The McCall Twins {Teen Wolf ff.} [Szünetel]

35.rész: Ha béta lennék...

*2 hónappal később*

Egy dolog van, amire az elmúlt időben rájöttem, az az, hogy semmi sem biztos. Semmi sem állandó. Ahogy az élet sem. Élünk, majd meghalunk. Csak utólag gondoltam bele, hogy ha a falka, mondjuk fél órával később jön a megmentésemre, akkor már valószínűleg nem élnék. Ez a tény pedig megrémít. Élek, de vajon meddig?

-Scott... - szólaltam meg hirtelen, miközben a nappaliban ültünk a kanapén és egy filmet néztünk, de nekem érdekesebbek voltak a gondolataim.

-Igen? - kérdezte, miközben a filmet nézte én pedig a vállának voltam dőlve.

-Amióta itt vagyok...megfordult már a fejedben, hogy vérfarkassá változtass? - tettem fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat.

Erre először nem felelt, csak leállította a filmet és felém fordult.

-Őszintén szólva, egyszer. Mikor megláttalak a másik falka búvóhelyének a padlóján ájultan fekve. Akkor futott át az agyamon, hogy ha már átváltoztattalak volna, akkor nem lett volna ez. Akkor gyorsan gyógyulnál és akkor mellettünk harcoltál volna és abban a pillanatban hibásnak gondoltam magam. De most már rájöttem, ez hülyeség. Nem akarlak kitenni azoknak a kínzó fájdalmaknak, amiken egy bétának az első hónapokban, akár az első egy évben keresztül kell mennie. Te így vagy jó, emberként. Egy különleges emberként. - mondta végig mélyen a szemembe nézve és halványan elmosolyodott.

-De én egyáltalán nem érzem magam különlegesnek. Miért mondjátok ezt nekem? - kérdeztem, de választ nem vártam.

Gyorsan felálltam a kanapéról és a cipőmet felhúzva elindultam sétálni. Az egy hónappal ezelőtti vágások nyoma már eltűnt, csak a legmélyebb, amelyet az oldalamon ejtettek, az van hegként jelen testemen, de az örökre ott is marad ezzel mindig emlékeztetve engem erre a szörnyű eseményre.

Lydiaék házához sétáltam, ahol megnyomtam a csengőt.

-Jó napot! Lydia itthon van? - néztem szembe a nagyjából velem egymagas nőre, aki ott dolgozik a sulinkba.

-Persze Nani, gyere be. - mosolyodott el, majd betessékelt a nappaliba és felment az emeletre vélhetően Lydiáért.

Pár perc múlva már ketten jöttek le a lépcsőn.

-Szia! Gyere, menjünk ki az udvarra, ott nyugodtabban tudunk beszélni. - nézett rám az eperszőke hajú barátnőm és a háts ajtó felé biccentett, amerre el is indult, én pedig követtem őt.