Let's not fall in love

9.

Sarah

Lassan 10 perce zötykölődtünk a kocsival, amikor megpillantottam az ismerős utcát, majd a házat.

- Előre is bocsi, de Junior eléggé felpörgött, amikor mondtam neki, hogy jössz. - mondta mosolyogva Cris.

- De hát tegnap még nem is tudtad, hogy jövök. - furcsállottam.

- Hát az meglehet, de reméltem. - kacsintott rám, majd kiszálltunk a kocsiból.

- És mi van, ha nemet mondok? - kérdeztem vigyorogva.

- Ennek itt tuti nem tudtál volna ellenállni. - állt meg egy pillanatra, majd színpadiasan végigmutatott az egész testén.

- Tuti nem. - utánoztam mély hangját szemeimet forgatva.

- Nem is ilyen a hangom.

- Dehogynem, pontosan ilyen. - jelentettem ki, majd megálltam, hogy előre tudjon menni kinyitni az ajtót.

- Nincs bekulcsolva. - nézett hátra rám vigyorogva, majd beléptünk az Aveiro rezidenciába. Olyan érzés fogott el, mintha otthon lennék.

- Kisfiam, te vagy az? - hallottam valahonnan gondolom az anyukája hangját. Sejtésem beigazolódott, ugyanis pár másodperc múlva megjelent a nappaliban. - Ó, hogy Te is itt vagy. Üdvözöllek, Dolores Aveiro. - nyújtotta kezét.

- Jónapot, Sarah Kovács vagyok. - mondtam mosolyogva. Igen, Magyarországon csak Sára voltam, de így valahogy jobban tetszik a nevem. És annak is van egy külön története, hogy miért édesanyám nevét viselem.

- Tegezz kérlek. Honnan jöttél?

- Magyarországról. - válaszoltam mosolyogva, mire láttam a tekintetében, hogy érdekli a dolog, és kérdezett volna még, de az apró lábak totyogásának hangja megzavarta a beszélgetésünket. Junior jött be az udvarra vezető ajtón, majd amint meglátott, széles vigyor terült el az arcán.

- Saraaaaah. - mondta nagyon aranyosan a nevemet, majd odasietett hozzám, én pedig leguggolva magamhozöleltem az apró testét. Nem tudom mi miatt szerethettük meg egymást ennyire, de tényleg imádnivaló a kissrác.

- Miújság Junior? - kérdeztem mosolyogva.

- Hívj Crisnek. - adta ki az utasítást, és a hangja kísértetiesen hasonlított édesapjáéra.

- Értettem főnök. - mondtam nevetve, majd felálltam. - Esetleg tudok valamit segíteni a konyhában vagy valahol? -kérdeztem Dolorestől.

- Dehogy kell, nem azért jöttél, hogy dolgoztassalak. Egy fél óra és kész az ebéd, addig is érezd otthon magadat nyugodtan. - mosolygott Dolores.

- Igen, szerintem is. Érezd otthon magadat. Mintha a fürdődben lennél. - hajolt oda a fülemhez Cris suttogva.

- Te hülye vagy. - fordultam el tőle nevetve. Édesanyja csak szúrós szemekkel nézett a fiára, mert bár hallani nem hallhatta, biztos voltam benne, hogy sejtette mit mondott Ronaldo. Viszament a konyhába folytatni az ebédet.

Cristiano

- Nos, mit csináljunk? - kérdezte mosolyogva Sarah.

- Játszunk megint olyat, mint múltkor, de most apával együtt. - kezdett el ujjongani kisfiam.

- És megosztod velem is, vagy meglepetés lesz? - kérdeztem mosolyogva, mire ő felnézett Sarahra.

- Szerintem legyen meglepetés. - mondta neki vigyorogva a lány.

- Meglepetéés. - tapsolt kettőt Junior, majd elindult felfelé a lépcsőn, utána Sarah, végül én. Így újbol volt alkalmam megcsodálni a kilátást. És remélem senkinek sem kell ecsetelnem, hogy nem a lépcső volt a látnivaló.

Amint felértünk Junior szobájába, Sarahval sugdolózott valamiről. Gondolom a szupertitkos játék szabályairól.

- Cris azt mondta, hogy mondjam meg neked, hogy először lovacskásat játszunk, majd a kisállatait elvisszük iskolába és óvodába, és amíg ők ott vannak, addig mi ebédelünk. Ebéd után elhozunk mindenkit vissza a helyére, majd kimegyünk focizni. - mondta el Sarah a napi programunkat. De annyira hihetetlen volt, hogy mindezekről úgy beszélt, mintha teljesen természetes lenne a plüssállatokat iskolába vinni. Úgy minden egybe olyan tökéletesnek tűnt.

- Saraaaah. Kihagytad a végét. Azt is mondtam, hogy mesét olvasol nekem, és utána itt alszol nálunk. - mondta mosolyogva a prücsök. A lányra pillantottam, aki csak mosolyogva állt, és enyhén elpirult az arca. Akkor vettem csak észre, hogy mosolygás közben az arca egyik felén egy apró gödröcske foglal helyet.

- Hát persze, a meseolvasás, hogy is felejthettem el. - fogta meg a fejét Sarah mosolyogva.

- Amúgy nem gond, hogy nem hoztál cuccot, majd kérek pizsamát édesanyámtól. És van törölköző meg fogkefe is. - vigyorogtam rá, és azzal a szándékkal mondtam mindezt, hogy eszébe se jusson nem itt aludni.

- Erről majd még beszélünk, nem akarok zavarni. Amúgy is, Cris már vár ránk. - biccentett a fejével a kisfiam felé, aki törökülésben ült a játszószőnyegén és minket figyelt. Sarahra hagytam a dolgot, majd belefogtunk a napi programunkba.

Szinte minden nap játszok Crissel, de így valahogy olyan más volt az egész. Mintha mi így hárman egy család lennénk. Crisnek eddig nem volt rendes családja, és nekem minden vágyam, hogy ezt megadjam neki. Hogy olyan gyerekkora legyen, amit minden gyerek megérdemel. Hogy szerető szülők neveljék fel, akik mindig vigyáznak rá és mellette állnak, támaszt nyújtanak neki, ha szüksége van rá.

- Most te jössz Apu. - adta a kezembe Cris José-t, a kedvenc plüssmaciját és az általa összetákolt állatiskolára mutatott. Behelyeztem a macit az osztálytermébe a többi barátjához.

- Most, hogy mindenki a helyén van, szerintem nézzük meg, hogy készen van -e az ebéd. - mondta mosolyogva Sarah, majd felállt a szőnyegről, Cris pedig az ölébe ugrott. Kifele sétálva a a szobából fél kézzel hátranyúlt a nadrágjához, és leporolta, majd feljebb húzta azt. Elképzeltem, hogy az én kezem van ott az övé helyett, és azt hiszem nem a legjobb pillanatban, de valami megmozdult a nadrágomban odalent. Sietve felálltam, majd utánuk mentem a konyha felé.

IMÁDLAK TITEKET! Túlléptük a 400 olvasót. Tudom, hogy ez nem egy hú de nagy szám, de nekem elképesztően sokat jelent. Ti vagytok a családom, úgyhogy nagyon szépen köszönöm♥

Ha tetszett a rész, akkor nyomj a csillagra, és kommentelj.
Szerintetek Sarah végül ottalszik?
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre a történettel kapcsolatban♥
All the love,
Zs