REVERIE

18. Hekaté

Az utazás aránylag hosszúra nyúlt. Ennek oka pedig leginkább az időjárásnak és annak volt köszönhető, hogy szokatlan csend telepedett a két nő közé. Nox végig az apja naplóját bújta, néha-néha meginogva az olvasottaktól. Hirig ezt az elhatározottságot tiszteletben tartotta. Nem láthatta pontosan, hogy barátnéja mikor is nőtt fel az itt töltött idő alatt, ám a változást nem tudta nem észrevenni. Ha a helyzetük más lenne.... Hamar be kellett látnia, hogy a "ha" jelenleg olyan kiváltságos gondolat, aminek nem szentelhetett időt. Fogalma sem volt arról, hogyan segítsen Noxnak előidézni az Orákulumot. A tudás birtokában hamarabb vette volna át ezt a feladatott, mintsem kockáztassanak.
Kitámasztva az állát pillantott ki a kocsiból. Hatalmas fehér pelyhek hullottak alá, legalább olyan nagyok, mint a tenyere! A földet már beborította a tiszta fehér hó. Olyan sok, amelyet a saját világában már rég nem láthatott. Az úton a kocsi fakereke egy pár csíkot húzott maga után, két oldalt pedig lombtalan fák garmadája kísérte őket az útjukon. A távolban egy szokatlan tavat vett észre. Szinte fekete színében sötétkéken hullámzott a még be nem fagyott víz. Elnyelte a hófehér pelyheket, mintha sosem lettek volna, míg tetején nem tündökölt a táj tükörképe. A legtöbbeken eltántorított volna a látványa, annak szimbolikussága miatt, Hirig azonban csak mély sóhajt hallatott. Ez lett az a pont, amikor társnéja összecsukta a naplót s ő neki szentelte a figyelmét.
- Már nem vagyunk messze.
- Találtál valamit?
Hirig figyelmét nem kerülte el az, ahogyan a félvér az alsó ajkába harapott. Hát persze, hogy talált valamit. A kérdés jelenleg csak annyit jelentett, hogy ezt meg is kívánja e osztani ő vele. A karamellszín arcon a vonások meglágyultak.
- Nox, senki nem sietett.
- Tudod jól, hogy nincs választásom.
- Mindig van választásod.
Az orgona hajú nő megrázta fejét. A most fénytől ezüstszín pillantása az ölében fekvő bőrkötetet simogatta.
- Nincs. Megfogadtam, hogy nem engedem, hogy többen meghalljanak miattam.... megakarom menteni a nővéremet. Csak még nem tudom, hogy, hogyan is tehetném.
- Mi van abban a naplóban?
- Olyan dolgok.... amik miatt sokkal több mindent kérdőjelezek meg, mint kellene.
A világos arcon megjelenő mosoly nem szívből jött. Hirig közelebb hajolt kicsit, míg kezét a másik fejének búbjára nem tette.
- Őszintének kell velem lenned Nox.
- Tudom.... Eddig azt hittem, hogy Leiftan árulása és játéka..., eddig azt hittem, hogy ő a rossz fiú. Ám olvasva Nyx Amarth naplóját..... az apám legalább olyan gonosz volt életének egy szakaszában, mint Leiftan. Nyx várta a halált. Elfogadta, hogy Leif adja meg neki és.... és én mégsem tudom ezt hova tenni.
- Egy háborúban nincsen jó és rossz. Mindkét oldal harcol valamiért.... megkérdőjelezhető mi az indok amiért egymásnak uszítják őket, kik tesznek ilyet és ők meddig mennek el, de mindig a nyertes oldal dönt el mindent.
Hirig szavaira Nox össze vonta a szemöldökét. Hátra dőlt, ajkát zavartan húzta el.
- Tudod mi a baj? Hogy Eldarya lakói nem értik meg egymást és nem is törekednek erre. Gyakran félre értések áldozatai és követik a szemet, szemért elvet. Azonban előbb utóbb ennek a vége nem lehet más csak a pusztulás.
