REVERIE

11. Gyászének

Fél év. Fél éve került át Eel gárdájából a Seeraphynekhez. Amennyire várta eleinte, annyira ódzkodott az utolsó időszakban már az utcán való megjelenéstől is. Mégis, ha most az Orákulum megkérdezné őt, hogy vissza állítaná e az időt, nemet mondana. Az ősi faj leszármazottai között találta meg a múltja fontos darabjait. Az okokat, amelyek eddig elhallgatva maradtak előtte. S habár Nox mindvégig megpróbált átnézni ezeken, a történtek ezt nem engedték neki tovább.
A félvér próbált magához térni, de csak az üresség járta át. Nem zavarta a koszos és nyirkos fala a helyiségnek, sem az, ahogyan az Arkok kapitánya, Verum őt méregette. Zöld szemei rá villantak, a lány kiolvasta belőlük a gondolatait. Gyilkosnak tartja, s nem csak ő, hanem az egész fajtája. A fiatal mégsem érzet emiatt haragot. Valójában hasonlóan vélekedett, mintha ő lenne Nyx Amarth gyilkosa. Nem, nem mintha..... valóban ő lett a férfi gyilkosa.
A hosszú, szőke hajú katona azt kérte, hogy Nox idézze fel az eseményeket, noha a lány pont azon volt, hogy felejtsen. Sikertelenül. Minden apró rezdülés, pillanat a retinájába égett. Nyx szürke szempárja, amelyet a végén bocsánatkérően emelt az a félvér irányába. Nox ujjai megremegtek az emlékre, gyengén próbálta elpalástolni ezt az ölében tartott kezei játékával. Az egyik Seeraphyn őr megvetően csapott mellé az asztalra. A lány megrezzent, ösztönösen elhúzódott. Orgona illat kezdett terjedni a helyiségben, mialatt a koszos, fehér szárnyak összecsukódtak mögötte. Elfogyott minden ereje. Nem tudott tovább harcolni, tovább úgy tenni, mintha minden rendben lenne körülötte. A kapitány megemelte a kezét jelezvén, hogy fejezzék be. A teremben a férfi gyászolt a legjobban, mégis türtőztette magát. Határokat tartott a félvérrel szemben. Végül csupán kiküldte tömör szavakkal ellátva a kíséretét. Ők nehezen, de követték a parancsokat. Nox lassan emelte szemét a csukódó ajtóra. Akaratlanul is elképzelte, vajon mi járhat a fejükben. Elvégre, ha egy olyan férfit megölt, mint a volt Parancsnokuk, akkor a kapitány sem lehet biztonságban......
Hirtelen rezzent meg mikor Verum a látómezejébe tette magát. Nyugodtságot színlelt, a kezét a lány fele emelve ragadta karon. Halk szisszenés lett a válasz.
- Bántottak téged. Aki ezt tette pedig bizonyosan nem Nyx volt. Mi történt Weiss?
A kérdezett nem válaszolt. A hallgatásra a kapitány elégedetlenül sóhajtott fel. Elengedte, helyet foglalt a vele szemben lévő széken. Nox nem érzékelte az időt, de hálás volt amiért Verum hagyta, hogy a lány rendezze a bensőjében lévő káoszt.
- Találkozóra hívtak, én pedig elmentem. Nyx követett...... - a kezét remegve szorította össze. Az események gyorsan, villanásokként törtek a felszínre. - Megérezte a veszélyt ezért védő mágiát bocsátott rám. Ez elszívta az ereje nagyját.... nem tudta magát megvédeni. Nem tudtam megvédeni.
Verum vonásai megváltoztak. Elfogadta a választ s látva, ahogyan a lány érzései kiütköztek vonásaira, nem is kételkedett szavahihetőségükben. A félvér szörnyen nézett ki, ám közel sem volt ahhoz, ahogy érezte magát. A férfi egy hivatalos íratott tett a közöttük levő asztalra. A hivatalos pecsétet ismerte fel elsőnek. Értetlenül emelte felé szürke szemét. Verum kapitány ujjai élesen koppantak az asztallapon.
