In the church

5.

- Isten báránya, te elveszed a világ bűneit.. - énekelte, szigorúan ezt az egy sort, már vagy ezredjére Shawn atya, miközben én a padsorok között sepregettem.

- Elnézést! - szakítottam félbe egy kedves mosollyal. - Nem lehetne, hogy ezt inkább otthon csinálja? Mert eskü ennyiszer még a szobrok se hallották ezt a nótát és ha még egyszer végig kell hallgatniuk, szerintem Isten is kitér a hitéből.

- Gyermekem, ez a dal csodálatos - pillantott rám barna szemével.

- Én nem mondtam, hogy nem az! - szabadkoztam. - Csak hát, a csodák is csak három napig tartanak, nem? Vagy nem így van az a mondás? Na mindegy, a lényeg, hogy ennyiszer hallva ezt a csodát, megutáltam a csodákat.

- Rendben, akkor ezt befejeztem! - bólintott kedvesen. Halkan engedtem egy  megkönnyebbült sóhajt és visszafordultam a seprűhöz.

- Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus.. - kezdett el valamit mormogni nem emberi nyelven, mire nagyra nyílt szemmel fordultam ismét felé. Most megszállta valami és éppen kapcsolatot akar velem teremteni?

- Mi az a tecum, vagy mi? - kérdeztem félve.

- Lányom, ez egy szent ima, ne szakíts félbe kérlek - mondta olyan türelemmel a hangjában, mint aki képes lenne megvárni a világ leghosszabb sorát valamelyik boltban.

- És ezeket a szent imákat nem valami csendes és sötét helyen kell, ahol nincs senki más? - kezdtem heves mutogatásokba.

- A szent imákat akár a vonaton is elmondhatod, ezzel hirdetve az igét - bólintott bölcsen. Ez a krapek zakkant...

- Én ezt nem bírom! - támasztottam neki a seprűt az egyik padnak, de igazából szinte azonnal el is dőlt, viszont nem foglalkoztam vele.

- Mi a baj Gyermekem? - állt fel a padról és tett pár lépést felém.

- Először is ez a gyermekem cucc. Isten áldja magát, meg engem is, ha én a gyermeke vagyok, de ettől függetlenül nem kell minden egyes kibaszott mondatban a tudtomra adni, hogy a gyermeke vagyok, ami amúgy nem is igaz.

- Ez csak egy kedves megszólítás, de ha neked ennyire nem tetszik, akkor nem fogom többé használni - mosolyodott el halványan.

- Ha nem egy templomban lennénk, most elhordanám mindennek az égieket is, esküszöm - emeltem a tekintetem a plafonra idegesen.

- Miért vagy ideges Lányom? - tette össze a két karját. Amolyan "ez most komoly?" fejjel rá néztem, behunytam a szemem, de azok szinte azonnal kipattantak, amikor meghallottam, hogy Shawn atya hangos nevetésben tör ki. Döbbenten néztem a szó szerint röhögő atyát és nem tudtam eldönteni, hogy most mi az Isten folyik itt. Más helyzetben már én is elnevettem volna magam, de csak álltam ott és néztem rá.

- Bocsánat! - vetett keresztet a szobrok felé fordulva. - Tudod, a papoknak is van ám humorérzékük. Ne haragudj, hogy az arcodba nevettem.

- Um...semmi baj?!

- Térj vissza a munkához gyermekem én megyek és rendet rakok a könyvek között - indult meg a szokásos lassú lépteivel.

- Térj vissza a munkához gyermekem - utánoztam le, amikor kellő távolságra került tőlem. - Hát persze, egy pap bánhat úgy velem, mint egy zsoldossal, nem? Ő bűnbocsánatot kap még akkor is, ha rá lép egy hangyára - morgolódtam tovább, miközben a seprűvel erős mozdulatokkal kezdtem feltakarítani a port a kőpadlóról.

Miközben folytattam az elkezdett tevékenységemet, teljesen egyedül, ugyanis Shawn atya felszívódott, fogadtam anya hívását.

