Szabotálni Cupidót

1. fejezet

1. fejezet

*** Johara ***

„Johara vagyok, a szerelmi kötelékek őre. Az én feladatom, hogy gondoskodjam az emberi kapcsolatok megfelelő alakulásáról. Az, hogy itt vagy, azt jelenti, hogy választási lehetőséget kaptál a sorstól. A szíved béklyók között vergődik, összetört, szétfeszíti a fájdalom. Nekem hatalmamban áll feloldani ezt, és elhozni számodra a valódi boldogságot. Azonban ennek ára van. Szerelmi kötés és oldás csak egyszerre valósítható meg. Azaz, ha valahol létrehozok egy kötést, máshol el kell oldanom egyet és fordítva. Vagyis megkaphatod az áhított igazi boldogságot, ám ez valakinek az örökös boldogtalanságát okozza majd. A döntés a tied..."

– Hirtelen ütést éreztem a karomon, amitől lendületből lefejeltem az asztalt. Egy halk és artikulálatlan nyögés mellett markoltam rá sajgó homlokomra. Tuti, hogy látom az összes csillagképet, pedig csukva van a szemem, fényes nappal van, és bent ülök a Chicagói Egyetem legnagyobb előadótermében. 

– Johara! Ne szenvedj már ennyire látványosan! – szidtak le, mintha nem lenne elég bajom. – Martin „Istenienszexi" Polo professzor már így is majdnem meghallotta a horkolásodat! – tette hozzá, nyilván vigyorogva. Lomha és igen kifejező pillantással néztem „állítólagos" legjobb barátnőm felé. Persze, hogy fültől-fülig ért a szája.

– Emlékeim szerint csak Martin és Polo – javítottam ki, mire hitetlenkedve az égre emelte szürkésbarna szemeit.

– Lazulj már le, Johara! Olyan merev vagy, mint a betonfal.

– Én nem vagyok merev! – ellenkeztem, miközben összekapartam magam és hátradőltem a baromi kényelmetlen széken. – Csak nem csorgatom a nyálam minden második hapsi után. Ja, és különben nem is horkolok! – tettem hozzá önérzetesen. Hedin erre röhögni kezdett. Pontosan tudta, hogy mivel piszkálhat.

– Nem tehetek róla, hogy Chichagóban minden második pasi jól néz ki... – magyarázta, ártatlanságot színlelve. Na persze! Hedin Soully meg az ártatlanság. Nagyon groteszk ez így egy mondatba szőve.

– Igaz, ez tényleg nem a te hibád – helyeseltem kissé gúnyosan, miközben tanulmányozni kezdtem a jegyzeteimet. Ekkor vettem észre, hogy mennyire hiányosak. Csodálkozva pillantottam a kivetítő feletti órára. Mindjárt vége az órának, én meg írtam negyed oldalt a nyolcvan perces előadásról. Csak gratulálni tudok magamnak.

– Azért ne tervezd még az öngyilkosságod pár haszontalan információmorzsa miatt – csendült fel Hedin csak az előadásokon használt, suttogó hangja. – Majd megkaphatod a jegyzeteimet, te mormota.

– Mi?! – fordultam felé döbbenten. – Te jegyzeteltél?!

– Erre az egyértelmű sértésre inkább nem is reagálok! – közölte durcásan felemelve az orrát.

– Miss Sisini. Megtudhatnám, mi a magándiskurzus tárgya? – A pitába! Polo professzor mindentlátó szeme ma is kifogástalanul működik. Csak tudnám, miért én, amikor most meg sem szólaltam!

– Semmi különös, professzor úr. Csupán lemaradtam az előző dia végéről – füllentettem, mintha ez állt volna a projektorvásznon. Nagyon nem szeretem, ha ekkora tömeg előtt kell megnyilvánulnom. Ez a poszt inkább Hedinnek való.

– Legközelebb inkább kérje el az óra után – tanácsolta kissé szemrehányóan, mire szinte összementem a helyemen. Remek. Most aztán jó véleménnyel lesz rólam, pedig én imádom az óráit.