- Figyelmeztettem rá őt, hogy már azért pletykálni kezdtek, mert engedélyezte, hogy nála kapj szállást. Mivel úrhölgy nincs a háznál jelenleg, ez egy nő uralta vidéken igen csak rossz szájízt ad. Tudtam mennyire szerette a feleségét és a lányát, emiatt pedig eszembe sem jutott az igazság. - nagy sóhajt hallatott, közelebb hajolva gyanúsítottjához halkította le szavait- Nox Weiss, vagyis Nox Amarth, ebben az iratban Nyx Amarth elismerte azt, hogy a leánya vagy, így az egyik örököse.
A lány könnyekbe tört ki, ezt leplezve temette az arcát a keze takarásába. A válla heves mozgását a tenyerével enyhítette. A férfi nem zavarta meg a gyászt, hagyta, hogy végre kikerüljön az összes feszültség amit eddig a másik magában tartott. Pont ez a látvány volt az, ami miatt tudta, hogy valaki más felelős régi mentora haláláért. Bizonyítékot várt, ím megkapta.
- Eel Gárdájával felvettem a kapcsolatot. Nemesis Amarth, az Abszint gárda tagja haza fog térni a temetésre. A gárdával való egyeztetés után úgy döntött a Mátriárka, hogy a temetés után kiadnak Eel Gárdájának.
A lány erre lejjebb vonta sápadt ujjait a szeméről. Hitetlenkedve méregette a férfit.
- De.... bűnös vagyok....
- Szerettem volna azt hinni én is, ám az igazság az, hogy nem vagy. - rázta meg a hosszú, szőke hajú férfi a fejét. - Természetesen az átlag polgárok nem látják azt amit én, nem tudják, amit én. Ha bűnös kívánsz lenni a lelked enyhítése miatt, hát az ő tekintetükben lehetsz az. Visszatérve a nyilatkozatra, mint örökös, lakhatsz továbbra is az Amarth házban. Jogod van hozzá.
- Ki tud még a nyilatkozatról?
- Az öreg Arthan és én. Nyx.... Amarth úr azt is kikötötte, hogy téged értesítselek elsőnek.
- Önnél van?
Mythras felvonta a szemöldökét mialatt kivette a baljára kötött palást alól a pergament. Fehér zsineggel volt átkötve, rajta még bontatlan, lila viasz pecsét a család anagrammájával. A férfi vonakodva adta át az irományt, a fiatal ezzel ellentétesen vette át. Egy rövid szünet után bontotta fel még megremegő ujjakkal a pecsétet s olvasott bele a szövegbe. Összevont szemöldökkel méregette a számára ismeretlennek tűnő megjegyzéseket, hivatkozásokat. Nox beleharapott az ajkába. Arcán még fel sem száradtak a könnyek, már ismételten gyülekezni kezdtek. Hirtelen mély levegőt véve fordított a papíros fogásán, majd félbetépte azt. Mythras döbbenten kapott a lány felé, ám az a könnyeivel küszködve dőlt hátrébb s egy ismételt mozdulattal tépte még kisebb darabokra. A legvégén lecsapta a cetliket az asztalra, míg most a sírástól bepirosodott szempárját a férfira emelte.
- Nem ismerem a törvényeiteket, de úgy vélem ebben az állapotban ez a nyilatkozat se nem jogerős, se nem létezik immáron.
- Ez egy ajándék volt tőle.... az életet jelentette volna a számodra.
- De, milyen áron? Bűnös vagyok Kapitány. Ez ezen nem változtat.
A pillanatnyi hév suttogásba váltott át. A sírás habár már nem tört felszínre ismételten, de a melankólia nem tűnt tova. A fiatal lány valóban gyászolt, valóban nem tudta, mi lesz a következő lépése. Egyetlen egy dologban volt biztos. Ebben a fél évben elégé megismerte a Seeraphynokat, hogy tudja, Nyx Amarth végakarata milyen következményekkel járt volna. Nem kellett sokat gondolkodnia azon sem, hogy ez, hogy érintette volna újonnan kapott nővérét. Nem fogadhatta el az apja ajándékát, mert az, a család megalázottságát jelentette volna.
- Most.... mi lesz?
- Nem követtél el semmit. Még itt maradsz, utána hazaviszlek Arthanhoz. Amíg bent kell maradnod viszont nem fogadhatsz senkit. Még a Mátriárkát sem.
Nox elengedte a papírdarabokat. Mythras azonban mielőtt távozott volna, magához vette azt. Tudni akarta pontosan mi történt. Miért sietett annyira oda a mentora? Miért voltak egy ennyire kieső területen?