólni. Majd megcsóválta a fejét és szenvedően felsóhajtott:
-Figyelj, sajnálom, oké? Ne veszekedjü... - hajolt le hozzám és végigsimított a karomon, de bennem már túlságosan sok felgyülemlett düh, sértettség és bánat kavargott, ezért egy hisztérikus felcsattanással félbeszakítottam. - Baszódj meg! - majd mindent letarolva bementem a lakásba és zokogva elkezdtem öltözködni, hogy elmenjek és kiszellőztessem a fejemet.
Tanácstalannak éreztem magamat olyan problémákban, amik nem rajtam múltak. Egyszerűen, most, hogy ilyen közel volt a turné mindenki válaszút elé került. Nem volt már az könnyed sodródás az idővel, az átgördeszkázott délutánok, a bulik, a lusta hétvégék. Hirtelen éreztem, hogy mostmár fel kell nőnöm,pedig olyan rövid időt tölthettünk együtt Jamesel és a fiúkkal is. Teljesen megszoktam ezt a könnyedséget.
Mit is gondoltam... Úgy volt, hogy csak addig megyek a fiúkkal amég a kontinensen turnéznak, megbeszéltük Larsal, hogy utána, hiaba erőlködne, úgyse tudna engem beintézni az Európai útra. A lakás amiben most vagyunk csak ideiglenes volt, amint a fiúk elmennek ki leszek innen dobva, mint a szar és a megtakarításom is elenyésző mennyiségű. Nincs egy értelmes végzettségem se. Faszom... Most komolyan húzzak vissza anyáékhoz, úgy hogy mikor eljöttem akkor még nagy pofával meséltem, hogy mekkora karriert fogok csinálni itt Friscoban? Ez cink... Nagyon. Ki gondolta volna, hogy csak ennyi időm marad a sok szarra?
Mi a faszt fogsz kezdeni, Ann? Ideje felnőni.