IX. Ristorante

229 17 9
                                    

Korán keltem és eléggé éber voltam. Amint kinyitottam a szemem, végignéztem az alacsony, meleg napsugarak által megvilágított szobán.
James szokásosan össze volt kuporodva mint egy kiskutya és mozdulatlanul feküdt, hátat fordítva nekem.
Közelebb csusszantam hozzá és a nyakának dőtöttem a homlokom. Végig simítottam a hátán, aztán megálltam a vállánál. Egy dolog járt a fejemben:
Érezni a testének a melegét, hallani a szívének a dobogását és hallani a nyugodt lélegzetvételét.
Pár pillanat múlva tapogatózva rátette a kezét a derekamra, aztán felém fordult.
- Felkeltettelek?
- Dehogy... - motyogta csukott szemmel.- Gyere... - húzott szorosan a mellkasához.
- James... - mosolyodtam el és az ujjammal köröket rajzoltam a hátára.
- Hm?
- Lars még alszik...
- És?
- És nincs kedved kicsit... kicsit játszani?
- Persze, persze... majd mindj... - halt el a hangja, aztán ásítva mégjobban belefúrta magát a párnába.
- De, James... - próbálkoztam mégegyszer.
- Még öt percet... - nyöszörgött.
- Persze... - morogtam és befordulva én is kényelembe helyeztem magam még egy óra alvásra.
Mire felkeltem, James már el is tűnt és csak egy üres takarót hagyott maga után. Fhuuu...
Morogva felvettem a bolyhos papucsomat és úgy, ahogy voltam a szakadt bugyimmal meg a szakadt pólómmal kicsoszogtam az üres szobából.
Amint beléptem a konyhába, ijedten torpantam meg. A fiúkon kívül volt még ott két idegen srác meg egy csaj, aki Cliff ölében ült.
Meglepetten méregettük egymást az új jövevényekkel és akkor jutott eszembe, hogy én nem szeretnék ismeretlenek előtt bugyiban mutatkozni, ezért, mintha itt sem lettem volna, készültem hogy visszabújjak a szobámba, de James ekkor elém lépett és vihogva átölelte a derekamat.
- Jól aludtál, baby? - simított végig a derekamon és a nyakamba szuszogott.
- Csodásan... - pislogtam unottan és azon gondolkoztam, hogy hogy sikerült neki reggel kilencre ilyen állapotba kerülni, de közben meg is mosolyogtatott mert ilyenkor mindig vicces kedvében van.
- Elég lesz, James... - toltam hátrébb a mellkasánál fogva mert a heves csókolgatásával a vállamon és a nyakamon - egyre lejjebb húzva a póló nyakát-, már teljesen összenyálazott, ráadásul a két srác is szórakozva nézett minket.
Vigyorogva leült az asztalhoz, ahol már tucatnyi üveg sorakozott.
- Ann, bemutatom Fred Cottont és Ron Mcgovneyt. - intett a két srác felé Lars, mire azok hülye pofát vágva integetni kezdtek. Idétlen félmosollyal én is integettem nekik, aztán a konyhaszekrényhez mentem.
- Ők szervezték azt a fasza bulit, ami miatt James "kimaradt"... - nevetett.
- Ha tudtuk volna, hogy egy ilyen kiscsaj várja, akkor biztos elengedtük volna. - vigyorgott a Fred nevezetű.
- Hehe... - vigyorogtam erőltetetten és egy pohárral a kezemben a csaphoz léptem. Nem igaz, hogy most sem lehetünk kettesben mert James megint betonra issza magát, ezek meg majd nem akarnak elmenni...
- Velem tudnál jönni egy pillanatra... - simítottam végig a vállán angyali arccal takarva azt a pokoli idegességet, ami belülről készült kitörni.
- Persze...- állt fel és vigyorogva követett.
Bevittem a szobába és becsaptam az ajtót. Csak értetlenül állt és várta mit akarok. Nagy levegőt vettem és próbáltam nyugodt maradni.
- Mennyit ittál? - kérdeztem feszülten.
- Hát... Mondjuk, kb... öt... esküszöm nem több. - szabadkozott hevesen rázva a fejét.
- Ühüm... - bólogattam "nem vagyok hülye" tekintettel. - Mostmár tényleg hagyd abba! - utasítottam.
- De még ezt az utolsót! - emelte meg az üveget.
- Megígéred, hogy ma már leállsz?
