REVERIE

20. Fagyos karmok

Króm még mindig kelletlenül morogva haladt a hideg széllel szemben. Mögötte a két nő határozottan követte őt. Már felvértezték szívüket a viszont találkozás miatt, nem is tehettek volna mást. Ha kezdetlegesen a sidhe aggódott is volna barátnéja miatt, mára csak halovány foltja maradt meg.
- Fogalmatok sincs, hogy mibe rángattok bele!
Króm hangosabban mordult, mire Hirig hűvösen mérte fel. A farkas megrezzent, még a szőr is felállt azonmód a hátán.
- Nem harcolni jöttünk. Nem Eel képviseletében vagyunk.
Rázta meg a fejét Nox. Már hozzászokott az áruláshoz, már amennyire egy ilyen dologhoz lehetett. Az, hogy Króm is megtette... inkább csak elszomorította, mint felrázta volna.
- Szerinted ez érdekelni fogja?
Hirig felhorkantott a fiatal tündér kérdésén.
- Látszik, hogy mennyire ismered.
Nox halk sóhajt követve előzte meg a kialakuló vitát.
- Messze vagyunk még?
- Fel a dombra, onnan már látjuk a romokat.
- Romokat? - illetődött meg Nox, a farkas pedig csak rábólintott. Hirig arcán ezzel szemben széles mosoly terült el.
- A barlanghoz képest haladás. Ez a környék nem túlzottan felkapott, de valamivel szem előtt van. Sosem kerestük volna itt.... ha pedig mégis, arról gondolom Króm gondoskodott.
Az említett megforgatta a szemét. Nem telt sok időbe, mire ténylegesen elértek ahhoz a részhez. A domb másik oldala hirtelen mélyült el, egy völgyet mutatva az arra járóknak. Annak alján valóban ott állt a régi kastély romjai. Kirajzolódott a megmaradt két épp torony, az ők alattuk elterülő masszív kövekből épült fal. Az már kevésbé maradt meg jó állapotában. A lyukak, a hiányok egy rettegett csatáról árulkodtak. Valami olyanról, ami a jelenlévőknek nem mondott semmit. Óvatosan ereszkedtek alá, figyelve arra, hogy a lehető legkisebb mértékben ázzon át a ruhájuk a hó miatt. Lassan haladtak, nehezen léptek a térdig érő hóban, kapaszkodónak pedig azokat a kopár sötétbarna fákat használták, melyek elvétve akadtak az útjuk alatt. A szél felkavarta a puha havat, a dér megcsípte az arcukat. Nox szívesen gyönyörködött volna a kontrasztos színekben pompázó tájban, a fehér hótakarón, az egyre inkább fakuló égben, a hideg azonban olyan erővel ragadta magával, hogy minden figyelmét a kitartásához hasznosította fel. Nem volt ideje gondolkodni azokon a lépéseken sem, amiken az ide való út folyamán. Az érzéseken, amelyekkel szembe kell kerülnie a daemonnal való találkozásnál, az esetleges elutasításon, amitől a nővére élete függhet. Mert egy dolgot biztosan tudott az előző napok után, szükségük van Leiftan erejére is.

