10.fejezet

365 23 19
                                    

Taemin-hez volt kedvem. Remélem nem baj? KittyKadar gyogyulj meg hamar. 💞💞

Kitty:
Gyorsan ugrottam ki az ágyból majd mentem ki az ajtón, de majdnem leestem arról a három fokos lépcsősorrol. Őt kerestem, de nem találtam se a konyhába se a folyosón. Vissza mentem a konyhába inni egy kávét. Olyan jó meleg volt ami jelezte, hogy Taemin főzte nemrégen talán magának talán kettőnknek. Háttal dőltem a konyha pultnak míg negittam a kávét utána meg mentem a fürdőbe kicsit felébredni.

Fogam mostam meg és mostam arcomat is, de nem volt kedvem ma fürdeni igy csak ezeket csináltam.
Mikor utoljára lehajoltam és fel fejem valamibe bele ütközött. Vizes arccal emeltem fel kezem és tapogattam végig a furcsa dolgot. Megfordultam és úgy folytattam.

-Nem mintha nem élvezném, de hagyd abba. - fogta meg kezem.
Szemem nehezen nyitottam ki és szembesültem egy vizes félmeztelen Taemin-nel. Döbbenten néztem végig rajta majd néztem arcát. Előrébb mozdult igy néhány milliméter választott el mellkasától. Jó illata volt amit szívesen szagoltam volna még, de kezében a borotvával vissza lépet majd az apró borostát kezdte volna leszedni, de vissza hajolt a borotva habért.
-Ha nem mozdulsz akkor nem. - állt elém és kezdte végezni a dolgát amit figyelmesen végig néztem. Fejem fogta meg, hogy vissza tegye a habot, ahogy meg borotválkozot kicsit arrébb tolt, hogy arcot mosson és törölje is meg magát.
-Fogkefe, fogkefe. - kereste, ahogy kezébe akadt mosni is kezdte fogát közben haját igazította. -Miért bámulsz még mindig?
-Semmi. - tértem vissza a valóságba. Rájöttem miért nem volt kedvem fürdeni, hiszen eddig ott volt bent.
-Menj fürödni. - tolt az irányba.

Még utoljára végig néztem rajta. Csupasz felsőtest és törülköző a derekán miközben fogát mossa. Sose láttam ennél helyesebnek és átlagosabbnak.
Beültem a kádba mosakodni kezdtem, de törülköző kint maradt a nagy sokk hatás miatt.

Kiszálltam és az ajtóhoz mentem.
-Taemin. - szóltam ki mire elzárta a csapott. - Kérhetek valamit?
-Persze. - válaszolt.
-Hát... - akadtam el mire kopogott. Kinyitottam és egy törülközőt tolt elém.
-Mi van veled reggel? - kérdezte nevetve.

Már felöltözve mentem ki vizes hajjal fejemen a törülközővel léptem a még mindig ott állóhoz, de már fel volt öltözve. Kicsit lehajtottam fejem, de kezét fejemre tette és dörzsölni kezdte hajam.

-Ma nem leszek itthon. - kezdte mondani mig hajam dörzsölte.
-Nem mint ha érdekelne. - mondtam neki mire kicsit össze nyomta fejem. - Hagyd abba!
-Lehetnél kedvesebb is. - lazitotta el kezét.
Megfogtam kezét és léptem el tőle.
-Foglald el magad ma. - simította meg hajam. - Nem tudom, hogy mikor jövök szóval a szóba pincértől kérj enni. Fizetem.
-Remek. - forgattam meg szemem mire homlokon csapott.
-Hagyd abba. - hajolt közelebb, de arcom kezdett forrosodni miatta.
-Oké. - hajoltam el tőle.

Kikerültem őt és kimentem, de jött utánam bárhová is mentem végig ott volt.
Leültem a kanapéra török ülésbe, de ő meg mellém. Nem szóltam semmit csak kapcsolgatam a TV-t. Az egyik csatornán Taemin volt mire sóhajtva le tettem a távirányítót.

-Mindenhol ott vagy. - tettem az asztalra.
-Szerintem ez várható volt. - vette el a távirányítót majd vette lejjebb. - Mi bajod?
-Te. - válaszoltam és néztem tovább a TV-t. - Tudod folyton azt mondod, hogy azt akarod, hogy mindenki engedelmeskedjen neked, de ha valaki nem azt teszi.. Rögtön robbansz.
Nem mondott semmit se igy sóhajtva álltam volna fel ha nem húz vissza ülő helyzetbe.
-Itt te vagy az egyetlen aki nemet mond nekem. - fogja tovább csuklómat és ránt közelebb.
-Nem tudom, hogy mit tervezel, de menned kell. - húztam el kezem tőle.

