REVERIE

14. Banshee vágyodó szíve

Mikor Nemesis elfogadta a mátriárka segítségét, csak abba gondolt bele, hogy elég erőt szerez a nő által ahhoz, hogy túllendüljön az érzelmein s lezárja azokat. Az idősebb tündér csak egy híd az áhított lehetőségek felé amik szükségesek a bosszújához. Mert elvettek mindent tőle amit igazán fontosnak tartott. Belegondolni, hogy azóta becsapták mióta megszületett.... beletaszították a legsötétebb érzések közé. Azonban ezek a karmok nem kötötték többé gúzsba. Tüzet szítottak a lelkében, olyat amelyet nem lehet egyszerűen kioltani s minden ehhez hasonlatos próbálkozás csupán olaj a lángokra.
- Most próbáld meg még egyszer.
Minerva hangja mélyen csendült a hatalmas helyiségben ahová vitte Nemesist. A ridegség, a határozott parancs amivel közölte mindezt már nem lepte meg a fiatal seeraphynt. Az sokkal inkább, hogy volt képes a nő ennyi éven át maszkban élni mások előtt. Nemesis előre pillantott, a hűvös kő asztalon egy apró egérhez hasonló familiáris volt elkábítva. Ha szenvedett is, azt némán tette.
- Gyerünk Nemesis, így nem jutunk előrébb. Minél többet használod a képességed ezen oldalát, annál inkább gyengül a rád rakott rontás.
Lehetett abban valami amit a nő állított. Mióta eljött vele s a szokatlan kiképzésében vesz részt, a látását vissza kapta. Napról-napra tisztult a világa. Újjászületett holott sosem gondolta volna, hogy ez lehetséges. Mikor Minerva nem figyelte, vagy a lelke nem háborgott annyira, gyermeki csodálattal mérte fel a környezetét. Az itt uralkodó hűvös színeket, a szikla pontos kinézetét, a textúráját amire eddig nem tudott volna pontos leírást adni. A vizet amely csobogott a bal sarkon pár kivájt kőzetből, az elvétve észrevehető gazt amely megpróbált ezen a zord élőhelyen is túlélni. Minden szín ami párosult a már ismert hangokkal, tapintásokkal egyfajta hitetlenséget adott neki. Mégis, hogy hagyhatta ki eddig mindezt? Az idősebb seeraphyn betartotta az ígéretét, most Nemesisen volt a sor.
Lehunyta a szemét, koncentrált. Érezte ahogyan a vére felpezsdült, ahogy a testében végig futott valami kellemes forróság, míg egy érzés folyamatosan növekedett mellé. Képtelenségnek vélte szavakba önteni s mégis élvezettel fogadta. Az indulat erősítette az igazságérzetét. Mindazt amiben hitt. Szinte öntudatlanul mozgatta meg jobbján ujjait, azzal finoman húzta végig a begyeket az élőlény selymes szőrén. A mozdulatot vérvörös csíkok követték hűségesen, a bejárt út alatt pedig az apró test többször is megrázkódott. A tündér egyfajta vonzást érzett folyamatosan. Ez pedig arra késztette, hogy bele sem gondolva ismételte meg az előzőeket újra-újra. Nemesis szeme mindegyik után egyre erősebben nyerte vissza a színét. Élénk, mély-rózsaszín szempár, amiben vissza költözött az élet fénye annak ellenére amit éppen tett. Eddig finom vonásai erősebbé váltak, világos bőrén a nyakától kifelé hasonlóan ágaztak el a szeméig a vöröses vonalak. Egy utolsó érintés, az eddig némán szenvedő apró test pedig hirtelen ernyedt el. Nemesis fel sem fogva a tettét vonta fel kezét, vizsgálta meg a külső-belső részét kezének. Mindenhol mintákat formáltak, mint egy újfajta tetoválás amely a szívének ritmusára pulzált fel. Ez volt az az erő, az a nyomás amit eddig keresett. Az arca felragyogott, széles, büszke vigyorral fordult a mátriárka felé. Az elégedetten bólintott a látottakra. Egy köböl vájt alkalmatosság trónolt, mintha csak saját birodalma lenne. Kézfejével könnyedén megtartotta az állát, csupán egyik lábát emelte át a másikra. Változtatott a súly elosztásán. A seeraphyn kisugárzása határozott volt, még ezekkel a szörnyű gondolatokkal is roppant nemesi és nőies. A bábját figyelte, annak tudatlan boldogságát. A külsejét amely fokozatosan változott meg az apró próbálkozásokkal. Lebbenő, durvább haját, mély pink szemét, sápadtabb bőrét. A szeme alatti sötét karikákat, az ujj begyektől induló, kézfejéig fokozatosan elhalványodó sötétedését a bőrnek. Ő teremtette. Kinyitotta, mint Pandora szelencéjét és használni is akarta hamarosan. Nemesis Amarth egy aduász volt a kezében. Elégedettséggel töltötte, hogy minden a tervei szerint haladt, az meg főleg, hogy az ostoba Nyx Amarth a végén feláldozta magát s esélyt adott a mátriárkának arra, hogy megtalálja Nemesist. Megrázta a fejét olyan gondolatokkal tarkítva, minthogy "Ostoba férfi". Lehunyta a szemét megunva az elemzést. Már nem kell sok idő ahhoz, hogy rátehesse a kezét a kristály erejére. Átkozottá teszi és elveszi a hatalmát. Nem uralni akarja Eldaryat, annál sokkal magasztosabb cél lobog a szeme előtt. A nép élére áll s megbosszulja mindazt amit a tündérekkel tettek. Azok, akik pedig elárulták őt vagy a faj érdekeit, megbünteti. Korlátozza a maana áramlást, anyja és halálhozója lesz egyszerre mindenkinek. Mert belehalnak maguktól az ostobák. A gondolatokra kellemes sóhaj hagyta el az ajkát. Olyan hosszú ideje várt erre. A családjából ő lesz az, aki be is tudja teljesíteni létük értelmét.
Komótos mozdulattal állt fel. Intett a fiatal felé, de nem állt meg.
- Gyakorolj, élvezd ki képességeid új formáját. Később találkozunk.
Nemesis pedig bő bólintással egyezett bele.