Mesélik ebéd közben a barátaim, hogy mi történt míg nem voltam. (Beteg voltam ezért is nem hoztam ide részt) Azt mesélik, hogy az egyik lány mindig az ő asztaluktól vette el a levest.
FBarát: Mindig, bárhova ültünk tőlünk vette el a levest. Akárhányszor máshol ültünk. Mi megengedtük mindig neki, de már idegesített minket.
DBarát: Tényleg mindig máshova ültünk, és nem a szokásos helyünkön. Azt hittük nem jön a levesért, de oda jött.
Még mindig erről beszélnek mikor az a lány hozzánk fordul és ránk néz. (Éppen FBarát mögött ült)
FBarát: Na, most nem akarod elvenni a levest? *nézett rá* Igen rólad beszélünk! *fordult vissza*
DBarát és én spagettivel tömött szájjal nevettünk. Nehezen nyeltük le.
Én: Hát e FBarát nem vagy normális *nevettem megint* Szegény gyerek *dőltem az asztalra*