Hirig szándékosan nem szólt közbe, hagyta, hogy Nox kialakítsa a véleményét s kitombolja magát, ha szükségesnek érzi.
- Mármint emlékezz csak rá, amikor megállapították, hogy ennek vagy annak a fajnak ki kell halnia? Vagy ki fog mert úgy vélik ez a természetes? Mégis ki az, aki eldöntheti, hogy ki élhet s ki nem?
- Ilyen dolgok a mi világunkban is megtalálhatóak erőteljesen Nox. A kapitalizmus, az, ahogyan mi emberek egymással bánnunk a mindennapjainkban....ha belegondolsz az sem sokkal másabb.
- Ez nálunk is elfogadhatatlan! De... jobb esetben nálunk nem indítanak hajtó vadászatot egy másik faj ellen - a kapott pillantás miatt a félvér toldotta a kijelentést - Legalábbis nem ennyire drasztikusan és nyíltan manapság. Az amit Nyx ebben leírt.... a parancsok amiket kapott.
Megrázta a fejét, a sidhe keze pedig átvándorolt a másik kézfejére. Komolyabban pillantott rá, hangja kivételesen keményebben csenget.
- Össze kell szedned magad Nox. Nem vagyunk istenek, nem fogunk tudni rendet tenni a világokban, de a házunk portáján igen. Mert tudod Nox, nem az számít, hogy honnan jössz, sokkal inkább az, hogy hova tartasz.
Az ezüstszín szempár felcsillant, a sidhe pedig lassan elengedte a kezét. Ha a szép szavak nem hatottak volna, hát nem először rúgott el valakit a célig s közben anya tigrisként védelmezte, míg senki nem látta. Ám jelenleg ez nem vált szükségessé. A kocsi egy pillanatra megállt. Mikor a két nő kipillantott az ablakon, körülöttük az üvegbúra választotta el a kinti hideg világot a bent kellemes fényű városkától. A búra egy részen szétnyílt, hogy utat engedjen ismételten a lovaknak. Hirig érdeklődve figyelte meg, amint mögöttük az átlátszó anyag ismételten összezáródott, látatlanná téve még a bejáratot is. Az épületek szellősek, világosak s magasak voltak. Sosem látott még hasonlót. A Seeraphynek kiemelkedtek az építészetükben mert nem tudták sehová sem rakni igazán emberi léptekben. A kocsi tovább gurult hamar, vendégeinek pedig melege lett a vastag kabátokban. Sietve gombolták ki, ám a sidhe figyelmét teljesen lekötötte a sok különös ruhában járkáló szárnyas faeryn.
- Olyanok, mint az Aengelek.... - suttogta maga elé, mire Nox rápillantott zavart mosollyal.
- Ezt ne nagyon említsd nekik, mert érzékeny pontjukba találsz. A legtöbben fennköltek és letagadják azt, hogy honnan is származnak. A Seeraphynek talán az Aengelek egyik testvéraga, de már rég nem tartják magukat annak.
- S már rég nem olyan erősek, mint egykoron.
- Talán. Minerváról mondjuk pont az ellenkezőjét gondolnád.
Amint Nox ajkát elhagyták a szavak megtorpant a gondolat menetében. Valami szöget ütött a fejében. Az emlékei, Leiftan felrémlett szavai.
Kapkodva nyúlt vissza az egyik kemény kötésű könyvhöz, míg a sidhe csak a nevén szólongatta. Nox testével gesztikulált, időt kért szavak nélkül míg komoran, már-már megremegő ujjakkal keresett ki egy részletet, amit eddig nem tartott olyan fontosnak. Mikor megtalálta, ajka suttogva rebegte el az idézetet. Volt egy pont Nyx Amarth életében, mikor hasonló szavakat használt, mint a kétes Eel vezető. Alsó ajkát beharapva pillantott fel hirtelen Hirigre, aki komolyan mégis türelemmel fogadta.
- Beszélnem kell Mythrassal. Minél hamarabb, annál jobb.