Ahogy elment egyedül hagyva engem olyan unnalmas volt, hogy lefeküdtem és aludtam addig míg meg nem jött ő. Az ajtó csapódása keltett fel majd az hogy Taemin kábé a bejárat előtt dőlt ki majdnem.

Gyorsan mentem oda hozzá és segítettem be menni a szobába majd döntöttem az ágyra enyhén én is ráestem mire körbe fogta derekam és fordult oldalára velem együtt. Ha ez nem lett volna elég még magához is húzott erősen. Próbáltam szabadulni, de ezzel csak azt értem el hogy mellkasával találtam magam szembe. Na meg mögöttem a fal volt.
Egy idő után keze szorítása gyengült igy próbáltam át mászni rajta mire határa fordult igy ráestem. Szemem összeszorítottam remélve, hogy alszik még. Lassan hajoltam el tőle csukott szemmel, de ahogy kinyitottam nyitott szemeivel találtam magam szembe. Gyorsan ugrottam le róla, de kezemnél fogva vissza rántott magához teljesen magához szorítotva testem.

-Nyugi. - fogta körbe hasam és súgta fülemben. - Nyugi.
Testem el lazult kezei között légzésem lassult igy lazított kezén majd fordított magával szembe.
Közelebb húzott magához.
Ledöbbentem tette miatt, de azon jobban mikor megcsókolt. Gyengéden hátamra fordított fejem mellett meg támasztotta kezét enyhén rám nehezedett.

Elhajolt tőlem engem nézve, de vissza hajolt nyakamhoz azt hintve be puha csókkal nyakam. Kezét pólóm alá csúsztatta nem bírtam tovább kezem tarkojára vezetem majd végig hátán mire sóhajtott felettem. Kezem hasára vezetem végig simitva rajta. Kezét lejjebb vezete szét téve lábam közé térdelve.

-Igérem most nem hagyom, hogy itt hagyj. - suttogta fülembe majd csókolt nyakamra. - Nem akarók nélküled lenni egy percig se.
"Elég. - mondtam magamban."
Szemembe nézett.
-Szeretlek. - mondta miközben szemembe nézett.
Nem tudtam mit mondani, de újra ajkaimra hajolt. Nem csókoltam meg mire elhajolt szemembe nézett.
-Mi a baj? - kérdezte döbbenten.
-Azt mondtad... Hogy. - dadomogtan össze vissza.
-Szeretlek. - segített ki közben feljebb húzott. - Nem hiszel nekem?
Fejem ráztam, hogy "nem" mire nevetett.
-Rendben. - vett ölébe és vitt az erkélyre. - Friss a levegő.
-Taemin. - fordultam felé.
-Szeretlek. - sóhajtott. - Nem tudom mióta, de nen az után az este után nem tudtam egyedül aludni. Hiányzott, hogy ott légy velem.
-Mi? - kérdeztem vissza mire lehajtotta a fejét majd felém fordult és hozzám lépett.
-Hiányzol mellőlem. - döntötte homlokomnak fejét. - Te senki más. Nemtudok mással lenni csak veled. Alig tudom visszafogni magam. Nem érdekel ha kiabálsz velem vagy "nem"-et mondasz.. De tudd hogy szeretlek.

Lejjebb hajolt először apró csókot adott majd kezdte mozgatni ajkát, de nem akarta át tolni nyelvét hanem gyengéd lágy csókot kaptam tőle mondhatni szerelmes csókot. Kezem megfogta és összefüzte saját kezével majd fordított meg úgy, hogy kezem x alakban legyen előttem de mégis mellkasának voltam dőlve mintha átölelt volna. Fejét vállamra hajtotta és kicsit hátra dőlt neki a korlátnak.
Nem várt tőlem semmi olyan választ, hogy "én is" vagy "szeretlek", de nem is tudtam volna mit mondani.

-Ettél már? - kérdezte mire fejem ráztam. - Kérjünk valamit?
Igennek bólintottam.
-Gyere akkor. - fogta egyik kezem tovább.

Rendelt édességet és gyümölcsöt és valami húsos ételt is. Nem tudtam kimondani a nevét, de nem is kelet. Később filmet néztünk valami romantikus vígjáték volt. A kanapéra ültünk én felhúzott lábakkal míg ő maga elé húzta a pufot és arra tette a lábát később hozott egy nagy puha takarót is amit ránk terített. Kezdtem álmos lenni ami azzal járt, hogy bár ültem, de néha előre libent a fejem vagy hátra vagy oldalra. Halkan kezdett kuncogni majd hajtotta fejem vállára és fogta meg kezem is.

Remélem, hogy tetszett mindenkinek. Nem ez nem a happy end. 😅Ilyen cuki nem vagyok. 😜😜

Hogy a fenébe marad rajtad a nadrág?

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Hogy a fenébe marad rajtad a nadrág?

Színpad mögé bújt démon - Teamin ffWhere stories live. Discover now