Let's not fall in love

20

- Ezt mégis hogyan? És mikor? - kérdeztem csodálkozva, és a szoba minden egyes szegletét végigmértem a szemeimmel.

Mialatt el voltam havazva a vizsgáimmal, a temérdek mennyiségű tanulnivalóval, Cris az egyik vendégszoba, és az eddig saját hálószobája közti falat lebontotta (mármint gondolom nem ő kapargatta a falat), és az egészet átrendezte.

Egy teljesen új szekrény is került a szobába, valamint egy eszméletlenül gyönyörű francia ágy. Alig tudtam szóhoz jutni a meglepettségtől.

- Tetszik? - kérdezte félve, felhúzott szemöldökkel rám nézve. Válasz helyett a nyakába ugrottam, és olyan szorosan megöleltem, amilyen szorosan csak meg lehet ölelni egy embert.

- Annyira szeretlek. Nagyon, nagyon, nagyon. - néztem rá mosolyogva, és talán még sose voltam boldogabb. - De ezt most ki kell próbálnom. - vigyorogtam, mint egy óvodás, majd a karjai közül ellépve az ágyra vetettem magamat, és belesüppedtem a matracba. Nagyjából pont úgy festhettem, mint egy jóllakott óvodás.

- Imádlak, baby. - nevetett fel rajtam, majd az ágy elé állva megfogta a két kezemet, és felhúzott onnan. - Most pedig gyere, ugyanis van egy kis dolgunk a kertben.

- Mégpedig? - kérdeztem csodálkozva.

- Megünnepelni, hogy akkora király a barátnőm, amekkora senki más. És még valamit mondanom kell neked, csak a többiek előtt. - kacsintott rám, majd elsietett, ki a szobából, le a lépcsőn. Az utóbbira csak a lépcsőfokokon való huppogásából következtettem, de nagyon nem igen volt más lehetősége, kivéve, ha nem tudott repülni.

Még egyszer körbepillantottam a szobában, és az egyik sarokban láttam egy halványkék függönyt. Elindultam felé, hogy meglessem, mi rejlik mögötte, és mint kiderült, nem a szoba sarka volt, ugyanis a függöny mögött egy nagyjából átlagos méretű könyvespolc, egy íróasztal, és egy ránézésre is olyan kényelmes szék foglalt helyet, amiből sose akarnál felállni.

Az asztalon egy cetlin ez állt: Ezt azért, hogy bármikor tudj nyugodtan és csendben tanulni. Szeretlek, C.

Mosolyogva elrejtettem a papírt a farzsebembe, majd elindultam kifele az udvarra.

A terasz ajtaján kilépve ismerős arcok fogadtak, mint Karim, Isco, Marco, Luka és még egy páran.

A legelső, ami feltűnt, az a nekem éppen háttal álló lány volt, akit soha senkivel nem tudnék összekeverni, és akinek a keze éppen Benzema vállán pihent, és egymásra mosolyogtak.

- Üdvözletem, Miri. Hát te? - kérdeztem csodálkozva, de egy kicsit sem mérges hangsúllyal.

- Most nem tudom, hogy bemutassam -e neked, hiszen ismered, de ő itt Karim, a barátom. - mondta ki, és félve nézett rám. Karim még inkább.

- Miiiiiiii. Miért maradtam le erről? És mikor jöttetek össze egyáltalán? - kérdeztem tőle vigyorogva, és a huszonéves, félig lediplomázott lányból egy szempillantás alatt váltottam a 17 éves énemre, aki mindent tudni akar a legjobb barátnője kapcsolatáról.

- Az egész nagyjából egy hónappal az után volt, hogy megismerted Ronit. Benzi meg pár srác nálatok voltak, és hogy jobban megismerjenek, meséltél nekik magadról, az egyetemről, meg a barátaidról. Vagyis az egyetlen barátodról, aki felér ezerrel is. - kacsintott rám mosolyogva. - Nos, amikor megemlítetted, hogy amúgy francia vagyok, akkor Karim megjegyezte a nevemet és rám  keresett face-n, innentől kezdve pedig csak úgy jöttek a dolgok. - mosolygott rám Miri, és láttam a csillogást a szemében, ami mindennél boldogabbá tett.

Ahogy ott álltak előttem, Karim hátulról átölelte Miriam derekát, és a vállára hajtotta a fejét. Elnéztem őket egy darabig, beszélgettünk, és realizáltam, hogy annyira szeretik egymást, amennyire csak lehet.