A kijelentés nem sokat váratott magára. Hirtelen apró rázkódás után megállt a kocsi, a két nő pedig egy teljesen ismeretlen épület mellett találta magát. A kisebb fa ajtó kinyílt, a túloldalt pedig a hosszú, szőke hajú Seeraphyn férfi várt rájuk. Kezét nyújtotta, hogy kisegítse őket a járműből, s míg Nox igen, Hirig elutasította az illő gesztust. A két idegen felmérte egymást, magasságuk apró különbségét, az első megérzést amivel fogadták egymást. Verum ezután vissza pillantott az alacsonyabb nőre, aki megemelte a szabad kezében lévő kötetet.
- Beszélnünk kell.
- Mindenképpen, de nem itt s nem most. - a férfi körbe sandított, mintha nem érezné teljesen biztonságban magát. Csak ezután fordult vissza a két nőhöz.
- Azt szeretném ha pihennétek kicsit a hosszú út után. Este felé megtartjuk a temetést, utána pedig beszélhetünk.... ha neked is megfelel.
A vége igazából csak a szokásból jött. Mythras úgy nőtt fel, hogy egy nő szava ritkán kérdőjelezhető meg.
- Rendben.... - bólintott rá kelletlenül Nox.
- Remek, akkor megmutatom a szobátokat ahol tartózkodhattok.
A férfi előre indult a két nő pedig kisvártatva utána, mivel a kocsis, aki eddig kísérte őket kijelentette, hogy az apró csomagokat ő fogja cipelni, ezt pedig Hirig nem fogadta el. A lejátszódott jelenet végén így is a sidhe nyert,s egy intés mellett engedte szabadjára a kocsist. Az épület belülről ugyan azt a hatást keltette, mint kintről. Nagy belmagasság, hófehér falak, aranyozott díszes szegélyek pedig nem egy tipikusan magas rangú létesítménynek számíthatott. Az ajtók három méterenként sorakoztak katonásan egymás után, amiből Hirig azonnal tudta, hogy egy kisebb laktanyában lehettek. A szobák nem voltak túl nagyok, még ha most úgy is tűnt, hogy üresen álltak. Ezt a rendet a következő, általában lezárt folyosó rendje törte meg. A lakóhelyiségek a duplájának bizonyultak. A férfi az egyik ilyen ajtó elött torpant meg. Pecséttel nyitott zárat, apró, semmit mondó mágiát használva. Előre engedte a vendégeket, s miután magukra zárta az ajtót kért elnézést a szállás miatt.
- Az Amarth ház még megfigyelés alatt van az incidens miatt.
- Eltűnt bármi is? - Hirig hirtelen törte meg az eddigi csendet, a szőke férfi pedig emiatt a kemény hanghordozás miatt emelte rá zöld szemét. Megrázta a fejét.
- Jelenleg úgy tűnik, hogy nem. Nyx kevés dolgot tartott otthon, főleg ha a múltjára vagy a munkájára vonatkozott. Mindene egy ládában volt, az pedig a kívánt helyén van jelenleg.
Nox rábólintott, az a láda lett az apjától kapott öröksége. Egy kapott múlt ahelyett, melyet elvettek tőle.
- Ezt a szállást használta régen Nyx, szeretném ha itt maradnátok. A temetésig ne nagyon járkáljatok ki, feltűnőek lennétek. Később vissza jövök.
Verum gyorsan távozott, Noxnak pedig bele kellett nyugodnia a várakozásba. Halk sóhajjal pillantott barátnéja felé, bocsánatkérően.
- Pedig be szokott mutatkozni.
- Titkol valamit Nox.
- Úgy gondolod?
- Biztos vagyok benne. Te várj itt, olvasd tovább a könyvet míg én körbe nézek.
- Csak óvatosan. Vigyázz magadra.
Hirig őszinte aggodalommal találkozott, ez megmosolyogtatta. Aprót biccentett, majd lemásolta a záron lévő pecsétet, amit előzőleg Verum is használt s távozott. Nox halk sóhajjal foglalt helyet ismételten fellapozva a könyvét.