Maradj mellettem! [Befejezett]

2. fejezet

Yuuri szemszöge:

Lassan kezdek ébredezni. Résnyire kinyitom a szemem, de a vakító fénytől rögtön össze is zárom őket. Teszek egy újabb próbálkozást, majd lassan körbenézek. A látványtól a fülem tövéig elvörösödök. Viktor keze még mindig az enyém köré van fonódva, és én jelenleg is vállára hajtott fejjel ülök a kényelmetlen ülésen. Ő kissé nekem dőlve szuszog, szemeibe hullott ezüst hajszálai légzése ütemére meg - meg mozdulnak.

Úgy döntök elveszem a fejemet Viktor válláról, annak ellenére, hogy szerintem nagyon is kényelmes így, nekidőlve. És Viktor illata... olyan kellemesen édeskés!

Eltávolodok Viktortól, de mivel idáig is rám helyezte a testsúlya egy részét, ahogy egyre távolodnék tőle, úgy dől rám egyre jobban. Úgy döntök, nem tolom el magamtól, és kiélvezem a lehetőséget, mélyet szippantva Viktor egyedi, kellemes illatából.

Mivel a tenyerem kezd izzadni a másik szorítása alatt, elhatározom, hogy kihúzom a kezemet Viktoréból, de ahogy elkezdeném a mozdulatot, Viktor álmában valamit hümmögve a kezem után nyúl, megvalósítva erőtlen próbálkozásomat. Úgyhogy egy halvány mosoly kíséretében hagyom magam. Zakatoló szívem igazolhatja határtalan boldogságomat.

Előveszem a telefonomat, majd az órát megnézve csalódottan veszem tudomásul, hogy az útnak nagyjából csak a felét tehettük meg. Úgy döntök, hallgatok egy kis zenét, úgyhogy a lábam előtt heverő hátitáskából valahogy fél kézzel kihalászom a fülhallgatómat. Belehelyezem a fülembe a kis masinát, elindítom a zenelejátszót keverésre állítva, majd hagyom magam elmerülni a zenében.

Nagyjából fél – háromnegyed óra múlva érzem, hogy Viktor kezd mozgolódni, és valami nyögésféle hangokat ad ki. Tíz perc forgolódás után hirtelen felpattan a szeme. Biztosra veszem, hogy álmodott valamit, mivel látszik, ahogy az arcán átsuhan az a tipikus „huh, csak egy álom volt"  féle felismerés. Körbetekint, majd kék szeme rám suhan.

- Yuuri... - leheli erőtlenül, ezután erősen magához szorít. A fülhallgató kihullik a füleimből, de ez most egyáltalán nem érdekel. Ahogy ölel engem, a meglepetéstől felocsúdva konstatálom, hogy rettentően remeg. Fogalmam sincs, mi ütött Viktorba, de érzem rajta, hogy valami nincs rendben. Így gyengéden elkezdem simogatni a hátát, és nyugtatóan mormogok a fülébe, olyasféléket, mint hogy „Minden rendben" vagy „Nyugi, nincs semmi baj".

Pár perc elteltével elválik tőlem, láthatóan nyugodtabban, mint az ölelés előtt.

- Valami rosszat álmodtál? – teszem fel az egyértelmű kérdést.

- Hmm, mindegy... - ad kitérő választ, majd láthatóan kerüli a tekintetemet. Vajon mi dúlta így fel? Ritkán látni őt ilyennek.

Viktor szemszöge:

Végre megkezdtük a leszállást. Yuurit kicsit megrázom, mert nagyjából két órája megint elaludt az álomszuszék.

Ami meg azt a rettenetes rémálmomat illeti, nem leszek hajlandó beszámolni róla Yuurinak. Amikor felébredtem, és mellettem láthattam őt, végtelen boldogság öntött el. Nem tudtam visszafogni magam, muszáj volt szorosan magamhoz ölelnem, hogy érezhessem teste oltalmazó melegét, de arra, ahogy elkezdte nyugtatóan simogatni a hátam, véglegesen lehiggadtam. Szerencsére nem firtatta tovább a témát, és kis idő után már látszólag el is felejtette a dolgot.

Most kómás fejjel, kérdőn néz rám, majd ahogy kinéz a mellette lévő ablakon, a tekintete fátyolosból izgatottá válik.

Én is kezdek izgatott lenni, hiszen kíváncsi vagyok mit fog szólni Yuuri a házamhoz, de első sorban a meglepetésemhez. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki. Legalábbis nagyon remélem.