7.fejezet

359 33 9
                                    

KittyKadar tessék. Remélem elfogadható rész lett. Nem tudom hogy tetszeni fog-e bárkinek is. Köszönöm a csillagokat és a kommenteket is. 😊😊💞💞💞

Kitty :
A koncert nem volt rossz sőt élveztem bár voltak pillanatok amiket kihagytam volna.
Taemin ha eljött mellettem megérintett nem egyszer, de próbáltam úgy mozogni, hogy ez ne történjen meg, de nem tudtam. Azóta a perc óta, hogy "csak szex volt" haragszom és utálom őt.
Lementünk a színpadról én utolsóként a táncosok közül, de már a színpad mögött megfogta a csuklóm mire elhúztam.

-Hagyj békén. - néztem hátra.
Nem érdekelt, hogy akar-e bármit mondani nekem csak mentem a cuccaimért és dobtam vállamra majd mentem a a többiekkel haza.
Később már a buszon ültem remegő kezekkel közben szemem töröltem  mert könnyeztem amiatt amit mondott korában. Szánalmasnak éreztem magam miközben zenét hallgattam és mivel imádom a Taemin számokat elkezdődött egy amit szeretek. Ha lehetett mégjobban fájt ez az egész.

A busz megállt, de nem kapcsoltam ki a számot csak élveztem minden pillanatot és belül jól tudom, hogy nem utálom őt. Otthon felkapcsoltam a villanyt és leültem, de eszembe jutott, hogy reggel itt volt.

Felmentem az emeletre fürdeni és aludni.
Reggel fáradtan keltem, de elkezdtem készülődni, hogy odaérjek a stúdióhoz.

Fáradtan és lihegve megérkeztem egy kis ruhát vettem fel sport cipővel mert ha nem ezt veszem fel hozzá akkor nem értem volna ide. Ahogy elindultam be úgy ért ide ő is a kocsival. Napszemüveg takarta szemeit, de hátra nyúlt és egy fekete szatyor volt a kezében mikor kiszállt. Elém állt majd átnyújtotta nekem.

-Mi ez? - kérdeztem pislogva rá.
-A ruhád. - tolta lejjebb a szemüveget. - Minden benne van még a fehérnemű is.
Fejem rögtön vörös lett ezért gyorsan be mentem az épületbe kezembe a szatyorral.

Gyakorlás, megbeszélés után. A megbeszélésen kitaláltuk, hogy melyik számok lesznek igy a táncot is, hogy ki hol lesz. A ruhákat is és a hajat hozzá.

-Hogy érted, hogy Kitty-vel táncolja el a részem? - kérdezte a mellettem ülő lány.
-Nem tudok semmit se. - védtem magam mikor rám nézett.
-Ő mondta én át adtam. - mondta a pasi.
-De.. - szólaltam meg.
-Igy pluszban maradsz is. - nézett rám a pasas.

Idegesen morogva kelt fel a földről a lány majd ment ki a teremből. A táncokon nem volt bent Taemin mivel valami show-ban volt meg a Shinee tagokkal, de volt egy férfi aki helyettesítette. Sokkal könnyebb volt, hogy ő nem kiabált annyit mint Taemin igy hamar végeztünk. Nekem maradni kelet, de én lementem enni az ebédlőbe.

Később a proba terembe vártam, de nem jelent meg. Két órát vártam majd felvettem táskám és haza indultam. Míg háttal álltam nyílt az ajtó oda se néztem úgy voltam vele, hogy biztosan beküldött valakit, hogy szóljon "menjek haza".
Telefonom elővettem, hogy ellenőrizem a buszt mire kihúzták a kezemből. Fogta és zsebre tette idegesen néztem szemeibe és nyújtottam ki kezem, de csak elment mellettem.

-Add vissza a telefonom! - fordultam felé, de csak a zenét kapcsolta be mire oda mentem és le állítottam. - A telefonom. Le késem a buszt.
-Te is tudod miért vagy itt. - fordult felém. Enyhén fáradtnak tűnt.
-Vártam. Órákat vártam Taemin. - mutattam az órára. - Ha hamarább itt vagy haza tudtam volna menni.
-HAZA VISZLEK. - vágott közbe kiabálva. Haját hátra turta bár az ugyan úgy vissza került az eredeti helyére. - Ezt akkor is meg kell csinálni.
-Akkor azzal kéne csinálnod akivel eddig is. - forgattam meg szemem.
-Helyette vagy te itt. - fordult felém. - Miatta vettelek fel.
-És a másik táncos? - kérdeztem a hisztisre utalva.
-Eredetileg ő lett volna, de te jobb vagy. - nézett rám ami miatt kicsit piros lettem. - De csak két hét van. *bekapcsolta a számot * Ismered?
"A kedvenceim közé tartozik. - mondtam magamban."
-Igen. Szeretem. - fordultam el kicsit. - De ezt csak magadban táncoltad.
-Igen, de gondoltam jó lenne ha ketten csinálnánk.. Még akkor is ha eredetileg nem veled lett volna. - egyszerre volt aranyos a mondat mégis fájt is. - Elég gyengéd a szám, de a tánc nehéz lesz neked.
Kicsit sápadtnak tűnt így nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg.
-Ettél ma? - kérdeztem mire mosolyogva rám nézett. - Csak sápadt vagy.
-Nem, nem ettem. - válaszolta. - Nem volt időm.
-Milenne ha előtte először ennél. - álltam még mindig egyhelyben. - Az ebédlőben még bent vannak.
-Legyen. - nézett újra rám. - Menjünk.

