Maradj mellettem! [Befejezett]

28. fejezet

Yuuri szemszöge:

Igazából eléggé szarul érzem magam most, és semmi kedvem a kimerítő mozgásra, de muszáj lesz kimennem, nem húzhat keresztbe a tervemnek egy kis megfázás. Lehet, hogy megígértem Viktornak, hogy elővigyázatos leszek, de hát korcsolyázó vagyok. Mi mindig hidegben sportolunk, és gyakran kapunk egy-két enyhe megfázást.

Igaz, lehet, Philippe nem éppen gondolja így, mert alig fél óra szenvedés után inkább visszaküld a szobámba, azt tanácsolván, pihenjek egy kicsit, hogy holnapra jobban legyek, és rendesen meg bírjuk tartani a tornát.

Részben azért megfogadom a tanácsát, és még egy fél órát az ágyamban töltök, melegen betakarózva. Délelőtt óta csak még jobban elkezdtem taknyosodni, a torkom is már eléggé kapar, illetve a Philippével eltöltött torna óta szinte folyton a hidegrázás kerülget.

De ez nem számít, mert nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy kihagyjam az edzésemet. A nővérhívón beszélek Tanjával, aki a lelkemre köti, hogy öltözzek fel extra melegen, és ne maradjak kint sokáig. Miután lerakom, gondolkozva meredek az egyik széken fekvő kabátra és melegítőre. Kabátban nem tudnék rendesen edzeni. De megígértem Viktornak és Tanjának is... Még pár pillanatig vacillálok, majd felkapom a melegítő felsőt, és elindulok. Ez is éppen eléggé megtartja a hőt, főleg akkor, ha már kimelegedtem. Viktorék úgyse fogják megtudni.

Egyszerre valami beférkőzik a gondolataim közé, valami, ami mintha idáig ott se lett volna, és csak most küzdötte fel magát, hogy elérhetővé váljon a számomra. „Yuuri, hol maradt a sálad? Jól tudod, milyen csaló az, amikor a mozgástól kimelegedve nem fázol, aztán meg jön a meglepi. Ezzel mindig vigyázz!" E-ezt Viktor mondta volna? Mikor mesélt nekem ilyenekről? Ez... lehet, hogy egy... emlék lenne?

E-erről szerintem majd később elgondolkozom. De most lassan felérek a tetőre. Már most érzem, hogy ez mennyire nem jó. A bedugult orrom miatt alig kapok levegőt, így már ettől a kis lépcsőzéstől is enyhén levegő után kell kapkodnom.

Nem! Mindegy, mennyire nem érzem magam most készen egy edzéshez, ha már eldöntöttem, hogy minden nap csinálok plusz tornát, akkor azt be is tartom. Nem engedem, hogy rögtön az első kis gond után feladjam az egészet!

Nem tudom, hogy ma tényleg ennyivel hidegebb lenne itt fent, mint tegnap, de az egész karom libabőrös lett egyetlen fuvallattól, és az orrom is rettentően folyik.

Mindezzel nem törődve inkább belekezdek az edzésbe. Lehet, hogy ma jóval több időbe telik majd, vagy kevesebbet csinálok meg a gyakorlatokból, de kötve hiszem, hogy tudnám hozni a tegnapi teljesítményemet.

*

Alig múlt el húsz perc, de én köhögve, kifulladtan pihenek le pár pillanatra. Most már egyáltalán nem fázok, inkább folyik rólam a víz, és úgy érzem, mindjárt felgyulladok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nem fog ez ma menni, de már itt vagyok, úgyhogy késő bánat, visszafordulni nem fogok. Még valamennyit muszáj lesz próbálkoznom.

Orromat belefújom egy tiszta zsebkendőbe, megtörlöm izzadságtól nedves arcomat, és vissza is térek folytatni az edzést ott, ahol félbehagytam. Ahogy a fekvőtámaszokat végzem, minden egyes kinyomással megremegnek a karjaim. De nem sokáig vacakolhatok ezzel, mert egy váratlan hang szakít félbe.

- Szia Yuuriii! Gondoltam megleple-... T-te meg mit csinálsz? - hallom meg azt a személy hangját, akinek ebben a pillanatban a legjobban nem lenne szabad engem meglátnia.

Ijedten fordulok meg az ajtó irányába, ahol Viktor áll lecövekelve sokkolt arckifejezéssel. Van egy olyan érzésem, hogy az se segít a helyzeten, hogy abban a pillanatban, ahogy megláttam őt, fel akartam volna pattanni, de az erőm cserbenhagyott, és inkább egy tompa puffanással visszaseggeltem a földre.