REVERIE

16. Csak az Övé

Leiftan felszisszent, elmosolyodott ahogyan a fekete tollakból kicsordult a vére.
- Ezt nem Nyxtől tanultad...
- Ezt nem....
- Azt hiszed megtudsz ölni Nox?
- Nem..... azt akarom, hogy higgyenek nekem.

A daemon hosszan figyelte meg a lány mozzanatait. A pengét görcsösen tartó mégis megremegő ujjakat, az ezüstszín íriszben megjelenő félelmet. Nox határozottnak akart tűnni, de egy olyan férfit, aki mindig tudta mit mondjon, nem tudott becsapni.
- Az apádat bosszulod meg?
A világos arcon egy félmosoly jelent meg, halkan szisszenve, ahogy a félvér reagált a kérdésre.
- Én nem te vagyok Leiftan.... nem élvezem ezt! Segítenem kell a nővéremnek de senki nem fog hinni nekem, ha te kinyitod a szád! A hazugságaid túl könnyen fertőznek meg mindenkit!
Nox egy pillanatra habozott, a tündér pedig ezt használta ki ellenne. Megragadva erősen a félvér kézfejét, rántotta ki fekete szárnyából a fekete pengét. Felmordult, a fájdalom hirtelen élénkséggel tódult végig a testén. Fordított a lányon, azonban mielőtt elvehette volna a pengét, az hamuvá vált a félvér kezében. Nox észrevette a hibáját, óvatosabbá vált.
- Ne játssz ellenem, nem akarlak bántani.
Suttogta a hosszabb fülbe. Tompa mégis valahol parancsoló hangnemére a karja szorításában fogva tartott test megremegett.
- És mindenki mást igen?
Nem érkezett válasz, de nem is vált szükségessé. Mindketten tudták, hogy igen. Bárkit, aki Leiftan tervének útjában állt. Bárkit, aki megpróbálja megállítani a bosszúját. Az egyetlen kivételt megmondhatatlan okokból kifolyólag Nox jelentette. Ezt viszont nem kötötte a félvér orrára. Koncentrált, a szívverésük hangja nyugtatta le annyira, hogy régen használt mágiáját éppen csak elővegye. Halvány zöld fény mellett gyógyult be a vérző seb a fekete tollak között, még elegendő időt adva a számára, hogy visszavegye megszokott kinézetét. A test rándult a kezében, megtörve a csendet. Leiftan karja engedett, Nox pedig erőszakosabb lendülettel szabadult. Nem bukott orra, habár a férfi fél mosollyal már szinte várta. Halk sóhajt engedett, széttárta a kezeit. Senki nem vette észre őket. Nox haragja maga alá temette a félelmét. Megint a férfi állt nyerésre.
- Válaszért, választ.
Nox bizalmatlanul vonta össze a szemöldökét, beleharapott az alsó ajkába. Nem bízott a daemonban, de tudnia kellett hol van a nővére. Mély levegőt véve húzta ki magát, aprót biccentett.
- Legyen. Kezdem én. Hol van Nemesis?
- Fogalmam sincs. Utoljára úgy tudtam, hogy visszatért a Seeraphynekhez.
Leiftan látta a félvér arcán, hogy nem ezt a választ várta.
- Az igazat kell mondanod Leiftan. Ez így működik.
A férfi nem válaszolt, csak halvány mosollyal megdöntötte a fejét. Szórakozott a lányon, ő pedig ezt értette! Ugyanakkor.... Noxban megjelent az a gondolat, hogy mi van, ha tényleg igazat mond a daemon.
- Az én köröm jön. - Jelentette ki jelentőségteljesen, egy pillanatig azonban habozott a kérdést illetően. A logika azt kívánta, tudja meg, ki tanította a félvért a rejtett pengékre... a szíve azonban azt erőltette, hogy tudja meg, ki mert hozzáérni a lányhoz. Elkomorodott, amíg lecsitította benső érzelmeit s utat engedett a tiszta stratégiának.
- Ki tanította meg a pengék előhívását?
- Minerva mátriárka. Miért?
- Ez egy régi használata a mágiának. Akit megvágnak a pengével átmenetileg nem tudja irányítani a mágiáját. Te még gyenge vagy, ezért ki tudtam védeni és csak átmeneti problémát okoztál a számomra.
Hosszan meredtek egymásra és a pillanatnyi csend mindkettőjüket elvezetett valakihez. Egy olyan személyhez, aki úgy tűnt többet tudott mindkettejükről. Leiftan pillantása elárulta, hogy ha Nox a nővérét keresi, akkor a másik ajtón kellene kopogtatnia, a félvér pedig apró döbbenettel, de felfogta a néma üzenetet. Mielőtt a férfi ismételt kérdésnek vethette volna alá a lányt, Ezarel jelent meg amaz mögött. Karjával megragadta a félvér csuklóját s egy határozott mozdulattal rántotta maga mögé. Farkasszemet nézett a szőke hajú férfival, akinek nem tetszett az, amit a türkizes pillantásban látott.
- Jobb, ha megadod magad Leiftan, hamarosan itt lesznek a többiek is.
- Fogalmam sincs miről beszélsz... - halvány zavart mosollyal kezdett bele a játékába, de az elf csak megrázta a fejét.
- Tudom mi vagy Daemon! Tudom mit tettél.
A zöld szempárból eltűnt a zavar és érzelemmentesen nézett át a másik férfi válla fölött. Nox őt fürkészte, de az egyik keze ott pihent az elf vállán. Kellemetlen... gondolta Leiftan, míg megdöntötte a fejét. Vegyes érzések uralták, mióta csak visszaérkezett s nem tudott ez ellen mit tenni. Ha Nox a közelben volt, mindig elő törtek a legmélyebb zugokból is. Érezhető feszültséggel telt meg a légkör, a világ pedig mintha elcsendesedett volna csakis a helyzet drámai fokozására. Az elf kitartóan állta a sarat, mögötte a félvér azonban látta ahogyan a daemon őket méregeti. Amint zöld szemeiből eltűnik a fény s csupán ridegen tapasztja rájuk, ahogyan a férfi álla megfeszül a benne uralkodó indulatoktól. Mert ezt Ezarel nem vehette észre, de Nox látta. Azt viszont ő sem tudta, hogy Leiftan latolgatja az esélyeit. Csak akkor menekül s dobja el a tökéletes álcáját, ha nincs más lehetősége. Ezarellel könnyedén elbánna, de ha megjelenik Valkyon, Nevra és a pereputty, akkor az már több bonyodalmat okozhat. Főleg mert habár a szárnyát meggyógyította, de azt már nem kötötte a lány orrára, hogy az erejében érezte a pillanatnyi fennakadást. Döntött. Ehhez mérten pedig kihúzta magát, nyakát megroppantotta s habár nem változtatott az alakján, a nyomás érezhetően erősebb lett. A fél seeraphyn tudta, hogy az elfnek nem lenne semmi esélye, emiatt hátrált pár lépést, ám a szürke szempárját nem vette le a daemonról. Még nem végeztek..... időt kellene nyernie, mind Ezarel, mind a saját élete miatt. Nox kitárta maga mellé két kezét, azokban pedig hirtelen pár fényes villanás mellett jelent meg a két fekete pengéjű tör ismételten. Csak még egy kis időt..... ennyit kell nyernie.