Let's not fall in love

11.

Sarah

Este könnyen megtaláltam a vendégszobát, ugyanis feliratozva voltak az ajtók.

Miután kiterítettem az egyik fotelre a cuccaimat, hanyatt dőltem az ágyon. Minden érzést és gondolatot próbáltam kizárni, és mivel sikerrel jártam, hamar elaludtam.

***

Ha nem az ébresztőmre, akkor magamtól keltem fel korán reggel. Sosem tudtam délig aludni, és nem értettem azokat az embereket, akiknek ez összejött.

Az ágy mellett lévő éjjeliszekrényről a kezembe vettem a telefonomat, és meglepve konstantáltam, hogy 6:35-öt mutat a kijelző.

Gondolataimba merülve keltem fel, és felhúztam magamra a tegnap viselt ruháimat. Töprengésem közepette, ami arról zajlott, hogy vajon milyen anyagú lehet a szőnyeg a padlón, eszembe jutott, hogy másnap hétfő, és kezdődik az utolsó évem az egyetemen. Az első félévben elméleti órák lesznek, majd félévkor a záróvizsgák, második félévben pedig gyakorlati órák lesznek, és ha azokból is sikeresen vizsgáztam, megszerzem a diplomát. Minden álmom, hogy sportorvos legyek.

Nem akartam bunkó lenni, és hajnalok hajnalán (mert másoknak csak korán van a fél hét) felkelteni Crist, hogy unatkozok, úgyhogy gondoltam lemegyek a konyhába és iszok egy pohár vizet.

A lehető leghalkabban kinyitottam az ajtót, és óvatosan átléptem a küszöböt, majd a következő pillanatban találkozott a tenyerem a padlóval, és csak a reflexeimnek hála nem az orrom.

Ha erre nem ébredt fel senki, akkor a harmadik világháborúra sem fognak.

Miután sikeresen lepergett előttem egy szörnyű sors, melyben törött orral kell élnem, és nem lehet megműteni, feltápászkodtam a padlóról, és elindultam lefelé a lépcsőn.

Ugyan úgy, ahogy az első alkalommal, most is mosolyogva néztem végig a képeken, amik a lépcső melletti falakra voltak kirakva. A legutolsó képnél mégiscsak elszorult a szívem. Egy sima fekete-fehér kép Ronaldo édesapjáról.

A képek hatására elmerülve a gondolataimban folytattam az utamat a konyha felé. Szépen és nyugodtan meg terveztem inni egy pohár vizet, közben elmélkedni az élet nagy dolgain. De nem is én lennék, ha bármi is úgy történne, ahogyan eltervezem.

Belépve a helyiségbe azt hiszem a világ egyik legmegborítóbb látványa fogadott így reggel 6:45 tájt. Egy félmeztelen Cristiano Ronaldo a pultnak támaszkodva, szürke melegítőnadrágban, kávéscsészével a kezében. És az arcán ott bújkált a kisfiús mosolya, mégis néha az tette őt férfiassá.

- Jó reggelt Sarah. - köszönt feltűnően jókedvűen Ronaldo.

- Neked is jó reggelt Cristiano. - köszöntem neki, és ha már ilyen vigyorgós reggel van, bevetettem az ezer wattos mosolyomat.

- Az előbb ugrálósdit játszottál vagy bombásat? Mi volt az a nagy huppanás?

- Nem, nem játszottam semmit, csak orra estem a küszöbben. - világosítottam fel, és minden erőmmel azon voltam, hogy a szemébe nézzek beszélgetés közben, nem pedig lejjebb. De kinek a tekintetét ne vonzotta volna? Hm?

- Sajnálom. - vágott bűnbánó arcot, de nem lehetett nem észrevenni, ahogyan rázkódtak a vállai a visszatartott nevetéstől.

- Persze, látszik rajtad. - mondtam neki, majd a sértődöttet játszva elfordultam, és úgy álltam ott a konyhapultnak támaszkodva, mint egy óvodás.

A csönd túl hirtelen jött és túl nagy volt. Majd egyik pillanatról a másikra Ronaldo meleg leheletét éreztem a nyakamon, ami annak volt hála, hogy nagyon nagyon közel hajolva suttogott.