Nyelt egyet és feszülten meresztette rám a szemeit. Nem szólt.
- Ígéred? - kérdeztem mégegyszer, emelt hangon.
- Ígérem... - motyogta lehajtott fejjel, és kikerülve engem visszasietett a konyhába.
Nem fogja betartani. Tudom, hogy nem érdekli, de veszekedni nem akarok. Jajj... Ez egy rémálom...

Én annyira megörültem, mikor a Fred gyerek meg Lars kitalálta, hogy süssenek steaket a konyhában, hogy el sem tudom mondani mennyire nagyon...
Hehehe...
- Lars, te idióta! Ezt nem így kell! - mordultam rá és elvettem tőle a kést, amivel éppen igyekezett szét trancsírozni azt a szerencsétlen nagy hússzeletet, amit Ronék szereztek ismeretlen forrásoktól. Úgy döntöttem, hogy besegítek nekik, bár én sem voltam nagy konyhatündér, beálltam a pulthoz a szakadt pizsamámban, mert nem hagyhattam, hogy egy extrém drága marha a kukában landoljon csak mert ők hülyék.
Tök jól elügyködtem ott a cuccokkal meg minden, aztán Cliff csaja is odaállt mellém és azt mondta, hogy szívesen besegít, szóval adtam neki is munkát.
Már az sem tudott zavarni, hogy a fiúk csak ott össze-vissza lézengtek a kis helyiségben, piás üvegekkel a kezükben és folyton okoskodni próbáltak meg magyarázni, hogy hogy kell. Jamesnek meg már kezdett bosszantani az egyre csak ittasabb állapota.
- Szerinted mit rakjunk még hozzá? - kérdezte Angie a pácra utalva és megtörölte a kezét a kötényében. Eddig minden csodásan haladt, ő pedig, mint kiderült nagyon is tudta, mit csinál. Legalább is jobban mint én, az biztos.
Viszont a fiúk nemsokára megunták a saját hangjukat és kihozták a lemezjátszót, aztán leültek a konyhaasztalhoz, hogy elkezdjék bömböltetni a Misfitset, de a harmadik szám után nem bírtam tovább.
- Oké, ezt állítsátok le, mert kibaszottul sérti a fülem! - törtem ki és beleállítottam a kést a konyhapultba.
Csak értetlenül néztek rám. Keveset aludtam, naaa... Fáradt vagyok...
- Hogy lehet nem szeretni a Misfitset?! - háborgott James.
- Úgy, hogy nem szeretem és kész! - tártam szét a karom. Esküszöm semmi bajom nem volt vele, csak most éppen nem volt hangulaton az ilyen nyers punk zenéhez.
- Most azonnal rakjatok be valami normális zenét!
- Ne parancsolgass! - szólt rám Lars.
- Én csinálom a kajátokat, szóval vagy menjetek ki a konyhából vagy rakjatok be valami mást.
- Kényszeríts! - vigyorogtak.
- Biztos? - kérdeztem és lábbal kihúztam a kukát a szekrény alól, aztán megfogtam a husit és elkezdtem lazán felette lóbálni. - Ebbe a kukába már Cliff és Lars is belehányt egyszer és azóta nem volt ürítve... - mondtam fenyegető suttogással. Angie a pultnak támaszkodott és kuncogva járatta a szemét köztem és a srácok között, akik egy emberként pattantak fel.
- Csak a húst ne! - kiáltott James.
- Gonosz! - mordult fel Ron.
- Úgysem mered! - fújtatott Lars.
- Nem-e? - húztam fülig erő vigyorra a számat és a tekintetem teljesen elborult. Hirtelen kicsit megejtettem a kezemben himbálózó darabot, de természetesen továbbra is biztosan tartottam.
Előbbi mozdulatomra igen egyszerűen reagáltak:
- NE, NE, NE, NE, NE, NE!!! - hadonásztak.
- Azt hallgatunk, amit te akarsz csak helyezd biztonságba a husit, te zsarolós kígyó! - nyüszített Lars.
- Hozd a Kisst! Én várok. - mosolyogtam, de a húst továbbra is a kuka fölött tartottam.
Mikor végre bent volt a lejátszóban az Animalize lemez, én már nyugodtan tevékenykedtem tovább az utolsó simításokat végezve.
