Maradj mellettem! [Befejezett]

34. fejezet

Viktor szemszöge:

Miután Yuuri befejezte hónapok óta az első edzését, elmondhatatlan öröm és remény járt át. Remény, miszerint még van esély arra, hogy a közeljövőben felszínre törhetnek Yuuri emlékei. Az, hogy végig tudta korcsolyázni a programot, azt jelenthette, hogy az emlékei nem törlődtek ki véglegesen, csak valahova mélyre ásódtak a baleset által.

Míg Yuuri lezuhanyozik a pálya öltözőjében, és kicsit felfrissíti magát, addig Tanja félrehúz egy sarokba, hogy beszéljen velem.

- Tanja, el tudod te ezt hinni?! Ez... ez azt jelentheti, hogy még van esélyünk, nem? - lelkendezek neki rögtön örömtelien.

A fiatal nő láthatóan próbálja megtartani a munkához előírandó komolyságát és megfontoltságát, ami bizonyára nemigen engedi, hogy a hozzátartozókkal ünnepeljen egy sikeres akció után, de én látom rajta. A szája szegletében bujkáló kis mosolyt, és a boldogságtól csillogó szemét.

- Rendben, Viktor, de ez még nem jelent semmit! - próbálkozik kicsit lecsitítani, és kedvemet szegni, de nem tud most átvágni. - Ámde - emeli ki ő is - ami száz százalék, hogy meglátásom szerint elég jól bírta a mostani edzést. Úgy vélem, bár ezt még meg kell vitatnom a főorvossal is, hogy Yuuri felépült annyira, hogy ne kelljen a kórházban maradnia.

Jól hallottam, amit mondott? Azt hittem, ez a pillanat sose jön már el! Annyira boldog vagyok most, hogy semmi sem szeghetné jókedvemet.

- De - emeli fel Tanja újból a hangját. Komolyan, mintha arra menne ki, hogy sose örüljek teljesen - azt azért ne feledd, hogy háromnaponta vissza kell majd jönnötök a kórházba egy felülvizsgálásra, hogy nyomon követhessük, hogy áll Yuuri, és mikortól nem kell semmire se vigyáznia. Érthető?

Bőszen bólogatok helyeslésem kimutatásaként. Hogy Yuuri mennyire örülni fog, amikor majd megtudja, hogy ma este már nem kell a kórházban éjszakáznia, amit talán a legjobban utált ebben az egészben... Alig várom, hogy láthassam, hogyan fog rá reagálni!

Tényleg, Yuuri... Mégis hol marad ilyen sokáig? Régebben ilyenkorra már kész szokott lenni.

- Megyek, megnézem, hol marad ilyen sokáig Yuuri. - kiáltom hátra Tanjának, miközben már úton is vagyok. Lehet, nem kéne ennyit aggódnom érte, de ez ellen már nem tehetek semmit. Csak ha cselekszem.

Ahogy az öltöző bejáratához érek illedelmesen kopogtatok az ajtón, de nem hallok semmi választ. Finoman benyitok, és körülnézek a padok és szekrények között, de nincs itt Yuuri. Ez azt jelentheti, hogy még mindig a zuhanyzóban van. Vajon mi történt, ami eddig tarthat?

Óvatosan belépek az öltözőbe, nem akarom Yuurit sehogy sem meglepni vagy megijeszteni. A helyiség izzadságszagtól bűzlik, ami nem meglepő. Körülnézve látom, hogy zuhanyzókhoz vezető ajtó résnyire nyitva van, és Yuuri ruháinak egyik fele hiányzik. Ez... felettébb furcsa.

Bentről fura zajok szűrődnek ki, amiket nem tudok azonosítani. Közelebb érve újból kopogok az ajtón, és ezúttal választ is kapok, csak nem éppen olyat, amire számítanék.

- Ké- kérlek, ne gyere be! - hallom Yuuri keserves, fojtott hangját.

Természetesen erre nemhogy kint maradnék, hanem inkább berontok a zuhanyfülkék közé, ahol... Yuuri egy szál alsóneműben és egy félig felhúzott rövidujjú pólóban térdel az egyik tus lefolyójánál. Előtte egy pocsolyában valószínűleg a mai reggelije van, félig megemésztett formában kihányva.