In the church

8.

- All my sins need holy water, feel it washing over mee - énekelgettem, miközben sepertem a koszos kőpadlót. A hajam kivételesen ki volt engedve, a rajtam lévő zöld pulcsi pedig tök feleslegesnek bizonyult, mert még ebben is majd megfagytam. Már nem azért, de valaki megáldhatná a templomot fűtéssel!

- Van szenteltvíz, ha szükséged van rá - hallottam meg az atya hangját magam mögül, mire ijedten pördültem meg, majdnem lecsapva a seprű nyelével.

- Muszáj magának mindig ijesztgetnie? Basszus... - szorítottam a mellkasomra a kezem. - Már nem azért, de ha megáll maga miatt a szívem, akkor is magának kell eltemetnie. Én viszont ki fogok mászni a koporsóból és fejbe csapom a bibliájával!

- Többször nem fordul elő, ígérem - mosolyodott el halványan. - Mi jót csinálsz?

- Nos, ha nem tűnt volna fel, akkor seprek?! - szaladt ráncba a homlokom.

- Folytasd nyugodtan Gyermekem! - került ki, majd elindult hátra. Amolyan "ez hibbant" fejjel pislogtam utána, de aztán tényleg folytattam a pár perce elkezdett tevékenységet. Utálok seperni, és mindig ezzel végzem a leglassabban. Annyi por van ebben a templomban, amit még a sivatag is megirigyelne.

- Ha valami templomi dalt kezdek dalolászni az előbbi helyett áldottá válok? - néztem fel a hatalmas Mária szoborra. - Nem tudom miért beszélek amúgy hozzád. Csak a filmekben mindig ezt szokták én meg átvettem na. - legyintettem, mielőtt ténylegesen nekiálltam volna takarítani.

Körülbelül tíz perc múlva letettem a seprűt, mondván, hogy kész vagyok, pedig a padok között ki sem sepertem. Na mindegy, ezt nem kell senkinek sem tudnia.

- Kész is vagy? - lépett mellém az atya és kíváncsian nézett körbe. Istenem, add hogy ne legyen röntgen szeme és ne lássa meg a porcicákat a padok alatt!

- Aha - bólintottam kurtán. - Látja milyen baszott gyors munkaerő vagyok? Hamarabb végzek, minthogy levegőt venne.

- Nos, ezt örömmel hallom - bólintott ő is, miközben keresztbe fonta kezét a mellkasa ellőtt.

- Hát, így se szokott beállni - motyogtam. Egy rakéta gyorsaságával kapta rám a fejét, mire kínosan elmosolyodtam. Most már hozzászokhatnék ahhoz, hogy nagyon jó vagyok saját magam lejáratásában.

- Izé...csak azon tanakodtam - köszörültem meg a torkom. - Hogy hallgat-e The Chainsmokerst? Mert ők nagyon jók ám!

- A nevükből adódóan inkább hanyagolom őket, ha nem bánod - válaszolta.

- Tényleg, maga már cigizett?

- Milyen kíváncsi lettél hirtelen - vigyorodott el, miközben enyhén oldalra döntötte a fejét.

- Én mindig is az voltam, csak mindig elfelejtem, hogy mit akarok kérdezni. Pedig minden este kérdéseket gyűjtök, csak az atyának - böktem meg a karját nevetve. Jesszus, milyen kemény...

- Jó, ha már ilyen kíváncsi vagy..gyere, mutatok valamit! - intett a fejével, mielőtt sarkon fordult és elindult a folyosó felé. Nagyra nyílt szemmel néztem a távolodó alakját, miközben lassú léptekkel elindultam utána. Hiába paráztam kicsit be, hogy mi ütött az atyába, a kíváncsiságom túl nagy volt.

- Pontosan mi is az, amire én ennyire kíváncsi lehetek? - kérdeztem, amikor utolértem.

- Majd meglátod - sandított rám mosolyogva. Nem késő még megfordulni és elfutni a francba?

- Az már közel sem jó, ha én ide belépek - utaltam arra a kis helyiségre, ahol Veronica is pihent. Amikor beléptem azonnal őt kerestem a szememmel, de nem volt sehol sem.

- Nézd! - mutatott az egyik falra, ahol új keretben lógott a régi festmény. - Tudom, hogy fontos neked ez a kép. Akkor is, ha folyton kevered a nevét...gondoltam megérdemel egy új helyet.

- Hű, tényleg jobban néz ki így. Igaz nem lett szebb, de kevésbé kelt olyan hatást, mintha az Apáca forgatásáról lopta volna - tettem hozzá nevetve, a szememet le sem véve a festményről. Akkor is, ha ronda volt, látszott, hogy mennyit dolgoztak vele, ez pedig megadta a szépségét.