Igen, ez nagyon pofátlan húzás volt tőlem, de bennem van ez az elkényeztetett sznob, európai mentalitás, aminek az alapelve az, hogy bárkitől bármit megszerezhetsz, ha az megvalósítható, de ha nem adják könnyen, akkor egy kicsi nyomás gyakorlásba senki nem hal bele... Ez nem egy jó tulajdonság, de tény és a részem, és azon kívül, hogy az emberek nem nagyon kedvelik a környezetemben néha hasznos lehet, akár úgyis, hogy másoknak segítek vele, nem csak magamnak. Lars az élő példa rá, hogy ezzel a hozzáállással sokra viheti az ember. Az a bizonyos üzleti érzék...
Természetesen nem állt szándékomban beledobni a húst a kukába és ezt ők is tudták, de egész turnén a Misfits ment a buszban, szóval szerettem volna végre egy kis rock n'rollt hallgatni!
- I look at you and my blood boils hot, I feel my temperature rise
I want it all, give me what you got, there's hunger in your eyes
I'm getting closer, baby hear me breathe
You know the way to give me what I need
Just let me love you and you'll never leave
Feel my heat takin' you higher, burn with me, Heaven's on fire
Paint the sky with desire, angel fly, Heaven's on fire - daloltam önfeledten és nyugodtan dőltem a konyhapultnak, mikor a hús már a sütőben volt, a srácok pedig bevonultak a nappaliba.
- Mennyi kell neki? - kérdeztem miközben felbontottam egy kólás dobozt.
- Bő két óra, lassú tűzön. - mondta Angie és kibogozta a nyakában logó kötényt.
- A ruhád épségben maradt? - nevettem és végignéztem a virágmintás nyári szoknyán. Hogy itt minden csaj ilyeneket hord...
- Nem kár érte... - vonta meg mosolyogva a halvány aranybarna vállát.
Tuti, hogy mexikói. Vagy brazil, de csakis ilyen országból jöhetett. A laza ruhastílusa, a könnyed temperamentuma és a fekete, göndör haja mindent elárult. Szimpatikus volt. Bár külső szemlélőként azt mondtam volna, hogy nem Cliffhez illik, úgy tűnik nagyon jól megvoltak. Ezeket a dolgokat mind könnyedén sikerült leszűrnöm főzés közben. Értelmes volt, tudta mit csinál, mosolygott és nevetett, és közben volt ideje arra is, hogy Cliff ölelgesse és csókolgassa hátulról. Az én Jamiem ezalatt csak lazán támaszkodott az ablakpárkánynak és bamba képpel szorongatott egy újabb Jagermeistert. És én még mindig majd' megbolondulok minden egyes kis mozdulatáért, ugyanúgy ahogy az elején. Nem értem magamat...
- Te nem vagy szomjas? - böktem készségesen a hűtőre.
- Nem, nem iszok üdítőket. - rázta a fejét továbbra is kedélyes mosollyal.
- Ja, te is a keményebbet preferálod... - mosolyogtam ravaszul, azt gondolva hogy beletaláltam.
- Ó, nem dehogy! Alkoholos szóba sem jöhet! Csak udvariasságból szoktam elfogadni néha egy-egy pohár pezsgőt, de egyébként nem. - legyintett nevetve.
- Ohh, hát akkor nem tudom... - léptem a hűtőhöz kissé feszengve járatva a kezem. - Esetleg kérsz... öhm...
- Nem. Tényleg nem szükséges. - rázta a fejét.
- Oké... Hát... Maradsz estére? - kezdtem bele az előreláthatatlan beszélgetésbe.
- Azt hiszem nem lesz más lehetőségem, mivel Cliff határozottan marasztalt a turnéig. Ugye nem zavarok? - kérdezte aggodalmasan.
- Öhm... dehogy! - szabadkoztam. - Ezerszer jobb társaság vagy mint Fredék. - böktem a nappaliban bohóckodók felé.
- Köszi. - kuncogott. - Te is kedvesebb vagy mint, amilyennek a média beállított.
Ohh, a média... már el is felejtettem. Mindegy... Folytassuk!
- Ja, hát tudod, hogy megy ez. - vontam vállat. - Csak egy kis színészkedés volt. Én igazából nem vagyok "ilyen". Vagyis, hogy azt mondják, hogy nem. Persze én nem tudhatom. - nevettem. - Azok az idők már örökre lezárultak. - magyaráztam. Pedig mégcsak celeb sem voltam. Csak egy egyszerű ötperces sztárbarátnő, akiről a Burrn bulvár rovatában közöltek egy kis ötsoros cikket meg egy apró képet, amin James ölében ülve nyújtogatom a nyelvem... ittasan, befüvezve... Tapsoljuk meg a tökéletes sztárbarátnő mintapéldányát! Főszerepben Anna Ulrich, aki jókor volt jó helyen és semmi különleges nincs benne!
