Édes balszerencse ✅

7. fejezet

AVA

2.nap 18:00 Verdun közelében

A kis billiárdos incidens után visszaülünk a kocsiba. Egyikünknek se volt kedve tovább azon az undorító helyen maradni. Borzalmas volt, pedig én nem vagyok egy finnyás gyerek. Mégis megdöbbentett, ami ott folyt. Tudtam, hogy vannak ilyen helyek a világon, mégis megrökönyödtem rajta.

Mr. Brown most is kinyitja előttem az ajtót. Milyen udvarias, még akkor is, ha néha seggfej.

- Köszönöm - mosolygok rá, ő pedig vissza rám.

Amint beülök már érzem, hogy fáj a seggem. Nem fogom sokáig bírni ezt az utat. Már most elegem van belőle. Nem tudok ennyit egyhelyben ülni. De tudom, hogy ha több pihenőt tartunk, akkor később érünk oda, és még hosszabb lesz az út. Ki kell bírnom, nem hisztizhetek.

Megpróbálok kicsit aludni, csak hogy gyorsabban teljen az idő. De nem megy, csakis egy dolog cikázik a fejemben. Az a rohadt pénz! Mindig ez a problémám. Hogy fogom ezt az utat finanszírozni? Nagyon sokba van ez az egész, és akkor nem is beszélve az autóbérlésről. Valahogy meg kell oldanom ezt az egészet. Még nem tudom, hogy hogyan fog sikerülni, de muszáj lesz valamit kitalálnom. Azt mégsem hagyhatom, hogy mindent Mr. Brown fizessen. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy ezért cserébe elvár dolgokat, amiket én biztos nem fogok megtenni.

De meg is van a megoldás! Kicsit ütközik az elveimmel, de most csak ez az egy lehetőségem van. A tárcám aljában lapul egy hitelkártya. Soha nem használtam még, nem is akartam. Csak is azért van nálam, mert anyám még annak idején rám erőltette. Ő az ilyen hitelkártyákból él. Annyi tartozást halmozott fel, hogy én eldöntöttem, sose veszek semmit hitelre. Amikor elköltöztem otthonról, nem ellenkezett, annyi kikötése volt csupán, hogy csináltassak ilyen kártyát, ha bármi van, legyen mihez nyúlnom. Hülyeségnek gondoltam, csak azért csináltattam meg végül, hogy anya megnyugodjon. Nem hittem, hogy valaha használni fogom. Azt sem gondoltam volna soha, hogy anyának igaza lesz. Történhetnek olyan dolgok, amikor ehhez kell nyúlni. Amint hazamegyek azon leszek, hogy mindent visszafizessek. Majd túlórázok, vagy keresek egy másodállást. Okos lány vagyok, tudom, hogy meg fogom oldani, és nem fogok úgy elszállni, mint anyám. Ő sajnos nem tudta abbahagyni a vásárlást. Igazából most se tudja, bár már sokkal nagyobb önereje van.

- Miért csodálkozott a barátnőd, hogy férfi társaságában vagy? - szegezi nekem a kérdést a semmiből Mr. Brown.

Nem kicsit lepődök meg rajta. Egyrészt azért, mert ezek szerint hallotta az egész beszélgetésünket, másrészt azért, mert ezt meg merte kérdezni. Jó, tudom, hogy nem szégyenlős fajta, de akkor is, ez eléggé személyes kérdés.

Jézusom, ezek szerint azt is hallotta, hogy jóképűnek gondolom. Menten elsüllyedek szégyenemben. Mit is gondoltam? Hiszen pár centire ülünk egymástól. Nyilván hall mindent.

- Nem szeretem a férfiakat - bököm ki.

- Mi? Leszbikus vagy? - fehéredik el az arca, belőlem pedig kitör a nevetés.

- Nem úgy -törölgetem a könnyeimet. - Nem bízom bennük, ezért ösztönösen elutasítom őket, tudja, távolságot tartok - magyarázom.

- Aha. Teljes mértékben meg tudom érteni. A férfiak seggfejek. Nem is csodálom, hogy nem bízol bennük. De nem hiányzik a szex? Mégis mióta nem voltál férfival? - kérdezi.

Egy újabb személyes kérdés. Már kezdem megszokni a modorát.

- Azt nem mondtam, hogy nem is szexelek - húzom fel a szemöldökömet. - Tartós kapcsolatom már évek óta nem volt, mindegyik csak maximum egy hétig tartott, aztán most már nem is kísérletezek, mert felesleges. Néha nekem is vannak egyéjszakás kalandjaim, ahogy maga mondaná, szóval nem igazán érzem a hiányát - vallom be.