- Ha szeretnéd, kaphatsz egy kisebb másolatot a képből, hogy mindig veled legyen - ajánlotta fel kedvesen.

- Isten ments! - vágtam rá rögtön. - Az hiányzik, hogy ez a nő fityegjen a pénztárcámban. Még pénz sincs benne, nemhogy ő!

- Nos rendben, aho... - nem tudta folytatni, mert a telefonja csörgése félbeszakította. A reverenda zsebéből kivette a készüléket, majd egy gondterhelt sóhaj kíséretében elhúzta a zöld ikont. Nem is tudtam, hogy van telefonja...

- Manuel, ¿qué quieres? - szólt bele cseppet sem kedvesen. A szám elnyílt a döbbenettől, ahogy a szemem is elkerekedett. Azon lepődjek meg jobban, hogy hirtelen milyen ideges lett, vagy azon, hogy kibaszottul spanyolul beszélt?

- Ya te dije que no me importa - vette nyugodtabra, miközben a hajába túrt. - Esto es el pasado...olvidarme de mi! - tette hozzá. Szerintem fel sem tűnt neki, hogy én is ott vagyok, mindazok ellenére, hogy végig ráncolt homlokkal figyeltem.

- Tal vez. Adiós! - köszönt el, majd bontotta a vonalat. A telefont visszacsúsztatta a zsebébe és rám nézett.

- Csak azt szerettem volna mondani, hogy ahogy gondolod - fordult felém mosolyogva.

- He? - csak ennyit sikerült kinyögnöm a döbbenettől. Most engem néz hülyének, vagy ő az?!

- De ettől függetlenül bármikor lejöhetsz és imá...

- Mi a fasz? - vágtam a szavába kissé ingerülten. - Ki volt az a Manuel és miért beszélt spanyolul? Csak azt ne mondja nekem, hogy a pápa volt! Vagy...ő volt?

- Gyermekem, Manuel csak egy régi barátom, semmi több.

- Akkor miért volt ilyen ideges? - vontam fel a szemöldököm. Tudtam, hogy semmi jogom ahhoz, hogy kérdőre vonjam, de nem tudtam megállni.

- Fayre, jobb, ha néha nem kérdezősködsz. Így megóvhatod saját magad is - mosolygott rám, majd sarkon fordult és egyedül hagyott. Még mindig hatalmas szemmel pislogtam hol magam elé, hol pedig Mildredre, hátha így kapok választ a kérdéseimre. Szokásomhoz híven az meg sem fordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha tényleg csak egy régi barátja volt. Én már gyártottam a szokásos teróiáimat és esküszöm, hogy több szálon futottak, mint a legtöbb regény.

Miután némileg sikerült felocsúdnom, én is kimentem, ugyanis rájöttem, hogy egyedül maradtam a sok régi és para dologgal. Nem szeretném, ha valami démon megférkőzne és megszállná a testem...
Kilépve a folyosóról szinte fellélegeztem. Dohosabb szag van ott, mint az egész templomban együttvéve.

A csuklómon pihenő fekete hajgumival szórakoztam azon gondolkozva, hogy felkössem-e a hajam, amikor idegen hang ütötte meg a fülem. Kíváncsian indultam volna meg, hogy utána nézek a dolognak, amikor egy kéz fonódott a karom köré és rántott vissza. A hirtelen ijedtségtől halkan felsikítottam, de mást nem sikerült kinyögnöm, mert az atya befogta a szám.

- Sssh! Maradj csendben, jó? - szorított a falhoz, miközben idegesen pillantgatott körbe. Mi a szar folyik itt?

- Ajj ne kapálózz már, nem foglak megölni - forgatta a szemét unottan. - Ha elengedem a szád, befogod, jó? Kuss, egy pisszenést sem akarok hallani, rendben? - mivel válaszolni nem tudtam, ezért csak bólintottam. Pár másodperc múlva elvette a kezét a számról és idegesen a hajába túrt.

- Tudod mit? Essünk túl rajta...de csak egyet kérdezz és halálos csendben, értve vagyok? - fordult felém. Mondanom sem kell, hogy megijesztett a hirtelen jött új oldala.

- Izé... - nyögtem ki zavartan. - Ki van itt?

- Senki olyan, aki veszélyt jelentene bárkire is - jelent meg a szokásos nyugtató mosolya. Oké, csak szerintem skizofrén? Megszólalni sem volt időm, mert az egyik fiókból elővett egy pisztolyt és bebiztosította.