Hehe...
- Értem... - nézte elgondolkodva a padlót.
Nehezen, de megtört a jég és utána már felszabadultan cseverésztünk a konyhaasztalnál. Közben viszont ki kellett szellőztetni mert nagyon fura szaga volt a sült cuccnak, de ez akkor még nem tűnt fel. Legalábbis nekem nem.
Hihetetlen, de végül kész lett.
Én lázán belekezdtem volna egy kissebb csont lezabálásába, mikor Angie mellettem piszkálgatva az ételt megszólalt.
- Ennek nem ilyennek kéne lennie. - mondta kifejezetten aggodalmas arccal.
- Hogy érted? - tettem vissza rémülten a tányéromra az érintetlen ételt.
- Látod a színét? Ilyen fakó, lazac rózsaszín marhahús nincsen. Ezzel valami nem stimmel... - csóválta a fejét és tovább boncolgatta a villájával. - Na mindegy. Egy próbát megér... - emelt magához egy kis cafatot és kritikusan ízlelgetni kezdte. Én csak idegesen figyeltem és vártam, hogy mi sül ki ebből. A többiek közben jóízűen dobálták magukba.
- Francba! - nyögött föl és kiköpte egy szalvétába a maradványokat.
- Mi van?! - doboltam a lábammal. Majd' szét pattantak már az idegeim.
- Srácok, álljatok le! Ne egyétek meg! - emelte fel a kezét.
Erre mindenki értetlenül felkapta a fejét és megállt a szájukban a falat.
- Ron, honnan szereztétek ezt a húst?
- Egy telepről, miért? - kérdezte teli szájjal Ron.
- Ez már egyáltalán nem jó! Romlott vegyszeres, de minimum nagyon állott. Olyan mintha koszos mosogatószivacsot ennétek.
- Ne hülyéskedj már! - legyintett Lars.
- Ez nem vicc! Ne egyetek többet belőle!
Kicsi győzködés után végül visszatették a megkezdett szeleteket és az egészet belöktük a kukába.
A nap végére Ron és Fred elment, mi pedig a nappaliban hevertük ki az eseményeket.
- James, mostmár tényleg hagyd abba! - toltam el a szájától a sörösüveget, közben pedig fáradt tészta módjára csúsztam ki az öléből és a fejem már a kanapén volt, ellentétben a lábammal, ami a levegőben. - Hallod?! - vettem el tőle, ő pedig csak lebukkanó fejjel hagyta. Letettem a kanapé lábához, aztán feltornáztam magam és normálisan leültem mellé.
- Aaaahhhjjj! - nyöszörgött Lars és magzatpózban összegörnyedt a padlón.
Azt már egy órával ezelőtt észrevettük, hogy a fiúknak baj van a gyomrukkal ettől a mérgezett marhától, de kezdtek egyre jobban elharapózni a dolgok.
- Nekem is fáááj! - markolta Kirk a fotel karfáját.
Szegény srácnak nem volt senki, aki dajkálja mint Larsnak meg Jamesnek én vagy Cliffnek Angie, szóval csóválva a fejem odamentem hozzá és végig simítottam a homlokán.
- Jajj, Kirk! Szerintem te lázas vagy. - simítottam ki a nagy göndör fürtöket az arcából.
- Hadd nézzem. - állt fel Angie a kínlódó Cliff mellől.
Ő is megvizsgálta, de egyértelmű volt, hogy szegény gyerek forró mint a pokol.
Ekkor Lars hirtelen felállt és kirohant a budiba, aztán már csak az öklendezést és a fájdalmas hangokat hallottuk.
- Most mit kezdjünk velük? - álldogáltunk a szoba közepén.
- Orvoshoz kéne vinni őket. - gondolkodott el Angie.
- Nem hinném, hogy eljutunk velük odáig.
- De talán csak a piától van...
- Biztos? - sandítottam a támolygó Jamesre, aki nemsokára a konyhában ürítette ki a gyomortartalmát. Én már nem is néztem csak összeszorított szemmel hallgattam.
Végül felhívtuk Bobot, hogy csináljon valamit mert a menendzseltjei éppen haldokolnak.
