REVERIE

15. Lehulló álarc

Még négy nap volt hátra, míg Leiftan és Ewelein visszatér a Jade szigetekről, ez pedig folyamatosan, mint egy vészjósló alabárd lebegett Nox feje fölött. Nem beszélve arról, hogy mióta Ezarelt is beavatta az igazságba, az elf aggodalma társuk miatt is csak erősítette a terhet a félvér vállán. Éppen emiatt döntöttek úgy, hogy utána néznek Eel korábbi vezetőjének. Mivel manapság senki nem tudott a férfiról semmit, így Nevra segítségével összekaparták az utolsó nyomokat s vakon nekilódultak. Jobban mondva a félvér így tervezte, de az elf kikötötte, hogy egyrészt a nővel tart, másrészt pontos útitervet készítenek, már csak a szűkös határidőre való tekintettel is. Így jutottak el Lerhha erdőkkel teli területére. A lány semmivel nem tudta összehasonlítani az elé táruló látványt. Előző éjszaka érkeztek meg s Ez tanácsára kihasználták az egyik elhagyott őr otthont s ott vertek tanyát. A fakunyhó szűkös volt s csak a legfontosabbakat biztosította a számukra, de így is elégedetten fogadták, lévén a reggeli órákban úgyis tovább haladnak. Első pillanatban talán zavarba illő helyzetnek vélte az egészet, ám mielőtt ezt az elf is észrevehette volna, emlékeztette magát, hogy már Balenviában is a nyomozások alatt egy szállóhelyen tartózkodtak, nem beszélve arról, hogy az ügyük jelenleg prioritást élvezet. Ennek ellenére a félvér bevallotta magának, hogy az elf bizalma nagyon is imponált a számára. Jelenleg, mikor mindenki hazugságot keresett az igazságban, nem sokan hittek feltétel nélkül a szavában. Mielőtt azonban bármikor is kellemetlen vagy kényes helyzet állt volna elő, Ezarel intézkedett a továbbiakról s előhúzta szarkasztikus megjegyzéseit azonnal kibillentve a fiatalt.
A reggel eljövetelével Nox derékra dobott karokkal figyelte a fehér lombú, magas fákat, a havat ami befedte teljesen a tájat s mégsem lehetett hideget érezni, nem lehetett ráhúzni azt amit a fiatal nő életében megismert. Külsőleg minden klappolt, de a télnek jele sem volt. Az idő kellemesen melengette őket, a szellő aprón fújdogált csak. Melegebb időjárás uralkodott itt, mint jelenleg Eel területén. Mély levegőt vett, csak ezután emelte szürkés pillantását a mögötte tollászkodó férfira.
- Mondtam, hogy segítek.
- Nincs szükségem rá. Már bemutattad az este, hogy mennyit ér a segítséged.
Nyögött Ezarel a csomag alatt amit végre nagy erőfitogtatással tudott csak lezárni. Arcán az öröm széles skálája uralkodott. Nox csüggedten sandított a csomagra.
- Megmondtam, hogy nem értek ezekhez még ennyire. Egyébként is te mondtad, hogy így csináljam!
- Milyen vétek is volt tőlem!
Az elf magához intette a félvért az ajtóból, azzal a markába dobta lendülettel az táskát. Nox megingott a hirtelen súlytól egy pillanatra, egyik szemöldökét felvonva méregette hitetlenül az elfet.
- Mit tettél ebbe?
- Semmit ami eddig nem volt benne.
Vont vállat apró rosszat sejtető somollyal a férfi míg arrébb tolta a tollászkodó nőt s végre kilépet a faházból.
- Az a baj, hogy pont emiatt a tekintett miatt nem tudok hinni neked.
- Egyéni szociális probléma!
Ezarel arcáról a mosoly nem hagyott alább. Élvezte ezt, Nox pedig nem tudta nem észrevenni. Aprót fújva húzta be maga után az ajtót, elengedve a kilincset lépett tovább. Nem maradt le nagyon az elftől s Ezarel minden apró kötekedése ellenére úgy tűnt figyelmesen lassított, mikor a másik mégis lelassult.
Körülbelül egy másfél órás séta után a félvér hangosan állapította meg, hogy nehezebb sétálni ebben a fehér kupacban, mint előre gondolta volna. Ezarel ekkor tájékoztatta arról, mintsem félúton megemlítve, hogy Nox minél jobban erőlködik, annál nehezebbé válik majd a gyalogolás is. Apró csipkelődések közepette változott meg a hangulat körülöttük s az aggodalmaik ellenére a végén mindketten nevetéssel zárták a társalgást. Kicsit elszakadtak mindattól a súlytól amit ismertek, a jövőtől ami mindennel csak tárt karokkal nem várta őket. Több fordulat s legalább tizenöt kilométer után szünetet tartottak. Ezarel hozzászokott a sétához a gyógynövény gyűjtögetések alatt, Nox viszont ritkán tett meg ilyen távot megállás nélkül. Az egyik szürke, kidőlt fatörzset vette célba, lehuppant rá s a csomagját maga mellé helyezve a földre, elkezdte a vádliját nyomkodni.
- Ennyire nem bírod?
- Reggel óta megyünk....csak tíz percet kérek. - sóhajtott fel a félvér.
- Tíz, sem több, sem kevesebb.
Ezarel szemforgatás közepette sétált oda a fiatalhoz s ült le mellé.
- Van kenőcsöm rá ha gondolod.
- Csak picit fáj, hamar elmúlik. - a szava nem, a pillantása azonban megköszönte az apró figyelmességet. Azt azonban nem vette észre, hogy ezek az apró gesztusok, hogyan érintik mostanában az elfet.
- Ne értsd félre, csak azt szeretném, hogy időben megjárjuk az utat.
- Tudom, tudom, nem kell emiatt aggódnod.
- Mit gondolsz... miért csinálja mindezt Leiftan?
Ezarel hirtelen feltett kérdése kizökkentette a fiatalt. Egy pillanatra elmerengve nézett maga elé, próbált válaszokat találni. Miért is?
- Nem tudom mi a konkrét célja. Azt viszont igen, hogy megölték a szeretteit, azokat akik felnevelték. Megfogadta, hogy bosszút áll miattuk.
Nox tördelte a kezét. Leiftan annak idején maga mesélt ezekről az érzésekről a számára. Annyira szomorúan, haragosan s valahol gyengéden.....
- De nem tudom, hogy ez igaz e. Leiftan hazudott nekem is sok mindenben. - tette még hozzá Nox.
- Ezért ölhette meg Nyx Amarthot? Habár Amarth úr katona volt egy időben, de, hogy ilyet tegyen.... nehéz elképzelnem.
- Ti is tetettek már olyat Miiko kérésére amit megbántatok.
Ezarel megilletődött majd lesütötte a szemét. Habár sosem lett volna képes ölni, szegről-végről igaznak bizonyult a kijelentés. Beletúrt kék tincseibe, hátrahúzva a frufruját egy pillanatra.
- Remélem választ találunk most.
- Én is. - tette Nox az elf vállára a kezét apró mosollyal. Azzal leengedte a lábát s nem olyan fitten, de felpattant - Messze vagyunk még?
- Látod azt a szobrot ott?
- Aham..
- Nox...balra.
- Mondtam, hogy látom!
A lány felnevetett az elf apatikus pillantásán azonban ez mit sem segített. Lábbra állt ő is.
- Arra felé készült az utolsó feljegyzés. Ott körbenézünk, majd a környéken és akkor reméljük a nyomára bukkanunk.
- Hát, akkor kezdjünk is bele.