Bogaram...! /Lassan frissül/

20

Róka visszajött.
- Chloé, sietnünk kell!
- Nem megyek sehova. Itt biztonságban vagyok, vidd inkább Marinette-et.
- Te nagyon egyszerű, nem engem kell megvédeni.
- Indulunk, gyere!- rángatja Róka Chloét.
- Héhé. Az ablakokkal mi lesz?- szól közbe Adrien. A Róka vissza se nézett és miután kirepült Chloéval egyszerűen a szilánkok maguktól visszarepültek a helyükre.
- Annyira vissza akarom kapni az erőmet...- dőlök rá a kanapéra. Régen én is tudtam ilyet.
- Csak idő...
- Utálok várni.

Otthon egész nap csak lézengtem a lakásban. A szüleim a pékségben voltak, úgyhogy egyedül voltam. Egyszer csak hallottam egy hatalmas robbanást lentről az üzletből.
- Anya! Apa!- rohanok le. Mégis mi történhetett?
Alig lehetett látni valamit.
- Anya!- kiáltok a hatalmas porfelhőbe.
- Marinette!- a hangja egyre távolodik.
- Anya!- elindulok előre, alig látok valamit és már anya hangját se hallom. Egy gonosz kacaj és egy fekete pillangó maradt utánuk. Halálfej.... Baszki! Ez nem lehet igaz! Mit akarhat a szüleimtől?
- Apa! Apa!- semmi.
- Anya!- ismét semmi.
- Valaki segítsen!- hallom a törmelékek alól. Egy vásárló.
- Azonnal megyek!- rohanok az omladozó falak irányába.
- Margot?- nézek a szőke lányra.
- Segíts! Hívd a mentőket, a tűzoltókat, mindenkit!- hadarja.
- Jójó, nyugodj meg.- remegő kezekkel tárcsázom a mentők számát, megadom nekik a címet és leírom nekik az esetet.
Itt vannak. A szőke barátnőmet pedig hordágyon viszik ki a mentők. Összetörtem. Mégis mi lesz ezután? Se szupererő, se család. Semmim nem maradt. Adrien az egyetlen támaszom.
Térdre ereszkedem és elkezdek sírni. Minden elveszett. Az egész kibaszott életemnek nincs értelme!
- Marinette!- kiált valaki a romok közül. Egy lány. Az alakja egyre élesebbé válik. Róka az.
- Mit keresel itt?- kérdem szipogva.
- Gyere velem.
- Nem.
- Tessék?
- Nem megyek. Elegem van. Eltűnök innen.- feltápászkodom és elindulok a szobám felé. Hallom, hogy Róka még kiabál nekem, de nem érdekel. Hívom Adrient.
- Igen?- hallom a hangját a telefon másik végéből.
- Eltűnök. Jössz?
- Tessék?
- Adrien, elhagyom Párizst, ha lehet, egész Franciaországot. Jössz vagy sem?
- Feladtad?
- Igen. Teljes szívemből lemondok erről.
- Ne mondj ilyeneket.
- Elvitték a szüleimet! Azt mondok amit akarok!
- Összecuccolok.- mondja fáradtan és lerakja a telefont. Nagyszerű.
- Marinette!- jön utánam Róka.
- Kérlek, ne tarts fel.- mondom nyugodtan.- Sietnem kell.
- Gyere velem. Szükségünk van rád!
- Nem. Nincs. Borzalmas hős voltam.- mondom és a könnyeimmel küszködöm. Annyira szeretnék segíteni, de nem bírnék ki mégegy nagyobb botlást.
Róka megfogja a karomat.
- Igenis jó hős voltál!- kiabál velem.
- Adrien mindjárt itt van. Elmegyek.
- Elmész. De nem Párizsból, csak a házatokból. Itt megvárjuk Adrient.- ül le. Mellé ülök.
10 perc múlva Adrien csörtetett fel a lépcsőn.
- Mehetünk. Te mit keresel itt?- néz Rókára.
- Elviszlek titeket.