Küldött egy orvost, aki rövid rutinvizsgálat után megállapította, hogy ez bizony egy igen kellemetlen ételmérgezés, amire még a sok pia is tett egy lapáttal, de nem életveszélyes és nincs igazán más gyógyszer rá mint a gyomor mosás, ami kellemetlen, de gyors és biztos módszer. Ezt viszont egyikőjük sem vállalta és inkább az "önerőből kiöklendezünk mindent" választották.
- Biztosak benne? Mivel nagyon erősen ajánlott ilyen esetben és kötelességem figyelmeztetni önöket az életveszélyes következményekre! - mondta az orvos.
- Nem, kösz! Megoldjuk! - erősködött Cliff elhaló hangon.
Egész éjszaka a fiúk felett virrasztottunk, de csak nem akart javulni az állapotuk.
Betettük őket a nappaliba és mindegyikőjük mellé raktunk egy vödröt.
Én az egyik kezemmel James mellkasát simogattam a másikkal pedig Kirkét. Angie hasonlóan volt Cliffel és Larssal.
Nemsokára már mindenki elaludt és egyedül én üldögéltem ott a sötétben, továbbra is nyitott szemekkel.
- Ann. - suttogott valaki mellettem.
Meglepetten Kirkre néztem. - Köszi... - mosolyodott el bágyadtan. - Olyan vagy, mintha az anyukám lennél...
- Ohh, Kirk... - mosolyodtam el én is meghatottan és finoman megszorítottam a kezét.
- Még nem is mondtam mennyire szeretlek... Hihi... - kuncogott.
Továbbra sem tudtam szóhoz jutni.
- Meg... Olyan jó csaj vagy...
- Öhm... - na ez egy kicsit meglepett.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy milyen lenne James helyett valaki mással? - szorította most ő a kezem.
- Hát... - na ez már kezdett nagyon fura lenni.
- Szeretlek, Ann! - suttogta erőtlenül, aztán szuszogva becsukta a szemét.
- Kirk, én... Ez nem... Neked nem lehet... Jól vagy? - pánikoltam be.
- Persze, hogy jól vagyok, csak ugrattalak! - nyitotta ki nevetve a szemét.
- Szóval, neked még halálos betegen is van kedved beugratósat játszani?
- Csak tréfáltam... - vont vállat. - De tényleg hálás vagyok és köszönöm. - mosolygott őszintén.
Még utoljára én is eleresztettem egy naiv mosolyt, aztán hagytam aludni a kis majmot.
Nemsokára James adta mocorogva a tudtomra, hogy ébren van.
- Hallottam. - mosolyodott el.
- És? - nevettem.
- Hm... Nagyon vicces volt. - mondta vigyorogva.
- Hogy vagy?
- Jól... - vont vállat. - A hányinger elmúlt.
- Akkor jó.
- Most te énekelj nekem... - mondta rekedten.
- Mi? - csodálkoztam nevetve.
- Énekelj valamit. Szeretem hallani a hangodat... - mosolyodott el.
- És mit énekeljek? - kérdeztem.
- Misfitset... - vigyorgott.
Végig pörgettem magamban az esetleges számokat, amiknek legalább négy sorát tudom, de nem sok mindent találtam. Bár a Die, die my darling teljesen belemászott a fülembe a turné alatt.
James becsukta a szemét és türelmesen várt.
- Die, die, die my darling
Don't utter a single word
Die, die, die my darling
Just shut your pretty mouth...
Pár perc múlva pedig James is besegített és együtt énekeltünk:
- Don't try to be a baby
Dead-end girl for a dead-end guy
Don't try to be a baby
Now your life drains on the floor
Don't try to be a baby
Die, die, die my darling
Don't utter a single word
Die, die, die my darling
Just shut your pretty mouth
I'll be seeing you again
I'll be seeing you in Hell
- Mostmár aludnod kéne... - simítottam végig a csapzott, forró homlokán. Lázas volt.
- Ahhh... - morgott és összehúzta a szemét.
- Ne félj. Holnapra elmúlik... Jobb? - tartottam finoman a homlokához a hidegvizes törülközőt.
- Kicsit... - szorította meg a kezem. - Olyan jó, hogy mindig számíthatok rád... - mosolyodott el.
Erre én is elmosolyodtam és végig simítottam az arcán.
- Jóban, rosszban... - nevettem.

OneWhere stories live. Discover now