- Hello anycii! - énekeltem vidáman, ahogy leültem az egyik padra.

- Szia! Az atya ott van? - tért rá egyből a lényegre. Miért is gondoltam, hogy kivételesen én érdeklem őt?

- Elment valami könyveket nézni, vagy mi - vontam meg a vállam nemtörődöm stílusban. - Mert?

- Faith érdeklődik az iránt, hogy az atya adna-e neki pár gyertyát, mert pár napig nem lesz náluk áram.

- Miért nem kérdezi meg tőle ő?

- Lányom, ha már ott vagy, igazán vehetnéd a fáradtságot - sóhajtott türelmetlenül. A szememet forgatva pattantam fel a kemény fapadról és az atya után indultam. Mivel fogalmam sem volt, hogy hol keressem, ezért bontottam a vonalat és a nevét szólongatva merészkedtem beljebb.

A gyóntató fülkére pillantva az is eszembe jutott, hogy hátha ott van bent, de egy lélek sem tartózkodott a kis fülkékben, szóval a folyosó irányába indultam. Most tényleg utána kéne mennem? És ha nem is ott van én meg potyára az ajtóhoz megyek? Vagy ha megzavarom valamiben....várjunk Fayre, azért ennyire rossz dolgokra ne gondolj! Egy pap nem csinálna semmi bűnbe esés félét, nem? Vagyis, ha én rábukkanok, akkor éppen a könyvekkel fog szarakodni és nem éppen a khm...

- Fejezd már be! - dorgáltam le saját magam suttogva, hogy ha esetleg a közelben van, ne nézzen totál hülyének.

A folyosón haladva megállapítottam, hogy itt nem szokás póktalanítani, ennek hála pedig a világhálónál kétszer nagyobb pókháló feszít a falakon és a plafonon.  Hogy én ezt nem szedem le az is szent!

- Shawn atyaa! - léptem oda a nyitott ajtóhoz. Legalább nem hiába jöttem el idáig...najó Fayre fogd be! Úgy csinálsz, mintha mérföldeket kellett volna lesétálnod.

- Igen? - hallottam meg tompán a hangját. Egy picit megnyugodtam, hogy megtaláltam és bementem a már ismerős helyre.

- Dicsértessék, ismét! - kuncogtam, kerülve Veronica tekintetét. El kellene valahogy tűntetnem..

- Mindörökké ámen, ismét! - mosolyodott el halványan, egy bőrkötéses könyvvel a kezében. - Mi jót tehetek az érdekedben?

- Anyám egyik idegesítő barátnője kérdezi, hogy tudna-e neki adni pár gyertyát, mivel nem lesz náluk áram pár napig és szerintem fel akarja gyújtani magukra a házat - tettem hozzá megvonva a vállam.

- Persze, ezer örömmel - pattant fel boldogan. - Miért nem ezzel kezdted lányom?

- Jaa, oké, akkor majd máskor berontok az ajtón és se szó, se beszéd a lényegre török.

- Te is tudod, hogy nem így értettem - döntötte enyhén oldalra a fejét. - Egyébként hogy vagy? Csak most jöttem rá, hogy sosem érdeklődőm a hogyléted felől.

- Nos igen, ez elég paraszt húzás magától - bukott ki belőlem. - De amúgy jól vagyok, igen...maga?

- Úgyszint! - biccentett. - Boldogsággal tölt el, hogy végre mi is adhatunk valamit a híveknek.

- Ezek csak gyertyák, nem olyan nagy dolog.

- A kis dolgok sokszor többet jelentenek, mint a nagyok. És nem félreérteni! - tette hozzá, belőlem pedig kitört a nevetés.

- Jó, ez betalált rendesen - találtam meg a hangom, miután szerintem E6-ban visítottam az amúgy nem is annyira vicces viccen. De most na...mentségemre szóljon, hogy eddig Shawn atya olyan volt, mint egy fa. Nem gondoltam volna, hogy tud poénkodni is.