Mámor

21 0 0
                                    

Azt hiszem, nem gondolok semmire.

Egy pillanat alatt ürült ki a fejem, és ez így van órák óta.

A kádban lévő víz már kihűlt, egy ideje elkezdtem vacogni, de nem érdekel.

Nem is tudom, miért vagyok ilyen kedvetlen, túl sokat gondolkodtam rajta, ezért döntöttem úgy, hogy inkább pihenek.

Mindent kizártam, kivéve egy kis dolgot, amit a kezemben szorongatok.

Képes vagyok rá?

Persze. Hisz már százszor megtettem.

Ha eddig ment, most miért ne?

Felemelem a kezemet, így láthatóvá válik a kis penge.

Percekig csak bámulom.

Újra szörny szeretnék lenni?

Megéri a mámor?

Hol legyen?

Csukló? Nem...

Az látszik, nem akarom hogy lássák.

Comb? Hamarosan itt a nyár.

Mi maradt még?

Ohhh igen.....

Az oldalam.

Nem látszódik, tökéletes.

Mély levegőt veszek.

Gondolatokkal telt elmémet újra kiürítem.

Húzok egyet.

Egy apró szisszenés hagyja el a szájam,  semmi több.

Megismétlem az előbbi folyamatot.

A vérem komótosan szivárog, immár két helyről.

Nem elég. Több kell.

Egymás után ismételgetem, egyre több húzás lesz, majd megállok.

A víz vörös lett.

A pillanatnyi mámor alábbhagy.

Ránézek a csuklómra. Üres.

5 pici vonalkát húzok, mint az orvosok a bemetszés helyénél.

Innen már jóval gyorsabban távozik a piros színű folyadék.

Rohan, pedig nincs hova.

Mindenem ellazul, a lábam zsibbad is.

Végleg elhagy a mámor.

Semmit sem érzek, csak ürességet.

Az arcom nedves lesz, könnyezek.

Hatalmas cseppek hagyják el a szememet, mint korábban az emlékeimből a vér.

Lassan sírássá, majd zokogássá alakul a kezdeti pityergésem.

Megtettem.

Csak még egy ok, hogy rosszul érezzem magam.

Random - de azért van értelme Where stories live. Discover now