REVERIE

09. S beindulnak a fogaskerekek

Két hét telt el, s a félvér meglepetésére, nem telt el úgy nap, hogy Amarth úr valami kifogással ugyan, de nem jelent meg. Először furcsának hatottak ezek a látogatások. Csendesen, feszélyezve ültek egy helyiségben. Nyx Amarth fel-felállt, tett pár kört, mintha kereste volna a szavakat, majd újra helyet foglalt. Nox időnként próbálta enyhíteni a kialakult helyzetet. Mesélt a Mátriárkával közös edzésekről, arról mennyit segített a nő neki, hogy valóban felismerje a képességeit. Azt azonban már nem tette hozzá, hogy ezek a foglalkozások lekötötték annyira, hogy ne érezze magát annyira magányosnak. Minden kellemetlen emléke ellenére, hiányzott neki Eel Gárdája. Hiányzott Ykhar idegeskedése, Nevra bújtatott figyelmessége, Nathreen vagy éppen Leiftan. Ha a férfi került elő a gondolataiban, mindig zavartan hajtott fejet. Nem beszélhette meg vele az ünnepségen történteket s habár eleinte a Seeraphynok mélyen lekötötték a félvért, mára az az apró csók előnyt élvezet. A tudatlanság szorongatta, holott abban sem volt biztos, lenne e elég bátorsága ahhoz, hogy szóba hozza a férfinél. Az ilyen üres tekintetű pillanatokra hamar felfigyelt Nyx is. Ilyenkor témát váltottak néma megegyezéssel. Ahhoz képest amennyire kitartó volt a férfi, mikor Minerva megjelent, a távozása elkerülhetetlenné vált. Az egyik ehhez hasonló napon kellemes szél borzongatta meg a tájat. Sokan várták az eső eljövetelét, azonban a férfi, a félvérrel a nyomában a kertben rótta a métereket.
– .... s akkor a Mátirárka azt mondta....
– Nox, sosem érdekelt valóban, hogy ki miatt lehetsz tündér?
A nő egy pillanatra megilletődött a hirtelen és udvariatlan téma váltás miatt. Halvány mosollyal mérlegelte a válaszát, mielőtt elhagyta volna az ajkát.
– Valószínűleg az egyik ősöm tehet róla. Huang Hua története szerint viszont ez nagyon régi história lehet. Meglepődnétek mennyit fejlődtünk az utóbbi ezer évben!
– Egy Seeraphynnak az nem olyan sok idő, ám nem hiszem, hogy ennyire messzire kellene mennünk a keresésben.
A félvér megtorpant, a nála magasabb tündér felé emelte szürke szemeit. Volt valami új Nyx Amarth vonásaiban amit pár hónapja még nem vélt felfedezni. Valami, ami feszélyezetten ismerőssé tette a számára. A mindig erős és megtörhetetlen szempár most nem volt jelen. A férfi fáradt, bocsánatkérő pillantással fogadta ami egy apró sejtelemmel látta el a nőt. Felismerte a hasonlóságukat. Füle hegyességét, hajának árnyalatát, szeme világos színét. Nox döbbenten rázta meg a fejét, mire Nyx megragadta a megrezzenő csuklókat. A szavak formát akartak önteni. Egy megfáradt, bűnbánó szempárral találkozott. Nyx döntött, mert tudta, ha jelenleg megfutamodik, többet nem fogja szóba hozni a dolgot.
– Azt hiszem, én tudom, hogy ki miatt lettél félvér. Ahogy úgy sejtem, a Mátriárka is emiatt szentel neked különösebb figyelmet. Azt szeretném ha figyelnél rá, mert Eldaryaban gyakran semmi sem az, mint aminek tűnik.
Nox értetlenül figyelte a férfi vonásait. Megrázta a fejét. Ismételten kilökték abból a komfort zónából amit kezdett megszokni. A pillanatnyi béke, amely folyamatosan elhagyta őt mióta átkerült. Hirtelen rántotta ki a csuklóját a finom szorításból. Pillantásában pánik ült. Nem akart önző mód megint elveszíteni valamit, még ha ezt egy apróságnak is lehetett nevezni.
– NEM! NEM AKAROM TUDNI! – kiáltotta. A pillanatnyi kiborulás után lesütötte a szemét, így nem láthatta Nyx arcán az átvonagló fájdalmat.- Kérem.....nem szeretném tudni. Beszéljünk másról, mint eddig.
– Legyen így. – bólintott rá a férfi. Hátrébb lépett, úriember módján engedte, hogy a fiatal nő elinduljon ismételten. A Seeraphyn elrejtette a benne dúló érzelmeket. Távolságot tartva, kihúzva magát lépdelt tovább mellette.