A romok között ha a hidegtől nem is, a széltől védve lettek. Nox nem tudta elképzelni, hogyan lehetne ilyen környezet mellett elrejteni egy hadsereget, de mivel Hirig magabiztosan követte Krómot , nem adott hangot a kételyeinek. Az ódon falakról valahol még lógtak a szakadt függöny maradványok, amelyeket a hó próbált kevés sikerrel szebbé tenni. Átölelte magát, míg haladtak. A helytől kirázta a hideg, holott távolról igen csodásnak találta. Hirig mondata térítette vissza a figyelmét, rápillantott.
- Nincs itt semmi, nem kell aggódnod.
- Nem aggódom, de kiráz a hideg ettől a helytől és nem az idő miatt.
- Nem csodálom. Csak menjünk túl amennyire lehet. - morogta Króm elöl dideregve.
- Azt mondtad ide kell jönnünk.
Hirig felvont fejjel, sokat ígérő pillantással méregette a farkast, aki azonban nagyon jól tudta, hogy nem válna ínyére az, amit a sidhe neki tartogat. Halkan sóhajtott, megtorpant.
- Igen azt mondtam.
Azzal rácsapott oldalt a fal egy kiemelt részére. A hó finoman hullott alá, egy szimbólum rajzolódott ki a rideg kövön. Sötét vörössel, mintha vér lenne. Nox szíve nagyot dobbant, ám meg sem hallotta a morajlástól amit a padlók mozgása okozott. A nyirkos, több helyen rossz állapotban lévő hajóparketta életre kelve járt kör- körös táncot a maga síkjában, mígnem azt megunva változtatott a helyzetén. Nem messze mögöttük egy lejáró nyílt meg és kövekbe vájt lépcsősorra engedett láttatni.
- Sok mindent láttam, de a tündérek mágiája néha a mai napig meglep. -
Hirignek tetszett, amit látott.
- Itt le kell majd mennetek. - bökött előre Króm .
- Nem, velünk kell jönnöd. - rázta meg a fejét a sidhe.
- Nem gondolod, hogy mutatkozom, miután ide hoztalak titeket!
Horkantott fel, ám ekkor Nox megérintette az alkarját, mire a fiatal farkas ráemelte szemét.
- Nem lesz baj. Maradj Hirig vagy mellettem. Nem harcolni jöttünk.
A farkas összeszorított fogakkal mérte fel a másikat. Hirig erre csak széles vigyort engedett meg, karját csípőjére dobva.
- Remélem nem gondoltad, hogy itt hagyunk a karmukban, miután végeztünk.
- Hát, de? Elégé a tudomásomra hoztad, hogy járok, ha nem segítek.
- Az más.
Króm nem tudta, amit Nox igen. Barátosnéjuk családjába tartozott a farkas is. A családja pedig szent és sérthetetlen volt. Nem bántotta volna akkor sem, ha Króm nem vezeti ide őket. Az említett még mindig bizalmatlanul méregette őket, ám a túlvégről csizmák sarkának koppanásai visszhangoztak. A beszélgetésük véget ért s mindannyian felkészültek a találkozásra. Meglepetésükre két nő nézett fel a lejáróból. Nox biztos volt benne, hogy már találkozott velük, csak az nem rémlett a számára, hogy hol.
- Már várnak rátok.
Szólalt fel az idősebb, finom ráncokkal gazdagított asszony. Intett és vissza fordulva, a választ meg sem várva indult. A fiatalabb szorgalmasan követte és utánozta minden mozdulatát. A hármas egymásra pillantott, azzal Hirig vezetésével követték őket. Mikor a lépcső felénél jártak a padlózat a fejük fölött újra mozgásba lendült, a járat vége pedig becsukódott. Apró feszültség lebegett a fejük fölött. Innen nem fordulhattak vissza. Addig nem, míg valamely módon nem zárul le ez a találkozás. Egyikük sem szólalt meg. Élvezték a pillanatnyi csendet, amelyet csak a sarkak visszhangzó koppanása tőrt meg. A lépcsők hamarosan eltűntek és már csak vízszintesen haladtak tovább egy egészen nagy csarnokig. Ott egy zömök férfi állt karba font karokkal, állig páncélban, arcát bőrmaszkkal fedve. Króm azonnal felismerte, magában pedig már azért rimánkodott, hogy minél hamarabb eltűnjön innen. Ashkore jobbkeze nem az eszéről volt ismeretes, de fizikai ereje vetekedett tán még Eel legjobbjaival is. Gyűlölete a gárda iránt pedig tökéletes vérebbé tette Ashkore számára. Az, hogy ő volt jelen, nem sok jóval kecsegtetett. A copfos férfi megállította az idősebb asszonyt kinyújtott karjával, mire a nő tiszteletteljesen pillantott felé.
- Hova viszed a behatolóakat? - hangját egy reszelőhöz lehetett hasonlítani, mély tónusa mellett pedig apró tájszólást használt.
- Nem azok uram. Leiftan kívánja látni őket, a vendégeinek nevezte az idegeneket.
- Ashkore felé lett ez jelezve?
- Nekem felé nincs kötelezettségem.- az idős asszony mérhetetlen türelemmel viselte el a férfi pillantását. Nem félt, nem tartott egy olyan alaktól, akitől oly sokan. Chrome bolondnak titulálta, míg Hirig pontosan tudta, hogy az idős nő mögött levő tapasztalat volt a valódi magyarázat. Egy olyan életút, amit ők tán meg sem értenének. A farkas kivételesen lesütött szemmel, míg Hirig felvont szemöldökkel mérte fel az idegent. A megérzése azt súgta, hogy ez a férfi hozta oda azt a sérült Seeraphynt. Az ereje megvolt hozzá és ha Leiftan nem támaszkodott rá, akkor csak Ashkore maradt összekötőnek. Króm mindent tagadott, de ahogyan végig nézett rajtuk, biztos volt abban, hogy a farkast jóval több mindenből hagyták ki, mint eleinte tervezték. Hirig lassan úgy helyezkedett, hogy a félvér és a góliát közé kerüljön, így biccentett a maszkos felé, majd széles, szemtelen mosolyra húzta az ajkát.
- Króm és én maradunk. A hölgyet kísérjétek tovább a vezetőtökhöz. - biccentett az idegen asszonyság felé, aki habár nem adta beleegyezését a felvetésbe, mégis ehhez mérten lépett tovább. Nox összevont szemöldökkel, némán kérdezte vissza barátja felé, aki csak intett rá. Úgy is lett, ahogy kérte. Az idegen félreállt s habár szemével végig követte a fél seeraphyn távozását, nem avatkozott közbe. Mikor eltűntek az ajtó mögött, léptük pedig elhalkult, Króm a helyiség legtávolabbi részére száműzte magát. Minél messzebb a sárkány követőjétől. Hirig figyelmét nem kerülte el, de jelenleg másra akart koncentrálni. Karba fonta a kezét, felvonta a fejét.
- Még nem találkoztunk úgy vélem.
- A híred megelőzött. Az árny aki falvakat pusztít el. - érkezett a válasz s Hirig azon kapta magát, hogy a férfi nagy veszélyt sejtető és vigyorgó szempárját figyeli.