Let's not fall in love

10.

Cristiano

- Épp szólni akartam, hogy elkészült az ebéd, jöhetnétek. - mosolygott ránk édesanyám a pultnak támaszkodva.

- Látod, pont időben érkeztünk. - mondtam neki, majd mosolyogva figyeltem, ahogyan Sarah beülteti Crist az etetőszékbe. Megmosolyogtatott, hogy semmi hisztit nem hallottam, hiszen néha a saját kisfiam még nekem sem engedi, hogy beültessem. Rendszeres programom végignézni, ahogyan nagy nehezen odatol az etetőszék mellé egy másik széket, és felmászik arra, onnan pedig be az etetőszékbe, és evés végén azon mászik le. De Saraht ő kérte meg, hogy emelje fel és tegye be. 

- Remélem szereted a Tortillát, ugyanis azt készítettem, és vágtam hozzá zöldségeket, nyugodtan szedj a tányérodra bármelyikből. - fordult mosolyogva anya Sarah felé. (egy kis infó: ez nem a mexikói tortilla, hanem egy olyan verzió, ahol ilyen krumplis dolog van. Ezt jól megmagyaráztam. Ha nem tudod mi az, írd be a keresőbe, hogy spanyol ételek. Szerk)

- Hát, ilyet még nem ettem, de biztos finom.

Miután mindenki szedett magának, vidáman, beszélgetve fogyasztottuk el az ebédet. Édesanyám, mint mindig, most is kitett magáért, hiszen megint egy "ránézek és összefut a nyál a számban" ételt sikerült összehoznia. 

Ahogy Sarah etette Juniort, és ahogy mosolygott rá, vagy ahogy vicces dolgokat mondogatott neki, amin Junior aranyosan kacagott. Az egész annyira megnyugtatott. Csak rájuk kellett néznem, és mosolyogtam. 

Ki tudja, lehet, hogy ez valami újnak a kezdete?

- Mami, fáj a pocakom.  - mondta Junior miután befejeztük az evést. 

- Mit szólnál hozzá, ha csinálnék neked egy jó forró fürdőt a kacsákkal és sok játékkal, utána pedig elmesélném a kedvenc mesédet? - guggolt le mellé édesanyám. 

- Menjünk fürdeni. - kezdett el tapsolni Junior, amit nem tudtam nem fülig érő mosollyal figyelni. Ahogyan édesanyám kivette az etetőszékből, és felkapta az ölébe, annyira sok szeretetet és melegséget sugárzott.

Elindultak felfele az emeletre, de mielőtt eltűntek volna a lépcsőn, visszafordultak. Junior integetett Sarahnak, édesanyám pedig megajándékozott engem egy "mindent tudok, az anyád vagyok" tekintettel. Vagy nem is tudom, hogy kéne neveznem.

Egy kis időre eluralkodott rajtam a kínos csend érzése, de ezt hamar leküzdöttem, és azon gondolkodtam, hogy mihez is fogunk kezdeni. Csak azért többes szám, mert nagyon is azt reméltem, hogy itt tudom marasztalni a lányt. Esetleg nem csak délutánra.

- Remélem nem azért fájt a hasa, mert túl gyorsan etettem. - nézett rám Sarah, miközben a kezeivel az állát támasztotta, és az asztalon könyökölt.

- Dehogy is, ne aggódj emiatt. Lehet, hogy nem evett reggelit. - mondtam neki mosolyogva, és elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehet valaki ennyire figyelmes és kedves. 

Láttam rajta, hogy agyalt valamin, ugyanis felfele nézett, és beletúrt a hajába, ami visszaomlott a vállaira. Nem tudom, mióta fogalmazok ilyen finoman, de talán csak azóta, hogy megismertem.

- Nem szeretnél filmet nézni? - kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve. Nem tudom mi ütött belém, csak hirtelen bevillantak a fejembe azok a filmek, amikor a csaj átmegy a sráchoz, és valami elmebeteg horrort néznek, és a csaj egyfolytában hozzábújik a fiúhoz. Nos, a horror nem volt a terveim között, de az előbbi meglehet.

- Végülis, miért ne? - állt fel a székéről. - De előtte. Bepakolom a gépbe a tányérokat, hogyha már anyukád Juniorral van. Szerintem le is fekteti aludni, ilyenkor kell a pihenés a gyerekeknek. - mondta mosolyogva, majd felkapta az asztalról a tányérokat, a poharakat és az evőeszközöket. Mármint ezeket mind egyszerre.