You didn't see that coming

70%

1 órával az események előtt

Mivel mindenki ki küldetésen volt úgy döntöttem a szobám hívogató nyugalmába telepszek. Csend volt és nekem most épp erre volt szükségem. A komódom tetején egy nem rég vett női magazin hevert. Gondoltam hétköznapi módon töltöm a kora estémet. Kinyitottam a lapot és olvasgatni kezdtem. Talán tíz percig kötött le teljesen. Folyton a fülemben csengett Tony szavai a Pietroval való kapcsolatomról. Rá kellett jönnöm arra,hogy ha a férfi érzései igazak,akkor bizony csúnya játékot játszok vele. Mert őszintén mostanság én sem tekintem barátomnak. Ő a barátom. Ez a mondat annyira elkopott már az elmémben,hogy már én is kételkedni kezdek magamban. Mert ha félre teszem a környezetem és csak a férfira koncentrálok,akkor hirtelen rám jön a jó kedv és mosoly kúszik az arcomra,akárcsak most. Vonzódom hozzá ez tény és már nincs erőm tagadni. Imádom a kisfiús mosolyát,ahogy a kék szeme fényleni kezd,mikor rám néz. Szeretem,ahogy védelmez engem,ilyenkor úgy érzem sosem eshet bántódásom. Lányos zavarom ellenére be kell vallanom saját magamnak,hogy esténként magányosan alszom el,és vágyom az ölelésére. Vágyom arra a nézésre és mosolyra,amit azon a reggelen eresztett meg felém,mikor együtt voltunk. A reggelek úgy kezdődnek,hogy ma vajon mit tartogat számomra az a szemétláda. Tony azt mondta törődik velem, ez pedig kölcsönös. Félek,amikor bevetésre megy. Félek attól,hogy egyszer egy durva sérüléssel jön haza.
Hagyjam el. Ezt kérte Tony. De hogy is tehetném. Nem erről szó sem lehet. Épp helyre állt a kapcsolatunk. Érzek valamit iránta. Talán tényleg meg kellene próbálnunk. Talán ha hazatérnek akkor ő újra közeledni kezd és én hagyni fogom neki. Holnaptól minden más lesz.
Talán egy fél óra telt el,amikor hangokat hallottam a tárgyaló felől. Visszajöttek. Hatalmas mosollyal az arcomon pattantam ki az ágyból s futottam,ahogy a lábam csak bírta. Látni akartam őt,meg köszönni,hogy van nekem és az estét ismét együtt szerettem volna tölteni a csillagok alatt,de mikor berobbantam a tárgyalóba rossz érzés fogott el.........
Bele roskadtam a székbe. A tekintetük. Wanda könnybe lábadt szeme. Nem..ez nem történhet meg. Csak most..csak most értettem meg igazán,hogy ki is ő számomra. El..el se köszönhettem. Nem..ez nem..ő nem halt meg. Ő egy mocskos szemétláda és csak szórakozik. Ó Istenem és ha a legrosszabb sejtésem beigazolódik. Nem mertem rá kérdezni. Csak néztem a többieket,akik feszülten ültek a helyükön. Erőtt vettem magamon.
-Valaki mondjon már valamit.-nyögtem feléjük,de rám se hederítettek.-Mi történt?!-kiáltottam fel,mire Tony felpattant és lesöpörte dühösen az asztalról az üveg vázát,majd az ablakhoz lépett és a tarkójának nyomta összefűzött ujjait.
-Tony?-szólalt fel Wanda,kinek a hangjában félelem volt,mégis fel állt és közelebb merészkedett a férfihoz. Stark gyorsan fordult Wanda felé,majd fenyegetően hadonászni kezdett mutatóujjával.
-Egyetlen egy esélyt kaptatok Sokovia után,csak egyet.Tudtál erről vagy nem!-indult meg Wan felé,mire én is felpattantam és a lány elé álltam. Nem tudom mi történhetett,de a Bosszúállók teljes sokk hatás alatt lehetnek,ha hagyják hogy Stark neki menjen Wandának. Tenyeremet Tony mellkasára fektettem s ráordítottam.
-Anthony Edward Stark mégis mi a fészkes fene történt Philadelphiában? Mellesleg lenne szíves valaki elárulni,hogy mi történt Pietroval? Él még?-suttogtam el megtörten a végét,mire mindenki észhez tért,s úgy néztek rám,mint aki elvesztett valakit. A Bosszúállók egy emberként sajnálkoztak. Fel morrantam,s Wanda felé fordultam,tudván,hogy a többiekből nem csikarok ki semmi féle választ sem.-Wanda ugye még életben van? Mond,hogy semmi baja.-esdekeltem felé,mire ő nagyot nyelt.-Sajnálom Darcy,de..