Róka vezet minket a feldúlt utcákon. Mindenhol fekete pillangók és mélabús emberek járkálnak az utcán. Szörnyű.
Végül egy üres gyárba érünk, aminek az ajtaja nyikorogva nyílik ki.
- Befelé.- mondja Róka és hátulról kicsit meglök minket.
- Jó-jó.- mondom nyugtalanul és óvatosan lépkedek a vizes fémpadlón.
- Kicsit sem horrorisztikus.- mondja Adrien, közben felnéz a mennyezetre. Megfogom a kezét és a közepéig megyünk a nagy épületnek.
- Róka!- kiált egy fiú az árnyékból. Szörnyen ismerős a hangja, de nem tudom, hogy honnan.
- Nino?- kérdi halkan Adrien.
- Róka!- kilép a fémrudak mögül a csapzott Nino és a lányhoz siet.- Hol voltál?
- Elhoztam őket.- biccent a fejével a mi irányunkba.
- Adrien?- néz a barátjára, majd megpillant engem is.- Marinette?
- Szia Nino.- köszönök halkan.
- Nino!- egy éles hang szólal meg... na jó. Ezt a hangot bárhol felismerem. Chloé az. Mindannyian forgatjuk a szemünket, majd előjön az aranyszőke hajú lány is az épület egyik sötét sarkából Adrien ruhájában.
- Mit akarsz?- kérdi Nino és megdörzsöli a szemét.
- Azt mondtad, hogy biztonságos helyre raktad a ruháimat. Mondd, hol is vannak?
- Chloé, nincs itt semmilyen ruhád sem. Inkább örülj, hogy megmentettük a hálátlan segged.- feleli idegesen Nino és leül a földre.- Öljetek meg.
- Még nem halhatsz meg. Vissza kell szereznünk a kwamikat.- felkapom a fejem és Rókára nézek. Lehetetlen. Halálfej szörnyen erős és most még erősebb lett.
- Ezt nem gondoltad komolyan.- mondja Adrien.
- Hogyne gondolnám? Nem várhatunk ölbe tett kézzel, hogy tőlünk is elvegyék az erőinket.
- Mi ez a többes szám?- nézek furcsán rájuk. Semmi válasz. Mintha meg se hallanák, tovább beszélgetnek, majd Róka bólint.
- Mi elmegyünk. Maradjatok itt.- néz szúrós szemekkel ránk Róka, mintha nem bíznak bennünk. Bólintok, majd leülök egy ócska lábára.
Ők hárman kimennek az épületből és mi itt maradtunk.
- Menjünk.- mondja Adrien idegesen.
- Mégis hova?
- Utánuk!
- Dehát, azt mondták, hogy maradjunk. Visszaszerzik a...
- Marinette! Magamnak fogom visszaszerezni Plugg-ot. Nem hagyom, hogy más csinálja végig az én feladatomat.
- És mégis mit akarsz csinálni? Ugyanolyan védtelenek vagyunk mint az összes ember az utcákon. Egy rossz gondolat és Halálfej ránk küld egy pillangót. Itt kell maradnunk!
- Nem. Nem akarok.
- De muszáj. Nem tudnál semmit sem csinálni.- fogom meg a kezét, ő meg lehajol hozzám és megcsókol. Lépteket hallunk a bejárat irányából. Felállok, de már késő. Megtaláltak minket. 3 jelmezes pasas szorongat a kezében furcsa tárgyakat. Egyértelműen Halálfej csatlósai és most megtaláltak.
- Gyertek velünk!- szólít fel a középső. Adrien lassan megfogja a kezemet és egy hirtelen mozdulattal elkezd rohanni.
- Adrien, nincs esélyünk!
- De... van.- szuszogja és fut a gyárépület egyik végébe. Futnak utánunk és természetesen gyorsabbak.
- Megvannak!- megragad egy kéz és a másik irányba húz, de Adrien rohan tovább.
- Adrien!- kiáltok a fiú után, ő meg egy hirtelen mozdulattal lendületet vesz, visszafordul és megrúgja a támadót, aki lefogott.
- Siess már!- mondja idegesen és én már megint rohanok a kijárat felé, Adrien mellettem fut. Kiérünk.
- Hova menjünk?- kérdem futás közben.
- El!