Szabotálni Cupidót

10. fejezet

*** Johara  ***

10. fejezet

Mi kötötte le a figyelmemet annyira, hogy szinte meg sem hallottam Megairát? Természetesen Tero.

Világ életemben meg voltam győződve arról, hogy a bordó férfi farmer csakis valami gyártási malőr következtében létezhet. Ahogy feljebb vittem a tekintetem, észrevettem, hogy az erősen koptatott, világoskék farmerkabátját úgy kötötte a derekára, mint a középsulis suhancok. Azt meg aztán végképp nem tudtam hova tenni, hogy ehhez a kettőhöz hogyan párosíthatott egy hosszú ujjú, kapucnis felsőt – ami talán zöldes-szürke lehetett, és tele volt fekete, leginkább trópusi növényekre hajazó mintákkal. Minden adott volt, hogy borzalmasan nézzen ki, de persze nem így volt. Ahogy ott állt hányavetin a falnak támaszkodva ezekben a totál egymáshoz nem illő ruhadarabokban, úgy festett, mint egy vörös szőnyeges világsztár. Szőkés hullámait óvatosan mozgatta a kereszthuzat, ő pedig rendületlenül engem figyelt a sötét szemeivel.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, miközben szótlanul bámultuk egymást. Egyszerűen nem tudom, mi van ebben srácban, de amióta felbukkant mellettem abban a liftben, teljesen kizökkentette az életemet az addigi nyugodt folyásából.

– JOHARA! – térített észhez a mélázásból Megaira éles kiáltása. Annyira megijedtem, hogy majdnem eldobtam a készüléket. Az sem segített a bénázásom visszaszorításában, hogy láttam Terót elmosolyodni. Nem az a gunyoros fajta volt, sokkal inkább édes.

– Hallottam – válaszoltam eközben a telefonba és csak most tűnt fel, hogy mintha egy kicsit rekedtes volna a hangom. Meg is kellett köszörülnöm a torkomat a folytatáshoz, ám belekezdeni újra csak nehezemre esett, mert most meg annak lettem a szemtanúja, hogy Tero ellökte magát a faltól, és határozott léptekkel közeledni kezdett felém. – Nemsokára indulok – tettem hozzá, de itt is olyan nagy hézagot hagytam a két szó között, hogy nyugodtan odaépíthettek volna addig egy három emelet magas panelt.

– Elhiszem, hogy felzaklatott a dolog... – Nem, sokkal inkább az zaklatott fel, hogy Tero már közvetlenül előttem állt, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, jobb kezét rátette arra a kezemre, amelyikkel a telefont a fülemhez tartottam. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen nagy tenyere van, ráadásul milyen meleg! – Majd itthon megpróbáljuk kideríteni, hogy ki vagy mi lehet és mik a pontos szándékai. – És nem ő az egyetlen, akinek meg kellene fejteni a pontos céljait.

– Igen, ez lesz a legjobb – mondtam, de most sem tudtam mást csinálni, csak mélyen nézni azokba a sötét szemekbe. Szárnyas Köcsög biztosan sárgulna az irigységtől, ha látná, hogy...

És ez volt az a pillanat, amikor eszembe jutott, hogy mit is láttam reggel Tero és aközött. Úgy tértem észhez, mintha folyékony jéggel mosták volna át az agyam.

– Hamarosan otthon vagyok! Szia! – köszöntem el, majd vissza akartam tenni a kagylót a helyére, és bár nem kértem, Tero ehhez is asszisztált. – Elárulnád, hogy mit művelsz? – tettem fel a kérdést, amint a helyére került a telefon.

– Segítő kezet nyújtok – felelte, de a válasza nem volt valami helytálló, hiszen még most sem engedte el a kezem.

– Már nincs miben segíteni – világítottam rá a tényállásra. Ekkor lepillantott a kezeinkre. Még mindig a külső kézfejemet ölelte közre a hatalmas marka. Hirtelen aztán mozdítani kezdte a kezét. Először azt gondoltam, hogy elenged, de nem így lett. Hosszú ujjaival végig siklott a kézfejem körül, aztán az ujjaim közé kulcsolta a sajátjait. Jóleső borzongás futott keresztül rajtam, és ettől csak még aktuálisabb lett az iménti kérdésem.