Elől ment míg én mögötte mentem egyik kezem egyenesen tartottam mig a másikkal az egyenesen tartott kezem fogtam vagy épp piszkáltam. Az ebédlő teljesen üres volt oda ment a nőhöz aki boldogan üdvözölte és adott neki egy tálca ételt. Leültem egy asztalhoz ő pedig velem szemben ült.
A levest megette, de a másodikra térve telefonja meg pittyent igy azt kezdte piszkálni közben kinyitotta a száját. Néztem döbbenten mire rám nézett.

-Gyerünk ezt meg kell beszélnem. - mondta majd újra a telefont piszkálta.
-Ahh. - nyújtottam neki, de csak mosolygott. Kicsit messzebb volt az én törpe magasságomhoz ezért ráterdeltem a székre és közelebb hajoltam. - Nyisd ki.
Kinyitotta igy bele tettem és kicsit vissza dőltem, hogy felvegyem a következőtt. Míg ő a telefont intézte addig én etettem vagy oda nyújtottam neki a vizet szívó szállal. Kicsi rizs maradt arcán amit letöröltem végig szemem nézte, de vissza ültem a székbe.

-Kész. - mondtam. - Mehetünk?
-Igen. - állt fel és indult meg a terem felé.

A tánc kicsit zavarba ejtő, de szép ahogy a szám is és tényleg nehéz. Volt mikor parancsoló volt, de volt mikor megértő is. Két órát gyakoroltuk majd kicsit a földön ültem, hogy nyújtsam a lábam majd végül ki terültem a földön.

Percekig feküdtem a földön csendben azt hittem, hogy Taemin elment, de nem.
-Azt mondtad hagyjalak békén - szólalt meg. - De ez lehetetlen egésznap velem vagy.
-Nem akarók erről többet hallani. - fordultam oldalra.
-Amiatt vagy igy kiakadva? - kérdezte mire kezem ökölbe szorítottam.
-Utállak, gyűlöllek. - fordultam meg mire mellettem guggolt.
-Neked is csak szex volt mégis igy viselkedsz. - nézett szemembe.
-Hagyj békén. - keltem fel a földről. - Nem tudsz semmit se, Semmit se rólam.
-Te se rólam. - állt fel ő és jött közelebb.
-Nem is akarók. - indultam volna haza ha kell gyalog. Megfordultam és megint ott állt. Fogtam és arrébb toltam annyira, hogy kiférjek.

Elindultam ki a teremből, de jött utánam. Nem szóltam semmit se csak akkor mikor a kocsi felé húzott.
-Azt mondtam haza viszlek. - állt meg a kocsi mellett. - Baj?
-Igen az. - rántottam kezem el. - Nem akarók veled egy kocsiban lenni.
-Nem kérdeztem, hogy akarsz-e. - nyitotta ki a kocsit és tolt be.
-Tényleg nem érted? - kérdeztem mire beült. Ki akartam nyitni, de zárva volt. - Kajak be zártad? Engedj már ki.

Ha nem lett volna elég, hogy bezárt még nem is haza vitt hanem hozzá.
Az ajtót próbáltam nyitni, de nem tudtam.
-Ugye tudod, hogy ez ember rablás? - kérdeztem mire a fékre lépet. Kiszállt és kihúzott a kocsiból. - Mi a frász bajod van?
-Beszélünk. - húzott a házba.

Bent leültetett a kanapéra és elém ült az asztalra. Végig figyelt, de nem tudtam mit mondani csak vártam.
Nem szólalt meg csak nézett igy felkeltem és elindultam ki mire magával szembe fordított és a falhoz tolt.

-Egy szó nélkül akartál lelépni? - kérdezte mire elfordultam. - Kérdeztem valamit.
-Mit mondjak? Mit? - kérdeztem hisztizve mire lazítót egy pillanatra. - Haza akarók menni és soha többet nem akarók ide jönni. Egy légtérben se akarók veled lenni!
-Hogyan tudnám végre megértetni veled, hogy neked is szex volt? - kérdezte bár szerintem választ nem várt.
-Sehogy. - válaszoltam. - Nem vagyok valamelyik ribancod.
-Tudom. - nézett szemembe. - Most miért sírsz?
-Hmm..? - nyúltam szememhez és kezdtem kezemmel törölni.
- Sajnálom.
Egyik kezével letörölte szemem majd haza vitt, de ahogy kiszálltam kiszállt ő is. Elkísért az ajtóig és mig kerestem a kulcsom körbe nézett.
-Sajnálom. - mondta halkan, de felé fordultam. Megfogta arcomat és adott arcomra egy puszit. - De nem tudok szerelmes lenni.
Minél előbb be akartam jutni, de arcom helyet számra halyolt és gyengéden megcsókolt.
-Tényleg sajnálom. Utolsó csókvolt. Mostmár minden a régi. - tette zsebre kezét és ment a kocsihoz.

Bementem és sokkosan fürödtem meg és feküdtem le aludni is. Éjjel kezdett telefonom csörögni a képernyőn "Taemin" neve állt.

Felvegyem? Ne vegyem? Baj van?

Színpad mögé bújt démon - Teamin ffWhere stories live. Discover now