》○ ○《

– Olyan hallgatag vagy ma, minden rendben kedves?
Az tapasztalt életkort megélt nő gyanúsan méregette a vele szemben ülő fiatalt. Mikor Minerva a délután hazaért, már így találta a lányt. Mit nem adott volna azért, hogy bele lásson a gondolataiba! E nélkül azonban taktikázva próbálta szóra bírni, eddig sikertelenül. Az ismételt néma válaszra elvonta a fejét, mintha időt hagyott volna Noxnak, holott ez közel sem szerepelt a céljai között. Körbenézett a világos falakon, amelyeket különböző apró , szürke csavaros minták dobtak fel. A festményeken amely a családjának portréit takarták, a világos fából készült vitrinen, amelyben kerámiák és különböző népi tárgy díszelgett. Minerva túl jól ismerte az ebédlőjét, így hamar ráunt a nézelődésre s nem kerített sort a fehér abrosszal ellátott asztalra, a székekre, a konyhába nyíló hátsó ajtóra. Mikor a fiatal lány végre megszólalt, figyelője hamar felé kapta tekintetét, széles mosollyal párosulva. Utóbbi azonban hamar le lankadt.
– Azon gondolkodtam, ha véget ér az edzésünk, akkor nem térhetnék e vissza Eel gárdájába? Minden tiszteletem a magáé és a népéé, azonban.....
– Azok után amit veled tettek? – A nő összevonta a szemöldökét láthatóan elégedetlenül. Nox bólintott rá.
– Szeretnék egy esélyt arra, hogy válaszokat kapjak. – hirtelen nem csak Leiftan jutott az eszébe, hanem az utolsó napok előtti incidens is Ezarellel. A férfi bűnbánó pillantása, az ígérete, hogy haza juttatja és rendbe hozza amit elrontott. A fiatal még mindig úgy gondolta, hogy abban a pillanatban neki volt igaza. Ám ahogyan az idő telt, haragja amelyet akkor egyenesen az elf képébe tolt, lanyhult. Már nem akart veszekedni. Csak ott lenni. Az asztal túlvégén halk, kellemetlen szisszenés érkezett felé. Csak reménykedett abban, hogy a Mátriárka megérti őt és segít neki.
– Akkor ez bizonyosan nem menekülés? Valami rossz vagy nem várt hír elől? – az átható pillantásra a félvér összerezzent. Volt valami a nőben amit eddig nem vett észre. Megrázta a fejét, habár nem volt biztos a saját válaszában. Vajon valóban nem a lehetőségtől menekülne amit Nyx Amarth tartogatna neki?
– Akkor nem tehetek mást. – sóhajtott fel a sötétbarna hajú tündér – egy ideje kapok leveleket Eel gárdájától, hogy találkozni szeretnének veled. Ezt persze eddig a te érdekedben nem hoztam fel.
Nox döbbenten mérte fel a nőt. Elhallgatott előle egy ilyen fontos dolgot! Még ha valóban ő miatta is tette, a levelek megillették. Határozottabban nézte a továbbiakban.
– Láthatnám ezeket a leveleket?
– Természetesen majd elküldöm neked őket. – itt elhallgatott, mérlegelte a lehetőségeket. – Úgy gondolom, hogy egy találkozót egy közelebbi ponton kijelölhetnénk. Ott találkozhatsz a küldönccel és utána még mindig meggondolhatod magad a vissza utazásról.
– Itt gondolom nem lehetséges.
Minerva megrázta a fejét.
– Sajnálom de a törvényeinken nem változtathatok. A városba lépés engedélyezése hosszú procedúra lenne ahhoz képest, milyen rövid találkozóról van szó. Nem mellesleg majd a levélben láthatod, hogy az úr már kijelölt egy helyet.
– Az úr neve pedig.... – Minerva széles mosollyal közölte, hogy az illető a Szikrázó gárda tagja, Miiko jobbkeze. Mire kimondta a nevét, Nox szíve már hevesen dobogott. A pupillája kitágult, egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. A mátriárka figyelmét nem kerülte el egyik reakció sem. Tudta, hogy a félvér bármennyire is akart most visszavonulót fújni, bármennyire is kívánt határozottnak tűnni ő előtte, a mostani beszélgetést megnyerte. Az a naiv, ártatlan érzelem amely a férfihoz húzta felülkerekedett minden megfontoltságán. Minerva megdöntötte a fejét, mosolya szolidabbá szelídült, mint mikor egy anya vár türelmesen az eltévedt gyermekére. Nox megrezzent mikor felfogta, hogy túl sokáig időzött a gondolataiban. Jobbját lassan emelte a szívéhez, zavartan tartva a pillantást bólintott.
– Mikor és hova kellene mennem?
– Te csak várj a jelzésemre. Az elkövetkezendő napokban mindent elintézek a számodra. Elvégre, ez az én dolgom. A vendégem vagy.