Bogaram...! /Lassan frissül/

17

Már egy hét eltelt, mióta Halálfej rátette a kezét Tikkire és Pluggra(Adrien néhány napja említette a kwamija nevét), de nem történt semmi és egyre jobban mar a tett vágy.
Közben eljött a vasárnap is ami simán ment. Adrien bemutatkozott, dicséret anya főztjét, apa süteményeit. Elbűvölő volt, akárcsak az iskolában. Elnyerte mindkettőjük tetszését, de közölték, hogy nyár végéig(mármint szobafogság végéig) nem jöhet ide. Sajnos ez így is volt, ugyanis már nem tudott az erkélyen bemászni, úgyhogy csak iskolában láthatjuk majd egymást, ami már igazából itt van a nyakunkon. Csupán 2 hét választott el minket az iskolától.
A szabadidőmet a sorozatommal és a vázlat füzetemmel töltöttem édes hármasban. A füzeteim és a tankönyvek már az íróasztalon várták az őszt de én rá se bírtam nézni az asztalomra. Néha nosztalgiáztam, milyen remek is volt a nyár eleje. Adriennel lenni, üldözni a bűnt. Most meg itt vagyok, mint egy nagy rakás tinédzser lány. Eszem, sorozatot nézek, telefonozok, rajzok és alszom. Minden napom így telik. Néha már álmaimban is harcolnak a trónok. Nem bírom. Elegem van! Tennem kell valamit!
- Anyu!
- Tessék?- néz rám mosolyogva.
- Ne segítesek valamiben?
- Nahát, mi történt? Lusta vagy már lustálkodni is?- néz rám szórakozottan.- Sajnos a ház ragyog, a pékség meg ma nincs nyitva, úgyhogy nem, nincs semmi, amit csinálhatnál.
- És az ebéd?
- Délután 5óra van. Ebédeltünk már.- néz rám furán.
- Ja, tényleg...
- És a vacsora?
- Az előbb kezdtem el csinálni de nem hisze...
- Akkor segítek! Mit kell csinálni?
- Hát feldarabolhatnád a zöldségeket, de tényleg nem kell. Elboldogulok egyedül is.
- Nem akarod, hogy segítsek?- nézek rá szomorúan.
- De, szeretném...
- Akkor jó! Neki is állok.
Ezzel elment egy óra, úgyhogy nem éreztem magam abszolút felesleges embernek. Mondjuk, kétszer is megvágtam magam, úgyhogy az utolsó 20 percben anya darabokra fel a maradék zöldséget. Hiába, változhat a stílusod, de attól még ugyanolyan ügyetlen maradsz. Tapasztalat.
- Rendbe. Még bepárlom a zöldségeket, aztán...
- Lányok!- kiált apu a nappaliból- gyertek gyorsan, ezt nézzétek.
- Mi a baj?
- Csak nézd.

Elmebeteg, őrült férfi tartja rettegésben a belváros lakóit! Az említett ember "Halálfej" néven hívatja magát. A polgármestert és családját tartja fogságban. A rendőrség már a helyszínen van, de Katicabogár és Feketemacska még nem értek ide.
Élőben jelentkezett a Paris TV. További fejleményekről hamarosan értesítjük önöket.- apu csatornát váltott.

Feketemacska és Katicabogár késlekednek. Hol vannak Párizs "hősei"?- és megint.

Halálfej fogságban tartja a polgárm...- kikapcsolta a tv-t.

- Hát ez hihetetlen.- hüledezett anyu.
- Valóban szokatlan. Ilyenkor kellenének igazán a hősök...
- Istenkém...- csak ennyit tudtam kinyögni. Fel kell hívnom Adrient. És aztán... aztán... Miket gondolok? Csak egy tinilány vagyok. De attól még egy ex-hős. Valamilyen szinten kötelességem tudatni vele a fejleményeket.
Felmegyek a szobámba és felkapom a telefonomat a földről, majd tárcsázom a számát.
Kicseng.
- Szia.- köszön a telefonba.
- Nézted a híreket.
- Olvastam.
- Akkor tudsz róla..
- Nos, igen.
- Szerinted mit kéne tennünk?
- Meg kéne mentenünk Párizst. De most erre nincs sok esély.
- Akkor... ne csináljunk semmit?- olyan nehéz kimondani.
- Talán tehetnénk mást?
- Azt hiszem nem...
- Na igen. Nem telt el úgy nap, hogy ne kérdeztem volna meg magamtól: Miért én? De így nem is érdekel az oka. Csak még akarom védeni az embereket.
- Mintha magamat hallanám...- suttogom
- Tessék?
- Semmi fontos. Apukád még mindig nincs otthon?
- Ma este ér haza a gépe...
- Értem. Részvét'.- szaladt ki a számon. Adrien jót nevetett.
- Kösz.- mondja szórakoztam, majd elköszönünk én meg ismét feszengek. Mi lesz itt?